HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia
Tetszett a cikk?

Idén talán megvalósíthatja, amit mindig is szeretett volna. Ehhez nyújtunk egy kis segítséget.

Beindult a nagyüzem, kétségtelenül ömlik ránk a karácsony. Valljuk be, a nyomás tagadhatatlanul nagy. Gyakran azon vesszük észre magunkat, hogy nem tudunk kontrollt tartani, belekerülünk a spirálba: nem tervezzük meg előre, kinek mit vásárolunk, meglátunk valamit és azt mondjuk, biztosan jó lesz majd valakinek. Ismerős lehet az is, amikor a nap végén azzal szembesülünk, hogy megint túlköltekeztünk.

Ezek a jelek arra utalnak, hogy logikus, racionális gondolkodásunk csökken, inkább ösztönszerű lényekké válunk. De miért is? Lássuk be, hogy a társadalom által diktált elvárások és a görcsös megfelelni akarás börtönébe zárjuk magunkat. Kapkodunk, egyre nagyobb feszültséget élünk meg, így az ünnep feszültségforrássá válik, ekkor beszélünk karácsonyi stresszről.

Mindenképpen különbséget tennék stressz és izgatottság között. Nem lehet és nem is szabad elvárni magunktól, hogy ne éljük meg azt a kis belső feszültséget, hogy mindent időben meg akarunk csinálni, vagy a tépelődést, hogy örülni fognak-e az ajándékunknak.

Készenléti állapot
Shutterstock

A probléma akkor kezdődik, ha az ünnepnek túl nagy tétje van a számunkra. Ha tökéletesek akarunk lenni, ha attól félünk, hogy ha nem a mienk a legszebb és legnagyobb karácsonyfa, akkor megszégyenülünk.

A kudarctól való félelem mögött gyenge önértékelésünk áll, és azt gondoljuk, ha csodálni fognak minket karácsonyi produkciónkért, akkor szeretni is fognak. Ezek a félelmek már szélsőséges stresszt, szorongást jelenthetnek, így az ünnep egyfajta készenléti állapottá, idegőrlő megpróbáltatássá válhat a számunkra.

8 tipp a karácsonyi stressz ellen

1. Ne az utolsó percekre hagyjuk a vásárlást.

2. Ha tudjuk, kerüljük a tömeget.

3. Keretezzük a teendőket: személyre szabva, célirányosan vegyünk ajándékot, és előre tervezzük meg a költségvetést.

Merjük átélni az ünnepet
Shutterstock

4. Ha azt érezzük, hogy nagy a teher, elviselhetetlen a zsongás, álljunk meg egy pillanatra, és próbáljunk meg magunkba nézni, hogy mi állhat a feszültség hátterében. Nagyon sokszor fáradtságot, irreális elvárásokat önmagunkkal szemben, vagy türelmetlenséget érhetünk tetten.

5. Tudatosítsuk, hogy a karácsony értünk van, és nem mi őérte, a mi kezünkben van annak a lehetősége, milyenné tesszük az ünnepet. Az ünnep nem passzív elszenvedői vagyunk.

6. Legyünk önzők, és merjük átélni az ünnepet. Helyezzük előtérbe, ami minket kikapcsol, ami nekünk jólesik.

7. Fogadjuk el a korlátainkat. Igen, idén sem fogok tudni minden süteményt elkészíteni.

8. Teremtsük meg a karácsony hangulatát. Ha visszaveszünk a rohanásból, megadatik, hogy megéljük azt a karácsonyt, amit számunkra jelent.

Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!

Nézze meg karácsonyi előfizetési ajánlatainkat, amelyekben HVG Könyvet kap a HVG Extra Pszichológia magazin mellé. Ha ajándékként szeretné adni az előfizetést, ajándékkártyát is mellékelünk, amit a fa alá tehet.

 


HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!