Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Indítsa tudatosan az évet! Pálinkás-Panyi Anna pszichológus hat tippje.
Ahhoz, hogy a mámorban fogant újévi fogadalmak ne szálljanak el, mint a győzelmi zászló, és 2017 le nem zárt konfliktusai, problémái ne folyjanak át 2018-ra, érdemes rászánni egy délutánt a mérföldkövek átgondolására, értékelésére. Ez kiváló lehetőség, hogy lezárjunk egy szakaszt az életünkben, számot vessünk veszteségeinkkel és sikereinkkel, majd tiszta lappal, nagy lendülettel forduljunk rá az új esztendőre.
1. Búcsúztassa el az óévet annak minden kudarcával, sikereiből pedig merítsen erőt az újévhez! Először határozza meg legfontosabb életterületeit (például család, párkapcsolat, karrier, egészség, szabadidő, pénzügyek stb.). Majd gondolja végig, hogy az egyes területeken milyen tervekkel állt neki az előző évnek, és ezekben milyen eredményeket ért el. Mely tényezők segítették, hogy sikerre vigye céljait? Mik hátráltatták, bizonytalanították, vagy lehetetlenítették el a megvalósítást?
2. Töltse fel az Ön előtt álló 12 hónapot célokkal, inspirációval, tervekkel, hogy letisztult elképzeléssel fogjon neki az új évnek! Jelölje ki saját maga számára, milyen irányvonalak mentén szeretne haladni 2018-ban a már körülhatárolt életterületein. A jövőjével kapcsolatos céljait kovácsolja megvalósítható tervekké, majd bontsa következetes, apró feladatokra elhatározásait. Vigyázzon, aki sokat markol, keveset fog! A rostán végül a legfontosabb célok maradjanak fenn, ezek kapjanak kitüntetett figyelmet, különben elaprózódik a figyelme és az energiája.
3. Kalkuláljon jól az időfaktorral! A feladataink elvégzésére szánt időt hajlamosak vagyunk alulkalkulálni. Ideális körülményeket feltételezünk, nem számolunk azokkal a lassító, hátráltató, akadályozó tényezőkkel, amelyek előre nem láthatók, vagy csak nem tudatosulnak bennünk. A feszített tempójú terv már az elején csúszásba kerül, ami vagy teljes újragondolást igényel, vagy – ami valószínűbb – egyből dugába dől.
4. Szánjon időt a töltekezésre is! A kitartáshoz energiára van szükségünk. Tudatosan gondolja végig, milyen időtöltést élvez önmagáért, mikor tud kikapcsolódni, feloldódni. Ezek a látszólag haszontalan elfoglaltságok aranyat érnek, mégis könnyen lemondunk róluk időszűkében. Ragaszkodjon ezekhez az alkalmakhoz! Lemerült energiatankkal nem jutunk messzire.
5. Vizsgálja felül elhatározását! Valóban hisz benne, hogy képes elérni a kitűzött célt? Nem csupán délibábot kerget, amelyről titkon meg van győződve, hogy elérhetetlen? Netán külső elvárások nyomába eredne látszólagos saját céljaival? A „bárcsak…” hozzáállás és a másoknak való megfelelés motivációja kevés a fogadalom beváltásához. Konkrétan meg kell tudnia fogalmazni, Önnek személyesen miért fontos a kitűzött cél, miért tartja megvalósíthatónak, és mit vár attól, ha sikerül beteljesítenie.
6. Ne feledkezzen meg legfőbb útitársai megválasztásáról sem! Nézzen vissza, a múlt évben melyek voltak támogató, s melyek inkább hátráltató kapcsolatok az Ön számára. A visszahúzó csápokat fejtse le magáról, a pozitív, támogató, értékes emberi kötelékeit pedig fűzze szorosabbra és becsülje meg az új évben is.
Mindezt, legjobb, ha írásban foglalja össze magának. Ehhez nyújt segítséget az ingyenesen letölthető Éviránytű munkafüzet, de használhat egy üres füzetet, amelyben az év során további jegyzetekkel követheti végig tervei alakulását. Leírt gondolatait legkésőbb az új év végén vegye elő újra, és szembesítse magát egy évvel korábbi önmaga jövőterveivel. A tudat, hogy fogadalmaink nem szállnak el szavak vagy gondolatok formájában, hanem írott betűkként megmaradnak, erősen aláhúzza igyekezetünket az évben.
A szerző blogját itt találja.
Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.