Kartonpapírból szerkesztett rendszámot magának, bevitték érte
Nem díjazták a rendőrök annak a férfinak a kreativitását, aki tollal írta fel rendszámát egy kartondarabra, aztán az eredeti helyére tette.
Nem díjazták a rendőrök annak a férfinak a kreativitását, aki tollal írta fel rendszámát egy kartondarabra, aztán az eredeti helyére tette.
Az ügy iratai már az ügyészségen vannak, hamisításról szól a gyanúsítás.
Láttunk már pár kifinomultabb megoldást ebből a célból. Igaz, azok is lebuktak.
Nem akarta, hogy a kamerákon keresztül felismerjék, de lebukott.
Ezzel próbálkozott egy autós Hegyeshalomnál.
Romániában is az egyedi rendszámú pápamobilokkal közlekedhet jövő hét végére tervezett látogatásán Ferenc pápa: ennek érdekében sürgősségi rendelettel módosította a bukaresti kormány csütörtökön a közlekedési törvényt.
Elkapták a fiút és apját, akik hamis rendszámmal furikáztak.
Vélhetően így jött ki jobban a használatuk.
Nem az első ilyen videó, amit látunk, és hiába van az ország elég rendesen bekamerázva, ha éppen az nem látszik, ami a lényeg.
A legtöbb egyedi rendszám vagy poén, vagy obszcén, vagy egyszerűen céges.
Nehéz volt bármit is kimagyaráznia, amikor igazoltatták a rendőrök.
Pedig a robogók által okozott károk átlagos összege eléri a 450 ezer forintot.
Elég volt egy apró kézmozdulat és a motoros máris megoldotta, hogy ne lehessen beazonosítani a járművét.
A múltkori után, itt egy újabb James Bond kamion.
Csak ketten férnek el benne és annyiba kerül, mint egy Rolls-Royce, cserébe viszont nem kell a dugóban araszolni vele.
Az M3-ason bukott le a rendszámforgató szerkezetével.
Nem akármilyen autóval utazgat a török elnök a teljesen lezárt városban.
Úgy pörög most az autópiac, hogy alig másfél év alatt kifut egy betű.
Nem teljesített túl jól a barkácsrendszám.