Elnézést kért a Wizz Air, amiért a lutoni reptéren hagyta az utasokat
A gép utasai a London melletti terminálon rekedtek, sokáig azt sem tudták, miért. A Wizz Air elnézést kért.
A gép utasai a London melletti terminálon rekedtek, sokáig azt sem tudták, miért. A Wizz Air elnézést kért.
hvg.hu
Olvasónk azt mesélte, két Budapestről induló járatát is törölte szombaton a Ryanair, de a vasárnap reggeli Budapestről London Stanstedre tartó gépe sem indult az ír fapados cégnek. Az esetet a Budapest Airport is megerősítette lapunknak, a Ryanair londoni bázisán uralkodó időjárási okra hivatkozik, ami miatt egyéb késések és járattörlések is megeshetnek.
hvg.hu
A mongol hatóságok egy repülőgép feltartóztatásával kiszabadítottak egy elhurcolt török iskolaigazgatót az ulánbátori Dzsingisz Kán nemzetközi repülőtéren.
MTI
Régóta az a szabály, hogy reptéri biztonsági ellenőrzésnél ki kell venni a poggyászból a folyadékot. Egy új szkenner feleslegessé teszi ezt az intézkedést.
hvg.hu
A cég állítja, az érintett utasok hátrahagyott bőröndjei már úton vannak tulajdonosaikhoz. De mi lesz azokkal, akik el sem utaztak?
hvg.hu
A McAfee kiberbiztonsági szakemberei nemrég szúrták ki, hogy a sötét weben szinte fillérekért lehet hozzájutni egy nagy repülőtér biztonsági kódjaihoz.
hvg.hu
A baleset a Határ út és Kőbánya-Kispest között történt, mindkét irányba torlódásra kell számítani.
MTI
MTI
hvg.hu
A svéd hatóságok szerint júliustól novemberig a repülőtereken, nagyobb kikötőkben az eddiginél több ellenőrzésre lehet számítani.
MTI
A légitársaságok még mindig nem hajlandók kártérítést fizetni az utasoknak járattörlés vagy hosszú késés esetén, holott ezt jogszabály mondja ki. Ezen kívül nem tesznek eleget segítségnyújtási kötelezettségüknek sem – írja a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége utaspanaszok alapján.
hvg.hu
Az Agungból szerda óta tör fel a vulkáni hamu, ami veszélyezteti a légi közlekedést.
hvg.hu
Felújítják az 1-es terminál utasforgalmi részét, és egy 320 méter hosszú utasmólót építenek.
MTI
Nagy többséggel jóváhagyta a brit parlament alsóháza a súlyos kapacitásgondokkal küszködő londoni Heathrow repülőtér harmadik kifutópályájának megépítését.
MTI
Egy 48 éves férfi azt állította, hogy "személyes tárgyak" vannak nála. Miután kiderült, hogy madárpókokról van szó, már azt mondta, hogy tenyészti az ízéltlábúakat. Felelősségre vonni azonban mégsem ezért fogják.
MTI
Az új nem annyira groteszk, de nem is hasonlít rá jobban. Talán távolról. Hunyorítva.
hvg.hu
A Boring Co. több milliárd dollárért építi meg a chicagói reptérhez vezető nagy sebességű vonatot. Autó, űrhajó, vonat – Musk lassan kipipál mindent, ami egy kisfiú álma.
hvg.hu
Gondatlan veszélyeztetés gyanújával rendelt el nyomozást a rendőrség a repülőtér 2-es kifutópályájának múlt csütörtöki megrongálása miatt, a Budapest Airport (BA) pedig belső vizsgálatot indított.
MTI
A 2B terminálnál épülő új utasmóló több mint 10 ezer négyzetméterrel növeli a Liszt Ferenc-repülőtér területét.
MTI
Műszaki okokat írtak. Az Index olvasói szerint megsérült a kifutópálya.
hvg.hu
Egyebek mellett a csomagfeladó pultoknál lévő monitorokon jelent meg a valószínűleg perzsa nyelvű szöveg. A kijelzőket kikapcsolták, a rendszert már helyreállították.
MTI
A Siemens szakértői is közreműködnek abban a vizsgálatban, amely a múlt heti, pogányi repülőgép-baleset nyomán indult. A Pécs melletti repülőtéren egy elektromos kisgép zuhant le, a pilóta és utasa meghalt.
hvg.hu