Nagy volt a hajtás decemberben az easyJetnél
Tavaly decemberben az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 4,9 százalékkal, az éves utaslétszám pedig 6,7 százalékkal emelkedett.
Tavaly decemberben az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 4,9 százalékkal, az éves utaslétszám pedig 6,7 százalékkal emelkedett.
Adásvételi és lízingszerződést kötött három Airbus A320 gépről a Wizz Air és a Mitshubishi Corporation Aviation Partners (MCAP) vállalat. A repülőgépek szállítását 2013-ra és 2014-re tervezik. Ez az első finanszírozási megállapodás a két fél között.
Idén nyáron át kellett volna adni a székesfehérvár-börgöndi nemzetközi repülőteret, ehhez képest egy kapavágás sem történt. A beruházáshoz hozzá sem fogtak, közben beütött a válság, eltűnt a Malév, Ferihegy felét bezárták, az ingatlanon pedig a beruházó és az önkormányzat huzakodik. Egyre kevesebb az esélye annak, hogy belátható időn belül utasszállító repülőgépek bukkannának fel a volt szovjet katonai reptéren.
Az elmúlt évek alatt repülésben a magyarországi légiforgalmi irányítás egyetlen perc késést sem okozott. A HungaroControl irányítóközpontjában jártunk, ahol mindenki szerencséjére csak a szimulátort próbáltuk ki.
Egyetlen perc késést sem okozott a repülésben a magyarországi légiforgalmi irányítás az elmúlt évek alatt, pedig higgyék el, nem túl nehéz a levegőben lévő rendből káoszt csinálni. Pár másodpercnyi döntésképtelenség félórás késéseket okozhat – egy rossz döntés pedig katasztrófát. A HungaroControl irányítóközpontjában jártunk, ahol mindenki szerencséjére csak a szimulátorhoz engedtek oda minket.
Milánó-Róma útvonalra is zöld utat kapott az easyJet, így újabb járatot indíthatnak - közölte a cég. A döntés mérföldkőnek számít az olasz piacon, mivel a légifolyosó korábban az Alitalia monopóliuma volt.
London és Moszkva között indít új járatokat az easyJet, 2013 tavaszától. A légitársaság napi két járatot üzemeltet majd az útvonalon. Az első évben 230 000 utasra számítanak.
Kicsúszott a leszállópályáról egy utasszállító repülőgép a moszkvai Vnukovó repülőtéren, négy halottról szólnak a jelentések. Az áldozatok valamennyien a személyzet tagjai voltak. A vizsgálatok előzetes eredménye szerint a pilóták a felelősek a balesetért.
A Boeing repülőgépgyártó szakemberei 9 tonna emberhelyettesítő krumplit használtak fel a repülőgépen belüli wifi teszteléséhez.
Tovább bővíti járatai számát a KLM: a nyári menetrend életbelépése után naponta immár négy járattal közlekednek Budapest és Amszterdam között. A Transavia diszkont légitársaság emiatt viszont Amszterdam helyett Rotterdamba, Európa legnagyobb kikötővárosába kínál majd heti négy járatot.
Megkapta a saját fejlesztésű MATIAS szoftver legújabb verzióját a HungaroControl új, ANS III irányítóközpontja, melyet jövő év elején adnak át. A program világviszonylatban is az egyik legfejlettebb.
A Wizz Air megkezdte két új útvonalának működtetését Budapest és Kijev valamint Budapest és Genf között. A légitársaság első genfi járata 2012. december 14-én 9:20-kor, első kijevi járata pedig 10:30-kor szállt fel Budapestről.
A Wizz Air újabb gépet telepít a Budapest Airportra, a társaság a bővítéstől az utasforgalom és 20 százalékos növekedését várja, ami 300 új munkahelyet hozhat létre.
4,6 millió dolláros kártérítésre tart igényt annak a nőnek a férje, akit nem engedtek repülőre ülni, mert túlsúlyos volt - adta hírül az Origo. A nő orvosi kezelésre utazott volna haza az Egyesült Államokba, de mivel erre nem kerülhetett sor, meghalt.
Ismét elhagyhatja Budapestet a Ryanair − értesült a Napi Gazdaság. Az is lehet azonban, hogy nem lép le a társaság, hanem "csak" erősen visszafogja itteni tevékenységét.
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma érte el az 50 milliomodik utasát, a légitársaság ennyi utast szállított 8 éves története alatt.
A Wizz Air megkapta a még szükséges jóváhagyásokat a Budapest-Tel Aviv útvonal működtetéséhez, így december 6-tól heti négy alkalommal repüli a Malév leállásával üresen maradt járatot.
Szünetel a jekatyerinburgi járat.
A jelenlegi reptéri gyalogos és sátras beszállítás nem felel meg a Wizz Air biztonsági és szolgáltatási színvonalának, így a légitársaság ismét busszal viszi utasait a repülőgépekhez a Budapest Airporton.
A Wizz Air mai bejelentése szerint a légitársaságot jelölte ki a Polgári Légiközlekedési Hatóság, hogy Budapestről Antalyába, Isztambulba és Moszkvába repüljön. Az új desztinációkra szóló jegyek árusítását a Wizz Air azonnal megkezdi.