Négy év pereskedés után nyert Hadházy a Ripost és az Origo ellen
A szüleit támadták be.
Üres stadionba kimenni válogatott meccsre rettentő lehangoló. Egészen addig, ameddig Szoboszlai Dominik nem rúgja ki a válogatottat az Európa-bajnokságra. Riportnak induló lelkendezés a helyszínről.
A képeken jól néz ki az a pár TEK-es, akit kivezényeltek, de valójában szinte lehetetlen úgy sétálni a fővárosban este nyolc után, hogy bárki is hozzánk szóljon. Riport a kijárási tilalom első napjáról.
Bíznak a falubeliek abban, hogy a tragikus sorsú Bogdán László öccse képes lesz majd folytatni azt a munkát, amit bátyja kezdett el Cserdiben, bár többen kételkednek, tudja-e majd pótolni híres elődjét. A vasárnapi időközi választást ő, Bogdán Gyula nyerte, és ugyan sokak szerint falugondnokként beletanult már a település irányításába, egy dologban biztosan gyökeresen másként működik majd, mint testvére: kerüli a nagy nyilvánosságot.
A szokásosnál is életveszélyesebb dizájnerdrog áldozatainak majdnem fele kötődik Miskolc szegregátumaihoz. Az ember azt hinné, látványos hatással van a környékre egy tragikus haláleset, de nem: Lyukóvölgyben ezek éppúgy részei a hétköznapi életnek, mint a járhatatlan földutak és a szeméttel fűtött házak.
74 év után mutatkozott be újra a magyar foci csúcsán a XXII. kerület focicsapata. A hétfő esti meccs telt házas lett, a nézők kedvét pedig az sem tudta elrontani, hogy bokáig érő vízben kellett kimászniuk a stadionból. Megnéztük a budafoki fociünnepet.
Nyugodtan valljuk be: a Sziget-élmény, amivel általában augusztusban tele vannak a lapok, a legtöbb embernek legfeljebb magukat az újságcikkeket jelentik. Ezért a Pótsziget keretei közt most legalább a távolról szemlélődőknek visszaadjuk az augusztusban szokásos hangulatot, amelytől a járvány megfosztott bennünket.
Akár kisebb parcellákra is fel lehet majd szabdalni egyes strandokat, sűrűbben beépíteni a vízhez közeli területet Gárdonyban a Velencei-tónál, ahol egy sor strandot és parti telket minősítenének át. A helyiek és a nyaralótulajdonosok a szabadon hozzáférhető partot féltik, az önkormányzat viszont fejleszteni szeretne a turisztikai bevételekért. Annyira, hogy boldogan adtak el egy kempingnek parti területeket, majd minősítették át ezeket is. Helyszíni riport videóval.
A távozó polgármester szerint óriási a feszültség Balatonszemesen, ő azonban nem akar harcolni, ezért inkább lemond. Szerinte egyesek csak le akarták őt járatni. Megpróbáltuk kideríteni, mi folyik a Balaton déli partján. Riport Balatonszemesről.
Nagy a zsibongás a bulinegyedben, de nem csak az utcán italozó fiatalok miatt: múlt héten szigorú csendrendeletet hozott Erzsébetváros, hogy megregulázza a környéket. A rendelet értelmében 10 után nem lehet nyitva vendéglátóhely, kivéve, ha teljesít egy sor kitételt. A mulatni vágyók közé már most rendőrök és rendészek vegyülnek, röpködnek a bírságok, a teraszok körüli mizéria miatt amúgy is felpaprikázott vendéglátósok pedig morognak a szerintük a lehető legrosszabbkor bevezetett intézkedés miatt.
Magyarország legmegrázóbb bűneseteit dolgozza fel az RTL Klub új riportműsora, a Bűnös lelkek. A hat epizódban megszólalnak az elkövetők, az áldozatok hozzátartozói és az ügyön dolgozó nyomozók is. A sorozat születésének körülményeiről, arról, hogy nehéz-e megszólaltatni a börtönben lévő embereket, és hogy mennyi idő volt felépíteni egy-egy epizódot, Balogh Zsuzsát, a műsor felelős szerkesztőjét kérdeztük.
A filmek elsősorban vidéki életképeket mutatnak be.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Hír TV és az RTL Klub szolgáltatójára szabálytalan korhatár-besorolás, illetve termékmegjelenítés miatt szabott ki pénzbírságot, a TV2-t pedig a kiegyensúlyozottsági követelmények megsértése miatt szankcionálta. Igaz, korábanm
A magyar rendőrök etikus módon végzik az autóval közlekedők sebességmérését. És nem bújnak el előlük.
A kiegyensúlyozott tájékoztatás kimerült annyiban, hogy bemondták, az MSZP EP-képviselője hogyan szavazott a Sargentini-jelentésről.
Az MTVA-nak sikerült úgy intéznie a szakítást, hogy mindenki más előbb tudott arról, mint a dokumentumsorozat két ismert arca.
Nem utolsó beszélgetésnek indult, de az lett a Los Angeles Times riportjából.
Meghan Markle színésznő a Vanity Fair magazinnak nyilatkozott a románcról. Beszél a médianyomásról, az őt ért szexista és a rasszista támadásokról.
Visszavont egy orosz vonatkozású riportot a CNN, és elnézést kért Trump egyik munkatársától, Anthony Scaramucci pénzügyi szakembertől. A hírcsatorna egyik riportere és két szerkesztője beadta a felmondását.
Miért nő a fű szebben Hegyeshalom után? Azért, mert a magyar kertész nyírja bagóért, és mire hazaér, már nem tudja rendbe tenni a sajátját. Gazdaságilag ma is áll a vasfüggöny a nyugati határon.