#riport

M. Kiss Csaba:
 

M. Kiss Csaba: "A káröröm most divatosabb, mint a tiszta öröm"

Mélység és fogyaszthatóság – első filmjével, a Brazilokkal a két érték közötti egyensúlyra törekszik M. Kiss Csaba, aki hosszú éveken át érlelt tervét váltja valóra a vígjátékkal. Néhány éve azt hitte, a szubjektív riportokra már nincs is igény, a műfaj halott, de most úgy érzi a megvásárolt médiumok ellenére még van remény, hogy értéket lehessen alkotni. A jelenleg a Hír TV-nél dolgozó riporter szerint most inkább a ketrecbe zárt majmokon röhögünk, és félünk megélni a valós érzelmeinket.

Bicsérdi Ádám Bicsérdi Ádám






Gyászolók helyett szurkolók a temetőben - sírásóversenyen jártunk
 

Gyászolók helyett szurkolók a temetőben - sírásóversenyen jártunk

El tud képzelni egy temetőt méltóságteljes és szomorú gyászolók helyett lelkes szurkolókkal, akik bekiabálásokkal buzdítják csapatukat? Ha nem, akkor olvassa el az első magyar sírásóversenyről készült beszámolónkat, amiből kiderül, hogy kik állnak sírásónak, mennyi pénzt keresnek és hogy ennek a szakmának is meg van a maga bája.

Varga Szabolcs Varga Szabolcs

Ilyen hangot nem találni minden sarkon
 

Ilyen hangot nem találni minden sarkon

Négy év folyamatos fejlődésre tett pontot a Blahalouisiana, és a zenekar tagjai már tudják, hogy az A38 megtöltése és egy karrierösszegző első lemez után merre vezethet az út. A koncert után azt fejtegettük a zenekar tagjaival, hogy most tényleg minden eddiginél összetartóbb-e a magyar zenei színtér, és hogy négy éve egy Kazinczy utcai albérletben milyen akadályokat kellett leküzdeni ahhoz, hogy az első dalok megszülessenek.Több figyelmet érdemlő magyar zenekarokat bemutató sorozatunk, az egy.két.há új részében ezúttal a Blahalouisianát néztük meg közelebbről.

Bicsérdi Ádám Bicsérdi Ádám

Amikor a havi nettó 300-450 ezer sem elég
 

Amikor a havi nettó 300-450 ezer sem elég

Szinte ugyanarra a vizsgálatra köteleztek a nagy magyar kamionosképzésen, amelyet egyszer már megcsináltam. Kiderült, hogy ha magam, a saját kontómra csinálnám a képzést, 2 hónap alatt végeznék is vele, két hét alatt be is hozná az árát a díj, ezzel szemben az állami mentorálás mellett elképesztően vontatottan zajlik a projekt, 8-10 hónapba is beletelik. Világossá vált, hogy a nyugatihoz közeli bérek megadását nem lehet megspórolni. Sorozatunk befejező része.

Torontáli Zoltán Torontáli Zoltán

Abszurd helyzetbe csöppentem a nagy magyar kamionosképzésben
 

Abszurd helyzetbe csöppentem a nagy magyar kamionosképzésben

Visszás elvárásra derült fény a nagy magyar kamionosképzésnél: nem maradhat jelenlegi munkaadójánál az a fuvarozó, aki kamionsofőrré akarja átképeztetni magát. De ki vállalja, hogy hónapokkal korábban jelzi, elhagyja a munkahelyét, csak azt nem tudja, mikor tud egy másik céghez menni? Az is világossá vált, a képző szerv elvárná, fordítva üljünk a lovon. Kamionsofőr-képzési cikksorozatunk második része.

Torontáli Zoltán Torontáli Zoltán

Rommá törtük a kamiont az állami képzésen
 

Rommá törtük a kamiont az állami képzésen

A hvg.hu munkatársa jelentkezett az ingyenes állami kamionsofőr-képzésre, és végigjárta a bürokratikus szamárlétrát. Átment a szimulátoros vezetésen, közben elütött pár szarvast, és összetört egy kamiont, a pszichológiai vizsgálaton, a pályaalkalmasságin, és még így is csak a program előszobájáig jutott el. Meglesz-e a tervezett 6 ezer új kamionsofőr? Cikksorozatunk első részét olvashatják.

Torontáli Zoltán Torontáli Zoltán

Esély sincs munkát találni a legszegényebb falvakban
 

Esély sincs munkát találni a legszegényebb falvakban

Az ország legrosszabb foglalkoztatottságú faluja csupán pár kilométerre fekszik az egyik legjobbtól, mégis mindkét településen hatalmas gond a munkanélküliség. A borsodi Tornanádaskán egyre több ember jut egyre kevesebb munkára, a fiatalok elhanyagoltak, a képzetlenségük és a cigány származásuk miatt pedig a közmunkán kívül esélyük sincs elhelyezkedni. Tornabarakonyban nincs egy álláskereső se, viszont csak azért, mert alig élnek a faluban, a közelről bejáró munkások szerint pedig épp olyan nehéz az élet, mint bárhol máshol a régióban. Abcúg a hvg.hu-n.


Egy fiatal, aki meri jól érezni magát Magyarországon
 

Egy fiatal, aki meri jól érezni magát Magyarországon

Egyesek máris Cseh Tamáshoz hasonlítják, miközben sallangmentes, mégis éleslátó dalszövegei miatt az országos ismertség küszöbén áll. Szabó Benedeket a dalaiban megénekelt pesti belvárosba hívtuk, és ő kifejtette nekünk, miért nincs már értelme a generációzásnak, a Pest–vidék-ellentétnek, és hogy miért nincs azzal baj, ha csak "felkelünk, dolgozunk, berúgunk, lefekszünk, és felkelünk megint". Pályakép és elmélkedés a "legszebb évekről".

Bicsérdi Ádám Bicsérdi Ádám
  • Bicsérdi Ádám Bicsérdi Ádám
  • Németh Róbert Németh Róbert

Az amerikai álmot a tizenharmadik kerületben árulják
 

Az amerikai álmot a tizenharmadik kerületben árulják

A garázsvásárok Amerikából indultak hódító útjukra, egy-két év alatt Magyarországon is annyira elterjedtek, hogy szinte már minden héten belecsöppenhetünk egy-egy ilyen rendezvénybe. De milyen az, amikor az ötletet a világra szabadító ország nagykövetsége tart vásárt? Jobbak-e még ebben a műfajban az ötletgazdák, mit csinálnak másképp, mint a hazai szervezők? Ott jártunk az amerikai nagykövetség garázsvásárán, ahol a szalagfűrésztől kezdve a sarokkanapén át egészen a fűnyíróig találhattunk áruba bocsátott cikket. Riportunk az eseményről.

hvg.hu hvg.hu

Megvonnák a családi pótlékot a „cigánytanyán
 

Megvonnák a családi pótlékot a „cigánytanyán"? - Nagyítás-fotógaléria

"Szétesett a társadalom" a helyiek szerint a Miskolc melletti Alsózsolcán, a településen élő romák nagy része azóta nem kapott munkát, hogy a 90-es évek elején bezártak a környékbeli gyárak, a közmunka pedig csak rontott a helyzeten. A legfiatalabb generáció körében felütötte a fejét a "bandázás", útonállás, mire válaszul a polgármester az érpatakihoz hasonló megoldásokat alkalmazna, de munkahelyteremtés nélkül ő sem vágna bele ebbe.

hvg.hu hvg.hu

 

"Szétesett a társadalom" a magára hagyott Alsózsolcán

"Szétesett a társadalom" a helyiek szerint a Miskolc melletti Alsózsolcán, a településen élő romák nagy része azóta nem kapott munkát, hogy a 90-es évek elején bezártak a környékbeli gyárak, a közmunka pedig csak rontott a helyzeten. A legfiatalabb generáció körében felütötte a fejét a "bandázás", útonállás, mire válaszul a polgármester az érpatakihoz hasonló megoldásokat alkalmazna, de munkahelyteremtés nélkül ő sem vágna bele ebbe.

Zubor Zalán Zubor Zalán




Szurkoló republikánusok: ahogy egy ohiói kocsmában látták
 

Szurkoló republikánusok: ahogy egy ohiói kocsmában látták

A közönség körében hangos ovációt vált ki, amikor a republikánus elnökjelölt nem hagyja magát félbeszakítani, és gúnyos nevetés fakad, amikor Obama főparancsnoknak (commander-in-chief) nevezi magát, mert ez az egész összecsapás tétje: ki tudja elhitetni a még mindig ingadozó választókkal, hogy az ő vezetésével lesz Amerika újra erős gazdaságilag, politikailag és katonailag. Riport egy ohiói kocsma drukkereiről.

Nagy Gábor / Columbus, Ohio Nagy Gábor / Columbus, Ohio