Seres: Tóni majd elintézi
A reggel, amikor a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője eléggé leizzadt. Vélemény.
A reggel, amikor a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője eléggé leizzadt. Vélemény.
Seres László
Bár ezt nyíltan nem mondta ki Semjén Zsolt az erről érdeklődő ellenzéki írásbeli kérdésre.
hvg.hu
Tarlós István megtiltotta a fővárosi közbeszerzéseket intéző cégnek, hogy együtt dolgozzon a Habony Árpádnak és Rogán Antalnak is dolgozó Kosik Ügyvédi Irodával.
hvg.hu
A budapesti közbeszerzéseket intéző új gigacég ügyeit érdekes módon ugyanaz az ügyvédi iroda intézte, aki korábban Habony Árpádnak és Rogán Antal vezetése alatt az V. kerületnek is sokat dolgozott.
hvg.hu
A Portik Tamás állításai miatt érkezett, hamis vád miatti feljelentést azonban elutasították.
MTI
MTI
hvg.hu
Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter rövid sajtótájékoztatót tartott kedden, miután Áder János köztársasági elnök kihirdette a kvótanépszavazás időpontját. A miniszter bejelentette, hogy a kormány megduplázza a határvédelemben részt vevő katonák és rendőrök számát. Népszavazási kampány is lesz, amiben az egész kormány részt vesz.
hvg.hu
A Kúria a Népszabadságnak adott igazat a belvárosi önkormányzat által indított perben, így már biztos, hogy Rogán Antal polgármestersége idején áron alul adtak el Károly körúti ingatlanokat.
hvg.hu
Ne legyen olyan közös bevándorláspolitika, amely a bevándorlókat rákényszeríti az uniós tagállamokra - mondta.
MTI
Egy nap, öt hír, amiről mindenki beszél: Nagy-Britannia otthagyja az EU-t; ott és a maradék 27 tagállamban is sokkot okozott a döntés; ma sem látunk tisztábban a Spéder-ügyben és a 15 évre elítélt Portik Tamás Rogán Antalról tett vallomása ügyében; már csak kettőt kell aludnunk a megtáltosodott magyar fociválogatott következő fellépéséig; és a meccsig idehaza túl kell élnünk egy iszonyatos hőhullámot.
hvg.hu
Pénteken tárgyalná a nemzetbiztonsági bizottság az FHB tulajdonosánál lefoglalt hangfelvételek, illetve Portik Tamás Rogán Antalra nézve terhelő vallomásának ügyét. Csakhogy a rendkívüli ülés kudarcba fulladhat, mert nem biztos, hogy ráérnek a kormánypárti tagok.
MTI
MTI
hvg.hu
Polt Péter legfőbb ügyész nem zárkózik el attól, hogy Juhász Péterrel, az Együtt alelnökével ebédeljen, de folyamatban lévő ügyekről nem lehet beszélgetni a büntetőeljárásokon kívül.
hvg.hu
Megrengeti-e a felemelkedőben lévő Rogán Antal helyzetét, hogy Portik Tamás korrupcióval vádolta tanúvallomásában. Mit ér egy bűnözőnek elkönyvelt személy vallomása? – a HVG címlapsztorija a kétes belvárosi ingatlanügyletek hátteréről.
HVG
A Népszabadság megkérdezte a KDNP-s Rubovszky Györgyöt Portik Tamás Rogán Antallal kapcsolatos vallomásáról. A kereszténydemokrata politikus azt mondta: csodálkozna, ha „bárki is hinne ennek az embernek”. Rubovszky György visszautasította, hogy cége szándékosan alulértékelt volna korábban belvárosi ingatlanokat.
hvg.hu
Ügyvédje tanácsára Rogán Antal feljelenti Portik Tamást hamis tanúzásért – írja szerdai számában a Magyar Nemzet a miniszter jogi képviselőjére, Csóka Velmirára hivatkozva.
hvg.hu
Egy nap, öt hír, amiről mindenki beszél: állítólag Orbán és Rogán is hallható a Spédernél lefoglalt hanghordozókon; egyre többen kétlik, hogy jót tesz a nekünk az EU ingyenpénze; immár végleges, hogy meglesz a kvótanépszavazás; fű alatt megindult a szakképzés "átalakítása"; a németek kikaparták a gesztenyét Dzsudzsákéknak.
hvg.hu
Az MNO értesüléseit nem erősítették meg, de nem is cáfolták.
hvg.hu
A Város FM nevű cég készítette az ötödik kerületi ingatlanbecsléseket abban az időszakban, amelyet a Prisztás-gyilkosság ügyében jogerősen elítélt Portik Tamás emlegetett bírósági vallomásában múlt héten a Juhász Péter és Rogán Antal közötti perben. A társaság egyik tulajdonosa a KDNP-s Rubovszky György – írja az Index. Közben a fideszes Révész Máriusz azt nyilatkozta: a hatóságnak szerinte meg kell vizsgálnia azt, amit Portik Rogánról állított.
hvg.hu
Brit lapokban kampányol a kormány a brit EU-tagság mellett, de nem akar beleszólni a népszavazásba. Ezt bárki ellentmondásnak vélheti, kivéve a miniszterelnök sajtóirodájának vezetőjét, Havasi Bertalant.
hvg.hu
Rogán Antal miniszter hivatala szerint azért nem ment el a pénteki tárgyalásra, mert halaszthatatlan közfeladatát végezte, konkrétan a Bild újságíróival találkozott. A Bild erről semmit nem tud. Viszont tényleg van nyoma, hogy Németországban volt. Nem gondolná, hogy miért.
hvg.hu