#Rogán Antal

Az 1 forintos tender - rafinált trükkel titkolja a kormány a kommunikációs költéseit

Egy forintért írt ki közbeszerzést az elkövetkező időszak kommunikációjára a kormány, aminek az a magyarázata, hogy még nem tudják, mi lesz a konkrét megbízások műszaki tartalma. Érdekes, hogy tavaly, amikor minden idők legnagyobb kommunikációs közbeszerzésével 25 milliárdot költöttek el, még meg lehetett becsülni az összeget. A pályázati feltételeket ráadásul úgy fogalmazták meg, hogy a már bevált haveri cégek fussanak be.






Nem Rogán volt az egyetlen fura "feltaláló"

A minap derült fény arra, hogy Rogán Antal minisztert feltalálóként jegyezte be a szabadalmi hivatal egy informatikai projektben. De nincs új a nap alatt, a múlt század elején is volt egy hasonló eset.





Lázár a Mengyi-ügyön megdöbbent, Rogánt bevédte

A "néhány szuperaktív" képviselőre vonatkozó kérdést előzetesen a "kormányzati kékfény rovatba" sorolta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A "feltaláló" Rogán ügyet egy válasszal lerendezte, tett viszont egy érdekes megjegyzést egy államtitkára kapcsán.




Már öt éve feltalálta Rogán vívmányát egy magyar cég

A 2011-ben kidolgozott érintőképernyős, elektronikus aláírási módszer továbbfejlesztéséhez az AppSol Zrt. nevű magyar cég állami támogatást is nyert, de nem 256, hanem 8 millió forintot. Újításukat számos ügyfélnek el is adták. Állításuk szerint az ő megoldásukkal teljesen azonos a Rogán nevéhez társított MobilSign rendszer.



Szétkapják a Margitszigetet is

Rogán Antal belvárosi polgármestersége idején tűnt fel a kerületi fejlesztéseken az az építőipari vállalkozás, a Penta, amely a francia Sade-Magyarországgal most elnyerte a Margitsziget csatornázására kiírt pályázatot.




Együtt: a feltaláló Rogán mondjon le!

Rogán Antal lemondását követeli az Együtt, miután kiderült, hogy a találmányához köthető cég korábban EU-s forrásokat is elnyert a találmányhoz - a párt a támogatások visszafizetését is követeli.



Mit is talált fel Rogán Antal? És ki húzhat belőle hasznot?

Viszonylag ritka jelenség, hogy az informatikában semmilyen (el)ismert tapasztalattal nem rendelkező miniszter egyszercsak előálljon egy saját informatikai találmánnyal. Úgy tűnik, most ez történt, legalábbis papíron. Megnéztük, milyen szoros kapcsolatban állhat Rogán Antal a kétfaktoros autentikációval, és milyen következményekkel járhat kettejük barátsága.