Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#sertéstenyésztés

Szlavkovits Rita - Gyükeri Mercédesz Gazdaság

Szerencsét és szerencsétlenséget is hozott a disznó éve

Ha az idei évet úgy tesszük mérlegre, hogy mennyire hozott szerencsét a disznó, legalábbis felemás lesz a kép. Az újévi malacban bízva a mohácsi vágóhídon jártunk, megmutatjuk, milyen is a szép abból a húsból, amely akkora felfordulást okozott a világban.

hvg.hu Gazdaság

Januártól jön az olcsóbb sertéshús

A sertéshúsra kivetett adó csökkentése alapján jelentős változást kellene érzékelnünk, de a kereskedők könnyen játszhatnak az árréssel. A kevésbé egészséges, zsíros, sózott és füstölt termékek ára nem változik.

MTI Gazdaság

A sertéságazat odavan Varga bejelentéséért

Örömmel fogadták a szakmai szervezetek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter keddi bejelentését a sertéstőkehús általános forgalmi adójának 5 százalékra történő csökkentéséről jövőre. A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT), valamint a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) is úgy vélte, hogy a lépéssel fehéredhet az ágazat.

MTI Gazdaság

17 milliárdos támogatást kapnak a sertéstartók

A meglévő 8,5 milliárd forintos sertésjóléti támogatást újabb 8,62 milliárd forintos tenyészkoca állatjóléti támogatással kiegészítve idén összesen több mint 17 milliárd forint közvetlen támogatást kapnak a sertéstartók, ami a 2014-es duplája.

MLF Itthon

Papíron előkerültek Mészáros Lőrinc levágott disznói

Előkerültek a felcsúti polgármester sertései, melyeket heteken keresztül sikertelenül kerestünk a telephelyein. Legalábbis Mészáros Lőrinc közleményében, mely szerint több mint 7 ezer disznót vágtak tavaly. Ám a közlemény továbbra sem ad választ több felmerült kérdésre, így többek között arra sem, hogy milyen tevékenység után igényelték a 7,4 millió forintnyi támogatást, márpedig a minisztérium rendelete igen szigorú feltételeket szab.

MTI Gazdaság

Csak túlélnek a sertéstenyésztők

A hazai sertéságazatnak mindössze 10-15 százaléka termel versenyképes körülmények között, ezért az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) forrásaiból decemberben megnyílt pályázati keret az élelmiszer-feldolgozók fejlesztése mellett tenyésztő és hizlaló telepek technológiai korszerűsítését is segíti majd – mondta a sertéságazati stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri megbízott az MTI-nek.

Szlavkovics Rita Vállalkozás

Egy disznó kettőt ér? Úgy fest, a NAV számára igen

Kétszer fizet iparűzési adót az a gazdálkodó, aki termelői csoporthoz csatlakozott. Egyszer a saját forgalma után, majd ugyanazért az eladott termékért még egyszer, amikor végeredményben a termelői csoporton keresztül értékesített. Ráadásul hasonlóan az előbbihez, duplán fizetik az agrárkamarai díjat is. A gazdák nem értik, miért kell duplán adózni a sertés után, amit nyilvánvalóan egyszer adtak el. Hogy lesz ebből így 6 millió disznó?

1 2
A Tindernél meg a Facebooknál valójában sokkal jobb online helyek is vannak a valódi ismerkedésre

A Tindernél meg a Facebooknál valójában sokkal jobb online helyek is vannak a valódi ismerkedésre

Változás jön a foci szabályaiban, a kapusoknak kell majd jobban figyelniük

Változás jön a foci szabályaiban, a kapusoknak kell majd jobban figyelniük

Meghalt David Johansen, a New York Dolls frontembere

Meghalt David Johansen, a New York Dolls frontembere

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Putyin észak-koreai pártfunkcionáriust fogadott Moszkvában

Putyin észak-koreai pártfunkcionáriust fogadott Moszkvában

Rácz András 12 pontban foglalta össze, mi jöhet a világban a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó után

Rácz András 12 pontban foglalta össze, mi jöhet a világban a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó után

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Kösz, jól: A szépészeti beavatkozás olyan, mint az edzés

Kösz, jól: A szépészeti beavatkozás olyan, mint az edzés

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

A címlapról ajánljuk