Ismét kötelező lesz ősztől a sorkatonai szolgálat Horvátországban
Mindössze két hónapra kell egyenruhát húzniuk a fiataloknak, amiért komoly fizetést kapnak. Lehetőség van polgári szolgálatra is, nekik három hónapot kell lehúzniuk.
Mindössze két hónapra kell egyenruhát húzniuk a fiataloknak, amiért komoly fizetést kapnak. Lehetőség van polgári szolgálatra is, nekik három hónapot kell lehúzniuk.
Az Egyesült Államok szerint Ukrajnának nem fegyverekből, hanem katonákból van hiánya.
Az országban az Ukrajna elleni háború kezdete után nagyjából fél évvel, 2022 szeptemberében rendelték el az általános mozgósítást.
Légből kapott állításokra hivatkozva a sorozás visszaállításának rémével riogat a Fidesz. Eddig épp a kormány kacérkodott a gondolattal.
Az a dezinformációs kampány, amit a magyar kormány a sorkötelezettség állítólagos EU-s bevezetésével kapcsolatban folytat, még Orbánék praxisában is egyedülálló, írja a német lap brüsszeli tudósítója.
“A kényszersorozás visszaállításától addig tartja vissza a Fideszt a félelem a szavazatvesztéstől, ameddig a választások befolyásolhatják a hatalomgyakorlását”, írja szerzőnk, aki hozzáteszi, Orbán Viktor azonban a kényszersorozás felé “menetel a putyini úton”. Mindeközben felidézi a Fidesz a sorkötelezettség ügyében elfoglalt korábbi pozícióit is. Vélemény.
Az ukrajnai háború nyomán a magukat felkészületlennek érző európai országokban szóba került, hogy újra bevezetik a sorkatonaságot, ám az korántsem olyan egyszerű, mint az elképzelésekben szerepel.
Változatos fegyvertárral küzdöttek egykor az amerikai sorkötelesek a vietnámi behívóparancs ellen. Köztük volt Muhammad Ali, minden idők egyik legnagyobb bokszolója. Moszkva most azt a következtetést is levonhatja, hogy a külföldre menekülők fele sosem tért haza.
A miniszterelnök másik államot, terrorszervezetet, migránsinváziót emlegetett a honvédség új parancsnokának beiktatásán, ennek ellenére nem világos, miért is lenne égető szüksége az akár belföldön is bevethető egységekre.
A litván parlament jóváhagyta szerdán, hogy legalább 2022-ig érvényben maradjon a balti államban a sorkötelezettség, amelyet tavaly állítottak vissza a megnövekedett orosz katonai fenyegetettség miatt.
Valóban foglalkoznak a sorkatonaság visszaállításának gondolatával, erősítette meg a Fidesz frakcióvezetője az RTL híradójának, de szerinte a Nemzeti Gárda vagy Nemzetőrség felállítása jobb megoldás lenne.
Közösségi oldalakon terjedő híresztelést cáfol a honvédelmi tárca.
Hoaxgyár - nagyon röviden így foglalható össze a sorkatonaság visszaállításáról író weboldal. Az üzemeltetés és a néhány hetenként befektetendő 10 perces munka mögött van logika, főleg üzleti.
Felcsuti Péter magánember és blogger a napokban felvetette a kötelező sorkatonaság visszaállítását. Majd lényegében lehátrált róla. Az ember eltöpreng.
Az Együtt 2014 szerint a hvg.hu szenzációhajhász és hazug címet adott a Haza és Haladás alapítója, Felcsuti Péter sorkötelezettség visszaállítását latolgató blogbejegyzéséről szóló hírének. A hvg.hu szerint az Együtt 2014 ezzel kapcsolatos közleménye furcsa és érthetetlen.
Az exit poll felmérések és az első részeredmények alapján az osztrákok többsége - viszonylag magas részvétel mellett - a sorkatonai szolgálat fenntartására voksolt a vasárnapi népszavazáson. A hadsereg Ausztria függetlenségének egyik szimbóluma, de az egészségügy sem nélkülözheti a polgári szolgálatosokat.
Többségbe kerültek a sorkatonai szolgálat eltörlésének támogatói Ausztriában egy keddi napilapban ismertetett felmérés szerint.
Nem léteznek a sorkötelezettség visszaállítását tartalmazó szándékok vagy tervek - így reagált a Honvédelmi Minisztérium (HM) Vadai Ágnes, a korábbi honvédelmi államtitkárnak, a Demokratikus Koalíció független parlamenti képviselőjének a honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről szóló sarkalatos törvény tervezetét bíráló szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
Nem akarja a kormány visszaállítani a sorkötelezettséget - hangsúlyozta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője hétfőn a TV2 Mokka című reggeli műsorában.