Meztelenkedésre kényszerítették Evangeline Lillyt a Lost forgatásán
A sorozat alkotói pedig nemrég közleményt adtak ki.
A sorozat alkotói pedig nemrég közleményt adtak ki.
Szerinte hazugság, hogy ő rúgatta volna ki a színésznőt.
Augusztus 1-től az amerikai HBO-n is vetítik a díjnyertes magyar sorozatot.
Ősszel kezdik forgatni a Babylon Berlin harmadik évadát.
Eddig olyan hírek jelentek meg, hogy az RTL elégedett volt Ubrankovics Júlia teljesítményével, amit a A Tanár című sorozatban nyújtott, ennek ellenére megváltak tőle, a színésznő szerint méltatlan körülmények között. A szerdai Blikk már mást ír: a lap úgy tudja, mégsem voltak vele elégedettek a kereskedelmi tévé illetékes vezetői.
A Blikk azt is tudni véli, hogy a nézők egyik kedvence fog tragikus halált halni.
Magyarok is kaptak jelölést, akik a Budapesten forgatott Géniusz: Picasso című minisorozaton dolgoztak. A legtöbb jelölést viszont a Trónok harca gyűjtötte be.
A Showtime ma bejelentette Sacha Baron Cohen új, félórás epizódokból álló vígjátéksorozatát. Az ikonikus pillanatok és provokatív figurák sokaságának megteremtésével elhíresült Baron Cohen több mint egy évtized után tér vissza a tévésorozatok világába a Who is America? író-rendezőjeként.
A sorozatban Aryát játszó Maisie Williams tett ki az Instagramra egy sokatmondó fotót - eszerint tényleg brutális véget kanyarítanak a sorozatnak.
A Hannát alakító Nyári Dia a kisfia születése miatt lép ki a sorozatból.
A Nemzet Napszámosa, Tóta W. Árpád ezúttal egy struccfarmon kapott állást, ahol tojással fizették ki. A szerkesztőség nem vállalta a struccnevelést, ezért a 25 tyúktojásnak megfelelő tojást megettük. Holnap este pedig azt is megnézheti, mennyivel keményebb dió a strucc tenyésztése, mint a tojása feltörése.
Egy rég nem látott ismerős pedig visszatér.
Pszichiátriai kezelését követően két gyerekgyilkosság körülményeit kell majd felderítenie Amy Adamsnek. Nem lesz könnyű menet.
Korábbi értesülések szerint öt lehetséges széria, illetve azok története került be a lehetséges indulók közé, melyek közül egyet most jóváhagyott a csatorna.
A Netflix lett a világ első számú szórakoztatóipari vállalata.
Augusztusban a Netflixen kezdik adni az új sorozatot, amelynek főhőse egy nagyivó hercegnő lesz.
Kihagyhatatlan ziccer lett sorozatban szerepelni: sok színészt a tévé mentett meg a feledéstől, sokan új életet és új karriert kezdtek egy-egy szereppel.
Bordélyházak, szappanoperába illő szeretők, Franco és a náci disznói, valamint az irritáló egoizmus – ezeket tartotta fontosnak kiemelni a festőzseni életéből a National Geographic Picasso-sorozatának első két része. Kritikánk.
A fantasy játékok egyik legjobbjának számító Witcherből készít élőszereplős sorozatot a Netflix. A tervek szerint 2020-ban érkező produkció Kelet-Európában forog majd, hogy a lehető legautentikusabb környezetben mutassák be a szörnyvadász Geralt kalandjait.