A televíziózás új aranykorát hozta el a húsz éve indult Maffiózók című sorozat, amely a készítő HBO életében is korszakhatár. Tony Soprano, a pánikrohamokkal küzdő maffiavezér történetének sikere nélkül nem lett volna pénz és mersz elkészíteni a Trónok harcát sem.
Az étteremben, az ódivatú zenegépben a Journey együttes Don't Stop Believin' (Soha ne add fel a hited) című rockslágere szól; Tony Soprano felnéz az asztalánál, és a képernyő elsötétül. Így ért véget 86 epizód után az HBO Maffiózók (The Sopranos) nevű, éppen húsz éve indult sorozata, s a zárásért a történetfolyam atyja, David Chase kapott hideget-meleget. Vannak, akik méltatják, mert nyitva hagyta a kérdést, hogy a kamera által többször is megtalált, furán izgő-mozgó figura a mellékhelyiségből visszatérve – a Keresztapa című filmből Michael Corleone akcióját idézve – végez-e a New Jersey állam északi részén működő maffia fejével. Mások viszont arra keresik a választ, túlélte-e a vacsorát Tony Soprano, és kárhoztatják a megoldást az évfordulós megemlékezések kapcsán is lebegtető Chase-t a történet – ilyen vagy olyan – lezárásának elmaradásáért.
Abban viszont nincs vita, hogy az 1999 januárjában bemutatkozott Maffiózók alapjaiban változtatta meg a tévésorozatok készítését az HBO-n, illetve az USA-ban, sőt magát a műfajt is. A forgatókönyvekbe foglalt történetek azóta sok szálon futó, bonyolult tablókat festenek fel, és megjelentek az összetett jellemű, hibáik, sőt időnkénti elvetemültségük ellenére is a nézőknek érzelmi azonosulást kínáló főszereplők, mint a Totál szívás (Breaking Bad) Walter White-ja vagy az Aranyéletből Endre bá'. A nyolc éven és hat szezonon keresztül kitartó, a helyszíni forgatások, az aprólékos utómunka, valamint a mind magasabb gázsik miatt egyre többe kerülő Maffiózók olyan pénzügyi sikernek bizonyult, hogy az addig a mozikból kifutott filmek és a fizetős ökölvívó-mérkőzések csatornájaként számon tartott HBO nívós, saját tartalmat kínáló márkanévvé vált. Ezzel a tévés munkát korábban lenéző sztárokat és filmrendezőket tudott magához csábítani. És bele mert vágni egy olyan költséges vállalkozásba, mint a Maffiózók kritikai és pénzügyi sikerét először felülmúló Trónok harca – aminek az április 14-én kezdődő zárószezonját a fél világ várja –, s megágyazott a Netflix, a Hulu, az Amazon és az Apple saját tartalomkészítésének.
A Maffiózók indulása persze teli volt zökkenőkkel. Chase sikeres forgatókönyvíró volt, ám a nagy dobás, amire vágyott, elkerülte. A Federico Fellinit és Ingmar Bergmant, a 8 és fél, valamint a Fanny és Alexander című filmeket csodáló, olasz–amerikai Chase – akinek az apja változtatta meg a családnevüket DeCesaréről – fejébe befészkelte magát egy nem szokványos maffiózó története, aki érzelmi problémákkal küzd, és bonyolult a viszonya az anyjával. A sztorihoz a környezetében, New Jersey-ben is merített ihletet, ám hiába házalt ötletével az 1990-es évek közepétől a nagy amerikai tévétársaságoknál, nem voltak rá vevők.
A nagy pénzt két évtizede a hagyományos tévétársaságok sorozataiból lehetett kihozni – a legjobb példa az NBC-n futó Vészhelyzet (ER) volt –, ám azokban a tartalomban és a dialógusokban megmutatkozó „szólásszabadság” korlátozottabbnak bizonyult, mint az előfizetéses csatornák esetében. Chase ezért nem bánta meg, hogy végül az HBO mellett döntött, amelynek a kísérletezést felkaroló tartalomfejlesztési igazgatója, Chris Albert úgy látta, Tony Soprano története egy 40 éves korhoz közeledő férfiról szól, aki az apjától megörökölt családi vállalkozást igyekszik a modern kornak megfelelővé tenni. Közben nem tud szabadulni az olasz családokra jellemző erőteljes anya árnyékától, s bár szereti, sűrűn megcsalja a feleségét, küzd a tizenéves gyerekei okozta problémákkal, s mindezen nyomás alatt pszichológushoz fordul. Vagyis tulajdonképpen egy hétköznapi sztori – hatalmas csavarral: a főhős egy maffiacsalád feje New Jersey-ben, aki a nyitó képsorokban, a terapeutánál úgy azonosítja magát, hogy a hulladékiparban vannak érdekeltségei.
Chase az USA-ban működő olasz maffiáról szóló klisékre építkezett, amelyeket az 1930-as években több mozifilm teremtett meg – legfőként az Edward G. Robinson főszereplésével készült Kis Cézár –, és Francis Ford Coppola 1972-es A Keresztapája szőtt mítoszt köréjük. A tévésorozat alkotóit inspirálta a Martin Scorsese rendezte Nagymenők (Goodfellas) is, olyannyira, hogy az ottani stábból a Maffiózókban 27-en kaptak kisebb-nagyobb szerepet. Mindenekelőtt a Tony Soprano pszichológusát játszó Lorraine Bracco, míg az unokaöccse ellen fenekedő Junior Sopranót az a Dominic Chianese alakította, aki A Keresztapa második részében tűnt fel. A tévésorozatban klasszikus olasz–amerikai karakterszínészek tolonganak, köztük Paulie Walnuts szerepében Tony Sirico, akinek hitelességét növelte, hogy fiatalkorában megjárta a börtönt, a forgatókönyvbe pedig bekerült az anyjával a való életében kialakult szoros kapcsolata. A Steven Lentóként született Steven Van Zandt pedig nem győzött csodálkozni azon, hogy hiába volt negyedszázadig Bruce Springsteen gitárosa, a legtöbben mégis Tony Soprano bizalmasaként, Silvio Danteként azonosítják.
A pánikrohamokkal küzdő maffiavezér megformálására Ray Liotta neve is fölmerült, aki a Nagymenőkben az olasz szervezett bűnözők közé kerülő Henry Hillt játszotta (az ő felesége volt a filmvásznon Bracco), ám a befutó az addig kevésbé ismert, fiatalon New Yorkban az erőteljes felépítését kidobóemberként kamatoztató James Gandolfini lett. Ő meghatározó volt a sorozat sikerében, amit a premier huszadik évfordulóján megjelentek mind hangsúlyoztak, meghatottan emlékezve a színészre, aki 2013-ban, 51 éves korában, szívrohamban meghalt a római nyaralása alatt.
Gandolfini magára öltötte Tony személyiségét, a forgatásokon átlényegült, a tűző napsütésben is magán tartotta a maffiózó-családapa jelképévé vált vastag fehér fürdőköpenyt. A sorozat végére még mackósabb lett az alakja – köszönhetően a forgatókönyv szerinti olaszos lakomáknak –, s maga is tudott nehéz természetű és nagylelkű is lenni. Elhatalmasodó alkohol- és drogproblémája miatt – amit a hirtelen jött népszerűség hozott magával – időnként eltűnt, és ezzel költséges leállást okozott, amikor viszont a negyedik szezon után a magasabb gázsi követelésével megakasztotta a munkát, a megemelt fizetéséből minden fontosabb szereplőnek egy 33 333 dolláros csekkel köszönte meg, hogy kitartott mellette.
A Maffiózók már az első szezon után kulturális jelenséggé vált, pedig Chase tartott tőle, hogy a szintén 1999-ben bemutatott Csak egy kis pánik című filmvígjáték, Robert de Niróval a főszerepben, komikussá teszi a pszichológushoz forduló maffiafőnök alakját. Ehelyett a kritikusok olyan epikus mozifilmekhez hasonlították a Maffiózókat, mint a Luchino Visconti rendezte A párduc vagy a Bernardo Bertolucci készítette Huszadik század, s akadt, aki Rainer Werner Fassbinder Berlin, Alexanderplatz című tévésorozatát emlegette párhuzamként. A New York-i Modern Művészetek Múzeuma 2001 februárjában az első két szezon levetítésével tisztelgett Tony Soprano és vér szerinti, illetve maffiacsaládja előtt, s a készítők és szereplők 21, tévés Oscarként emlegetett Emmy-díjat söpörtek be az évek során.
Míg A Keresztapa készítése idején a stáb környékén ott forgolódtak a tanácsaikkal segítő igazi maffiózók – cserébe a dialógusokban nem fordul elő a cosa nostra vagy a maffia kifejezés –, addig Chase és alkotótársai az FBI szervezett bűnözéssel foglalkozó szakembereit vonták be. Tőlük tudták meg például, hogy a kezet úgy szokás eltörni, hogy a csuklót a járda szélére helyezik, majd rátaposnak a karra. De azt is, hogy a macsó maffiózók körében férfiatlan gyöngeségre utaló cselekedet a nőket az orális szex örömeiben részesíteni, amit Tony Soprano ki is használ az ebben jeleskedő nagybátyja, Junior ellen. A New Jersey-ben élő olasz–amerikaiak egy része ugyan felháborodott azon, ahogyan a Maffiózókban ábrázolták őket, ám az egyik forgatókönyvíró-producer, Terence Winter – aki később a Scorsese fémjelezte Gengszterkorzó (Boardwalk Empire) HBO-tévésorozat megálmodója volt – felidézte, hogy egy FBI-ügynök ismerőse azt mondta: amikor hétfőn bementek a munkahelyükre, mindenki arról beszélt, mi volt az előző nap sugárzott részben. Majd lejátszották a hétvégi lehallgatások felvételeit, ahol az általuk figyelt igazi maffiózók körében ugyanez volt a téma.
Mi járhat Donald Trump fejében? Az USA és az EU mire juthat Kínával? Szijjártó Péter hozta Debrecenbe a kínai CATL-t vagy a német BMW? Pogátsa Zoltán, a Soproni Egyetem docense, és Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője volt a HVG Címlapsztori vendége. Videó.
Látványosan megszaporodtak a fideszes körökön belüli kibeszélések, egymásnak címzett beszólások.
Új helyzet van.
A felvételt egy az Emirátusok fölött repülő gép fedélzetéről készítették.
