szerző:
B.I.-Cz.F.

Elindult a Drága örökösök című napi sorozat, ami elvileg vígjáték, bár nevetni egyelőre nem lehetett rajta. Megnéztük az első három részt.

Jól belehúzott az RTL Klub év elején, új sorozatát, a Drága örökösöket – csakúgy, mint a korábbit, A mi kis falunkat - imádják a nézők. Egyelőre. Az előző sorozat azért is eszünkbe juthat a Drága örökösökről, mert az is egy kis falu ügyes-bajos dolgait mutatja be, szándéka szerint humorosan. Itt Ökörapáti a helyszín, a korábbinál Pajkaszeg. Ez egy horvát, az egy szlovák sorozat adaptációja.

A pajkaszegi alpári humorra kifejezetten vevők voltak a magyar nézők, szárnyalt a nézettség. Úgy tűnik, működött a „röhögjük ki mutyiország vidéki ügyeskedőinek szánalmas kavarásait” recept.

Az ökörapáti humorról viszont egyelőre nem sok mindent tudtunk meg, mert bár vígjáték sorozatnak hirdeti a csatorna a Drága örökösöket, az első három epizódban egyszer sem nevettük el magunkat. Ez azért, valljuk be, baljós jel.

Pedig az alapszituáció akár ígéretes is lehetne. Van a családtól eltávolodott, kisfaluban élő nagypapa, Szappanos Kálmán (Koltai Róbert), aki valamilyen titokzatos oknál fogva hatalmas vagyont halmozott fel, és ezt a gyermekeire és unokáira hagyja. Miután végrendelkezett, az alkotók rögtön elgázoltatják egy autóval, így az ügyvédjének kérésére az egymást már hosszú-hosszú ideje nem látó gyerekei, unokái kénytelenek Ökörapátiba utazni.

©

A faluba érkező rokonok valamiért csak három nappal később szembesülnek vele, hogy Szappanos nagypapa elhunyt, és hogy halála előtt azonban még utoljára utolsó szívatásként olyan feltételeket támaszt a végrendeletében, hogy csak azok részesülnek a súlyos milliókból, akik egy évig felhagynak addigi életükkel és nem hagyják el a falut tizenkét óránál tovább. Aki ezt megszegi, nem kap egy petákot sem. Csakhogy a testvérek enyhén szólva sem rajonganak egymásért, a vidéki életet pedig kifejezetten rühellik: hiába születtek mindannyian Ökörapátiban, amint lehetett, elhúzták a csíkot, apjukkal pedig nem nagyon tartották a kapcsolatot.

Nekik kellene most boldogulniuk egy indokolatlanul nagy falusi házban, és valahogy túlélni ezt az egy évet. Nyomkövetőt is kapnak (amit a szemfüles fiatal unoka rögtön megpróbál rácsatolni egy kecskére), az ügyvédnő ezzel biztosítja, hogy senki ne hagyja el a falut. Ha hőseinknek nem sikerül ott maradniuk, a vagyon a helyi faluszépítő egyletre száll, amelynek tagjai leginkább a kocsmában felesezgetve, fejben szépítgetik a települést.

Egy ilyen alapszituációból akár lehetne egy izgalmas Agatha Christie-krimi és lehetne egy jó sitcom is. Jó szereplőkkel, humoros párbeszédekkel, nem várt fordulatokkal, jó forgatókönyvvel simán benne van egy hosszabb, több évados széria lehetősége is. Eddig azonban ezekből nem sokat láttunk.

Nyilván a sorozat arról fog szólni, hogyan próbálják egymást kigolyózni a családtagok és a falusiak az örökségből. És az önmagában is jó kiindulópont, hogy a nagyjából zárt kistelepülésre hirtelen beköltöznek idegenek, az egész más kultúrát képviselő fővárosiak. (Mondjuk, ez sem egy új alapszituáció.)

©

Még az sem lenne baj, hogy a szereplők – a nagyképű, cinikus, kőgazdag üzletasszonytól (Járó Zsuzsa) a bunkó taxison át (Lengyel Ferenc) az uniós pénzből saját magának panziót építő helyi polgármesterig (Haagen Imre) – szinte karikatúraszerűen sztereotip karakterek, ha ez humoros lenne. De mégsem vicces, ahogyan a menőző városi gyerek mindent és mindenkit lefikáz, vagy hogy a taxis állandóan káromkodik. A nagypapa hamvaiból mindenkire jut (haha), a temetésen a falusiak megdöbbenve figyelik, milyen gyűlölettel beszélnek Szappanosról a gyerekei. A játékszenvedélye miatt amúgy is bajban lévő, legfiatalabb Szappanos-fiút (Kovács Lehel) meghívják a kocsmában egy pókerpartira – ő beszáll és a cipőjét is otthagyja (wow!).

És persze van itt mindenféle szerelmi szál is, Szappanos egyik unokáját, az ambiciózus Katát (Horváth Sisa Anna) épp most nem veszik fel dolgozni abba a kórházba, ahol a gyakorlatát töltötte, ehhez pedig köze lehet szintén orvos párjának, Róbertnek is (Makranczi Zalán), aki lényegében mosó-mosogatógépnek nézi a barátnőjét. Kata Ökörapátiba érve találkozik régi, gyerekkori szerelmével, aki épp házasodni készül, hármat találhatunk, meglesz-e így a lagzi.

©

Piros pont, hogy bár nem viccesek a párbeszédek, legalább nincsenek túlírva. A színészválasztás is szerencsés, jó új, vagy eddig méltatlanul mellőzött arcokat is látni a képernyőn.

Maga a falu, a környezet egyelőre rettenetesen steril, a klasszikus kocsmában üldögélő férfiakon, a polgármesteren és a postáson kívül eddig senkiről nem tudunk semmit, és volt pár logikai buktató is: ha Kata a fél gyerekkorát a pótnagymamájánál, Jolikánál töltötte, akkor hogyan lehet, hogy simán eltéved, amikor hozzá indul? És hogyan lehetséges, hogy a nagypapa haláláról csak napok múlva értesültek a helyszínre érkező rokonok?

Mindezek ellenére a Drága örökösökből még lehet valami: ha nem csak arról szól majd, hogy sztereotípiákat büfög fel, hanem kibontja a karaktereket, és izgalmas szituációkba rendezi őket, elképzelhető, hogy ez lesz Magyarország egyik kedvenc napi sorozata.

Bár A mi kis falunk tapasztalatai alapján, lehet, hogy ezek nélkül is.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Az év legszomorúbb napja igazából kamu

Az év legszomorúbb napja igazából kamu

Náci karlendítésre emlékeztető mozdulatokat tett esküvőjén a Jobbik elnökének felesége

Náci karlendítésre emlékeztető mozdulatokat tett esküvőjén a Jobbik elnökének felesége

James Gandolfini fia alakítja majd a fiatal Tony Sopranót

James Gandolfini fia alakítja majd a fiatal Tony Sopranót

Egyre többen tartoznak a NAV-nak

Egyre többen tartoznak a NAV-nak

Elkezdték beidézni a decemberben igazoltatott tüntetőket a rendőrségre

Elkezdték beidézni a decemberben igazoltatott tüntetőket a rendőrségre

Videó: Sétáló pár törte le brahiból a Margit híd kőkeresztjeit

Videó: Sétáló pár törte le brahiból a Margit híd kőkeresztjeit