Belga kutatók még 2002-ben kezdték el a hereszövetek lefagyasztására irányuló vizsgálatukat, az első páciensek pedig most kapják vissza a szövetüket. Az eredmény több mint ígéretes.
A spermiumszám évente körülbelül 1 százalékkal csökkent világszerte az elmúlt 50 évben. Kutatók szerint ez erős összefüggést mutat a műanyag-adalékanyagok használatával, és különösen veszélyesek e téren a műanyag tárgyak lágyítószereként alkalmazott ftalátok, valamint az ezzel éppen ellentétes hatású biszfenolok. Előbbiek kimutatható méhen belüli káros hatásai közé tartozik a kisebb péniszméret, valamint a nemi szervek és a végbélnyílás közötti rövidebb távolság. Litkai Gergely, akinek a környezetvédelem nagyon fontos ügy, készített egy prezentációt megoldási javaslatokkal a műanyag és a termékenység kölcsönhatásairól. Mi lenne, ha a műanyagmentes július gumimentes is lenne, vagy ha a szexnél is kellene betéti díjat fizetni?
Az eddigi általános vélekedés szerint inkább a nők, mint a férfiak termékenységére van negatív hatással a szennyezett levegő, egy amerikai kutatás azonban helyére tette ezt a tévhitet.
A férfi meddőség legsúlyosabb változatának megállapításában tökéletes pontosságot tud felmutatni egy új teszt, de az általános kép alapján is ígéretes.
Jelentősen csökken a férfiak nemzőképessége nemcsak a világban, hanem Magyarországon is. Az életkor és a betegségek mellett ebben nagy szerepet játszik az egészségtelen életmód, különösen a dohányzás és a mozgás hiánya. A kormány tervei szerint Regionális Andrológiai Centrumokkal javítana a helyzeten, Kopa Zsolt andrológus szerint viszont a fiatalokat is „fertilitástudatosságra” kellene oktatni.
A békasperma lefagyasztásával őriznék meg a különösen veszélyeztetett állatfajok genetikai sokféleségét; ezek hosszú távú tárolása sokaknak jól jöhet az állatvilágban.
A levegő minősége hatással van a férfiak esetében a nemzőképességre – állítja egy több mint 30 ezer tesztalanyon elvégzett kísérletről szóló tanulmány.