Az elmúlt években egyre inkább a figyelem – és a kutatások – középpontjába került, hogy a telefonok által keltett elektromágneses sugárzás a reproduktív egészségre is hatással lehet, főleg a spermiumok minőségét illetően. A területen végzett vizsgálatok azonban eddig ellentmondásos eredményekre jutottak: egyesek nem találtak észlelhető hatást, míg mások a túlzott mobilhasználatot egyértelmű negatív hatásokkal hozták összefüggésbe.
Egy új, svájci, a Fertility and Sterility folyóiratban publikált tanulmány során összesen 2886, életkorát tekintve 18 és 22 év közötti svájci férfitől gyűjtöttek adatokat egy 2005 és 2018 közötti periódusban.
A békasperma lefagyasztásával őriznék meg a különösen veszélyeztetett állatfajok genetikai sokféleségét; ezek hosszú távú tárolása sokaknak jól jöhet az állatvilágban.
Az eredmények pedig bizony azt mutatják, hogy a gyakori mobilhasználat valóban csökkentheti a teljes spermiumszámot, valamint azok koncentrációját.
Mint kiderült, azok, akik heti egy alkalomnál nem használják gyakrabban a telefonjukat, sokkal magasabb medián spermiumkoncentrációt (56,5 millió/milliliter) mutattak, mint azok, akik napi szinten is több mint húszszor nyúltak a mobiljukhoz: esetükben számottevően kevesebb, 44,5 millió/milliliter volt ez az érték – részletezi az Interesting Engineering.
A spermiumok mozgásában és alakjában nem találtak negatív eltérést a szakemberek. Tekintettel arra, hogy jelen vizsgálat alaposabb, mint a korábbi, ezirányú kutatások, megdőlhet az a korábbi tudományos konszenzus, hogy nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy az ilyen hosszú távú sugárzásnak nincsenek káros hatásai a spermiumokra nézve.
Jelentősen csökken a férfiak nemzőképessége nemcsak a világban, hanem Magyarországon is. Az életkor és a betegségek mellett ebben nagy szerepet játszik az egészségtelen életmód, különösen a dohányzás és a mozgás hiánya. A kormány tervei szerint Regionális Andrológiai Centrumokkal javítana a helyzeten, Kopa Zsolt andrológus szerint viszont a fiatalokat is „fertilitástudatosságra" kellene oktatni.
A kutatók most egy újabb, az elektromágneses hullámok konkrét hatásait vizsgáló tanulmányba vágnak bele.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.