Hercsel Adél Kult

Réz András: A hatalomiparnak csupán szurkolók kellenek, nem felnőtt emberek

Magyarországon a politika már távolról sem fedi a közügyeket, mert a politikusok csak azzal foglalkoznak, hogy a hatalmat miként lehet megszerezni, átváltani pénzre, majd a pénzt újra hatalomra, és így tovább - állítja Réz András. Az új könyvvel jelentkező esztéta szerint ma a digitális, második kádárizmusban élünk, ahol még a nagy közpénz-eltulajdonítási projektek is történelmi neveket kaptak. Interjú.

Bánki György Vélemény

Trafikosnak lenni

Amikor egy egész ország egy szűk érdekkör markába kerül, akkor a csoport megpróbálhatja legitimálni magát pár jól bevált módszerrel. Stratégiai megállapodásokat köt, védelmi pénzeket kér, hogy ne legyen baj, amit egyébként ő maga okozna az illetőknek, ha nem lennének kezesek. Az egyik ilyen hasonlóan sikeres délolasz vállalkozást cosa nostrának hívják, ami magyarul annyit tesz: a mi ügyünk. Hogy kié, azt ne feszegessük.

hvg.hu Tech

Honnan származnak a számítógépes szimbólumok?

Ezerszer, sőt milliószor rájuk kattintottunk vagy látjuk őket, de fogalmunk sincs róla, honnan származnak. A számítógépes és elektronikai szimbólumok eredetéről kevés szó esik.

Részletekbe menően átvilágítják az MTA kutatóintézeteit, de addig is alig kapnak pénzt

Részletekbe menően átvilágítják az MTA kutatóintézeteit, de addig is alig kapnak pénzt

Kézilabda-vb: „Belehaltunk a mai mérkőzésbe”

Kézilabda-vb: „Belehaltunk a mai mérkőzésbe”

Majd' háromnegyed órát kirándultatta egy szőlőhegyen az utasokat a pécsi "gyorsjárat"

Majd' háromnegyed órát kirándultatta egy szőlőhegyen az utasokat a pécsi "gyorsjárat"

Iszonyú hidegben küzd majd a Pats és a Chiefs a Super Bowlért

Iszonyú hidegben küzd majd a Pats és a Chiefs a Super Bowlért

A Párbeszéd és a Momentum is kap állami támogatást

A Párbeszéd és a Momentum is kap állami támogatást

Leszednék imádott robogóikról az olaszokat, még fizetnek is érte

Leszednék imádott robogóikról az olaszokat, még fizetnek is érte

100 ezer forintra büntette a rendőrség a Momentum szombathelyi elnökét

100 ezer forintra büntette a rendőrség a Momentum szombathelyi elnökét

Német reptéri sztrájkok: nyolc budapesti járatot töröltek

Német reptéri sztrájkok: nyolc budapesti járatot töröltek

Április elején megkezdődhet a tereprendezés a debreceni BMW-gyár területén

Április elején megkezdődhet a tereprendezés a debreceni BMW-gyár területén

Az ideális állás nem a fizetés függvénye, persze ha elég magas a fizetés

Az ideális állás nem a fizetés függvénye, persze ha elég magas a fizetés

Ott volt a nyugdíj pénteken a számlán – csak nem szóltak a nyugdíjasoknak

Ott volt a nyugdíj pénteken a számlán – csak nem szóltak a nyugdíjasoknak

A címlapról ajánljuk