Elvitelre – a podcast, amelyben a hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: az első magyarországi levélbombás merénylet.
Alfred Redl ezredest az elmúlt több mint 100 évben sok mindennek tartották, volt ő a legförtelmesebb hazaárulás megtestesítője, a hírszerző szolgálatok játszmájában homoszexualitásával zsarolt áldozat, vagy ahogyan Szabó István ábrázolja filmjében, az Osztrák–Magyar Monarchia önnön nemzeti gyökereitől elidegenedett hivatalnoki karának jellegzetes figurája, aki a megfelelés érdekében előbb a múltját, majd a családját és a barátait, végül önmagát árulja el. De ki volt Redl ezredes valójában, és milyen magyarországi szála volt a nevével fémjelzett kémbotránynak?
Az 1900-as évek elején óriási szenzáció volt a Mátyássy Zoltán ellen elkövetett gyilkossági kísérlet, és nemcsak azért, mert egy honvédszázados volt a célpontja, hanem azért is, mert a támadás mögötti indítékot mind az elkövető, mind az áldozat igyekezett eltitkolni. Ez olyan jól sikerült, hogy a mai napig csak elméleteink lehetnek az első magyarországi levélbombás merénylet valódi okáról.
Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.
A klasszikus értelemben vett művészvilág hivatalosan nem akart róla tudomást venni, így nem a színházakban halmozott sikert sikerre, hanem a korszak szürkezónájának tekinthető orfeumokban és cirkuszokban. Annyira hiteles volt az előadása, hogy a nők attól féltek, hogy nem is imitátor, hanem a valóságban is nő, miközben akadtak férfiak, akik meg éppen ebben reménykedtek.
A századfordulós korszak jellegzetes pesti figurája volt, magát a haza vándor lantosának nevezve járta az országot, ahol csődület volt, ő menten ott termett kifent, szénfekete bajszával, pörge darutollas kalpagjával, zsinóros magyar ruhájával és pár picula reményében szavalta rendületlenül az olykor tényleg kacagtató „megrovásos kalandjait”.
Ady Endre is szívesen látta az asztalánál, bár gyakran mulatott rajta, bejáratos volt a századfordulós budapesti íróelit köreibe, kiadták a verseit, sőt az újságok is közölték azokat, majd menthetetlenül elzüllött. Az egykori rikkancskirály egy saját verseit akadozó nyelvvel gajdoló részeg éjjeli kísértetté vált.
A korabeli építészszakma egy része eredendően elhibázottnak, művészietlennek, mások funkcionálisnak, a világvárosi rangot megteremtő főútvonalnak írták le az épülő Nagykörutat, amelyen az első elképzelések szerint hajóval kellett volna közlekedni.
Mit jelentett nőnek lenni a századfordulón? Milyennek látjuk ezt mai szemmel, és milyennek látták ők maguk a harcukat, győzelmeiket és elbukásaikat? A dualizmus felső- és középosztálybeli asszonyainak ellentmondásos, ma azonban egyesek szemében talán még irigylésre méltónak is tűnő mindennapjait bemutató kötet, A budapesti úrinő magánélete olyan világba kalauzol el minket, ahonnan visszatérve, a mai magyar közéletet is másképpen lehet értelmezni.
A 19. század végén, a 20. század elején született művek kaptak helyet egy pénteken megnyílt brüsszeli múzeumban.
