Az ideológiai rokonszenv és az intézményes kapcsolat Oroszország és a szélsőséges európai hálózat között túlélheti az Ukrajna elleni támadást, főként, amikor változatlanul meredeken emelkednek a megélhetési költségek – véli Pankaj Mishra, a Bloomberg hírügynökség publicistája.
Candace Owens egyike az amerikai szélsőjobboldali kommentátoroknak, akik abból élnek, hogy hangosan mondanak ellenőrizhetően fals dolgokat. Mindemellett Donald Trump nagy támogatója, az Alapjogokért Központ pedig nagyon büszke arra, hogy Magyarországra jön.
Leginkább a szélsőjobboldaliak, az oltásellenesek és az összeesküvés-elméletekre fogékony emberek vevők az orosz propagandára, de nem ők, hanem Orbán Viktor hangolta át a Fidesz szavazótáborának jelentős részét az orosz kapcsolat és Putyin hívévé.
A Mi Hazánk képviselője reménykedik abban, hogy pártja bejut a parlamentbe, lapunknak azonban azt mondta, csak ügyek mentén lenne hajlandó együttműködni akár a mostani ellenzéki pártokkal, akár a Fidesszel.
Emmy Eklundh svéd populizmuskutató a hvg360-nak adott interjúban arra hívja fel a figyelmet, hogy – mintha csak Orbán Viktor emlékezetes mondatát idézné – a Fidesznél nem azt kell figyelni, amit mond, hanem amit csinál: bár a pozitív családpolitika üzenete cirógatja a lelket, valójában a patriarchátusért vívott harcról szól, arról, hogy az erős férfiak megvédjék azt, ami az övék – a nőket, a gyerekeket és a nemzetet. Eklundh nem lát semmi különöset abban, hogy a Fidesz a maga módján pénzt oszt, szerinte jó helyen nyitotta ki a fasizmus tankönyvét. Azt viszont furcsállja, hogy az ellenzék a bizonytalan választók megnyerése érdekében felveszi a jobboldal témáit, mint mondja, hazai pályán nem lehet legyőzni a Fideszt, ellenfelének erre inkább egyfajta radikális baloldali politikával lehet esélye.
Mind Marine Le Pen, mind pedig Eric Zemmour a NATO-t bírálta az ukrán válság miatt. Emmanuel Macron moszkvai látogatását is arra használták fel, hogy támogatásukról biztosítsák Vlagyimir Putyint, aki az európai szélsőjobb legjelentősebb szponzora.
Hat éve az Első Cseh-Orosz Bank nyitott 9,4 millió euró hitelkeretet a francia szélsőjobboldali politikusnak. Aztán gyorsan tönkre is ment, ám eszközeit előtte kimenekítették.
Több mint 700 letartóztatással és egy új elnökkel később is egyértelmű hagyatéka van január 6-nak: Donald Trump végérvényesen felborította a Republikánus Pártot, a valóság ellen folytatott háború pedig alacsonyabb lángon, de folytatódik.
Szövetségeseket, és nem klónokat keres Marine Le Pen – mondta a francia Nemzeti Gyűlés párt elnöke, miután találkozott a magyar miniszterelnökkel Budapesten, hogy a kényszer szülte jobboldali együttműködésről tárgyaljanak. Orbán Viktor ismét a hősüknek nevezte Matteo Salvinit, az olasz Liga elnökét.
„Véget ért a populista hype, nem ez lett az új norma, viszont maradni fog” – állítja a hvg360-nak Cas Mudde holland politikatudós, a modern kori populizmusdefiníció megalkotója, a szélsőjobbot és a politikai pártrendszereket vizsgáló szakember. Szerinte az Orbán Viktorhoz hasonlító politikusok folyamatosan veszítenek a népszerűségükből, azt viszont kétli, hogy épp a magyarországi ellenzék tudna győzni 2022-ben. Úgy véli, az Orbánt kihívó Márki-Zay Péter „ellenzék ellenzéke” narratívája logikus, de az előválasztás tévesen hitette el az emberekkel, hogy vidéken is van esély győzni vele. Mudde szerint a hatpárti összefogásnak elsősorban a magyar EU-tagságot kellene megmentenie, az Unióról viszont azt gondolja: belülről mehet tönkre, ha nem lép fel azonnal Lengyelországgal és Magyarországgal szemben.
Látszólag a semmiből tört előre a francia politikai életben Eric Zemmour, olyannyira, hogy a publicistát már esélyesnek tartják arra, hogy Emmanuel Macron ellenfele legyen a jövő tavaszi elnökválasztás második fordulójában. De ki a gyűlöletbeszédért többször elítélt újságíró, aki nemrég Budapesten is felszólalt a demográfiai csúcson és akinek szélsőséges iszlám- és bevándorlásellenes kirohanásai, leginkább Orbán Viktor megszólalásaiból, ismerősek lehetnek a magyarok számára is.