#színház

Németh Kristóf:
 

Németh Kristóf: "súlyos milliárdok tűntek el magánzsebekbe"

A Játékszín igazgatója megalapítaná a Magánszínházak Szövetségét, melynek tagja lesz a Karinthy Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, de akár a Centrál Színház is. Németh Kristóf szerint régen eljött volna már annak az ideje, hogy minden színházvezető felelősséget vállaljon a rábízott javakért.

MTI MTI

Szegény és gazdag gyerekből ugyanúgy lehet bűnöző
 

Szegény és gazdag gyerekből ugyanúgy lehet bűnöző

Mindenki azt hiszi, hogy vele nem történhet semmi baj, pedig szabadulás után ezek a fiatalok velünk együtt fognak élni - ezért fontos a fiatalkorúak börtönének igazgatója szerint, hogy még intézményen belül pozitív mintákat lássanak a rabok. Hogyan jut el egy drogos fiatal az ötös érettségiig? Hogyan lesz egy színes bőrű HIV-fertőzött a keményfiúk legjobb barátja? Tökölön jártunk, ahol a színház erejével nevelik a tizenéves fogvatartottakat.

Bodnár Zsolt Bodnár Zsolt


Már meg is van, ki veheti meg a Centrál Színházat
 

Már meg is van, ki veheti meg a Centrál Színházat

Privatizálják a Centrál Színházat – így döntött hétfőn a Fővárosi Közgyűlés. A teátrumot működtető cég eladására és a használatában lévő ingatlanok hasznosítására pályázatot írnak ki. A közgyűlés 22 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el az erről szóló előterjesztést.

MTI MTI

Tudjuk, mit tegyen, ha Moszkvában jár
 

Tudjuk, mit tegyen, ha Moszkvában jár

Ha csak egy-két napra jut el az orosz fővárosba, és a rövidke idő alatt minél több moszkvai ingert szeretne begyűjteni, van néhány kihagyhatatlan ajánlatunk. Olyanok is akadnak, amelyeket hiába keres az útikönyvekben.

hvg.hu hvg.hu

Alföldi: A diktatúra felé vezető út jót tesz a színháznak
 

Alföldi: A diktatúra felé vezető út jót tesz a színháznak

Kerényi Imre szerinte "nem kultúrlény" és borzalmasnak tartja, ami Magyarországon van, de nem akar hosszú távra küföldre költözni Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház volt igazgatója. A színész-rendező a Magyar Narancsnak adott interjújában beszélt arról is, miért vállalta fel nyíltan szexualitását.

hvg.hu hvg.hu

Lukáts Andor: Az ország élhetetlenné vált
 

Lukáts Andor: Az ország élhetetlenné vált

1998 óta játsszák töretlen sikerrel Egressy Zoltán néha burleszkké fajuló, néha nagyon is megrendítő darabját, a Portugált. A rendezőt, az írót és a színészeket arról faggatták, mi változott a bemutató óta. A vidám darabról csupa szomorú dolog jutott a rendező eszébe.

hvg.hu hvg.hu

„Nem voltam miniszterelnök, és valószínűleg nem is leszek”
 

„Nem voltam miniszterelnök, és valószínűleg nem is leszek”

Zsigeri színházcsináló, aki játsszon bár susztert, miniszterelnököt, vagy éppenséggel véreskezű diktátort, minden figurában képes felmutatni az érző, esendő embert. Hevér Gábor túl évtizednyi nemzetis színészléten, lassan egy éve Pest és Buda között ingázik. A Vígszínház az otthona, de mellette rátalált a Margit körúti Átriumra. Az utóbbiban ültünk le beszélgetni két előadás között.

Hegedűs Claudia Hegedűs Claudia

 

"Azt éreztem, hogy szét akartok minket verni"

Mit keres a politika a színházban? És mit talál? Döngölés vagy asszonysimogatás? Kinek van nagyobb sérelme? Ki mondta? Ki nem mondott olyat soha? Mi szól a bosszúról? A kultúrpolitikai vitát szombaton megtekintheti a hvg videó műsorán.

hvg.hu hvg.hu



Cirkuszolni is fognak az idei POSZT-on
 

Cirkuszolni is fognak az idei POSZT-on

Jövő csütörtökön kezdődik a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A tíznapos POSZT versenyprogramján 13 előadás szerepel, amelyek közül 6 Budapestről, 4 vidékről, 3 produkció pedig határon túli színházból érkezik.

MTI MTI

Újra műsoron a Nehéz istennek lenni
 

Újra műsoron a Nehéz istennek lenni

Három év szünet után ismét látható hazánkban Mundruczó Kornél Európa-szerte hatalmas sikerrel turnézó előadása, a Nehéz istennek lenni. A speciális helyszínen (egy külkerületi raktárépületben), öt alkalommal látható produkció középpontjában az emberkereskedelem és a prostitúció áll.

hvg.hu hvg.hu

A gyerek feje nem pendrive
 

A gyerek feje nem pendrive

Nagyon fontos, hogy minél többet meséljünk a gyermekeinknek, de az is, hogy a mese végén ne vonjuk le a tanulságot. Le kell számolni azzal a tévképzettel, hogy a gyerek feje csak egy tölcsér, ami arra vár, hogy a tudást beletöltsék, és nyugodtan beszélhetünk nekik komoly témákról, szegénységről, halálról vagy akár a cigánygyilkosságokról is.

Hercsel Adél Hercsel Adél


Idén szeptemberben rendezik meg a Színházak éjszakáját
 

Idén szeptemberben rendezik meg a Színházak éjszakáját

Tavasz helyett idén ősszel, a budapesti színházi évad nyitányaként rendezik meg a Színházak éjszakáját, amelyen a korábbinál több színház vesz részt. Az időpont szeptember 20-a, 25-30 színház csatlakozhat, a korábbiaknál nagyobb programokkal.

MTI MTI

El lehet menni: A magyar színész, akit a britek értenek meg
 

El lehet menni: A magyar színész, akit a britek értenek meg

Saját színházat vitt éveken át, sorra kapta a külföldi felkéréseket, elismeréseket és díjakat, mégis úgy érezte, Magyarországonellehetetlenült, nem támogatták, elfogyott körülötte a levegő. Elment, hogy az álmait megvalósíthassa, és most végre úgy érzi, az Egyesült Királyságban megtalálta a helyét. Magyar Évával beszélgettünk.

Trubek Zsuzsa Trubek Zsuzsa