„Nem kezelhetjük adatfeltöltésre váró üres pendrive-ként a gyerekeket” – figyelmeztetett Nahalka István oktatáskutató a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Mai mesék című konferenciáján előadásában. A hagyományos tanulásfelfogással szemben, miszerint a mese ismereteket és morális tanulságokat közvetít a gyerekeknek, a konstruktivista iskola abban hisz, hogy nem az átadás a lényeg, hanem az, hogy a saját személyiségével együtt a gyermek a saját fejében, saját magának hozza létre a saját tudását.

Ezért a mese, a történet sem az információszállítás eszköze, hanem világértelmezési lehetőségeket, választási modellt jelent. Ezért úgy kell viszonyulnunk a gyerekekhez, mint univerzális, bölcs lényekhez, akik az egész világot ismerik és birtokolják már születésüktől kezdve.

Túry Gergely

Ne durrantsuk ki a lufit

A mesekutató arra hívja fel a figyelmet, kognitív szempontból létfontosságú, hogy minél többet meséljünk a gyermekeinknek, de a mese végén ne vonjuk le a tanulságot, „mert az olyan, mintha kidurrantanánk a lufit.” Kádár Annamária szerint ezen túl a 9-10 éves kor körül bekövetkező pszichés fordulatra is érdemes odafigyelni, amikor a gyerekek tündérmesék helyett elkezdenek a valóságon alapuló történetek iránt érdeklődni.

Úgy véli azonban, hogy a mesék nem csak a gyerek, hanem a felnőttek számára is életre szóló tudást jelenthetnek. A mesehős elindulása a komfortzóna elhagyását, a hamuba sült pogácsa az erőforrásainkat, a királylány kezének elnyerése pedig a jobbik énünket jelenti. A mesehősök, mivel soha nem riadnak vissza az útnak indulástól, bennünket is a komfortzóna elhagyásához szükséges életbátorságra tanítanak.

Ebben főként a szülőktől kapott jótanácsok („a mi hamuba sült pogácsáink”) segíthetnek bennünket. Kádár Annamária szerint elsősorban az apán múlik, hogy finom lesz-e az útravaló. Ugyanis a lánygyermek egészséges lelki fejlődése szempontjából az egyik legfontosabb tényező, hogy számára a feltétlen szeretetet megtestesítő apa minden életkorban elmondja neki, hogy milyen büszke rá. Az apának a fiúgyermeket pedig a „fiam, ezt ügyesen megcsináltad” – mondathoz hasonló megjegyzésekkel kell folyamatosan megerősítenie.

Stiller Ákos

A mesehősről azért is érdemes példát vennünk, mondja Kádár, mert a legjobb értelemben vett carpe diemet („Ragadd meg a napot!”) és pozitív életszemléletet képviseli: mindig mindenre van ideje, képes rácsodálkozni az élet apró szépségeire, és bízik benne, hogy az élet mindig váratlan segítségekkel kompenzálja a nehézségeket. A pszichológus – kapcsolódva Nahalka István gondolataihoz – rámutatott, hogy ezért rendkívül hatékonyak az úgynevezett slow education mozgalmak, amelyek lehetőséget adnak a gyerekeknek a világ és önmaguk kiegyensúlyozott felfedezésére, ahelyett, hogy egységnyi idő alatt minél több lexikális tudást próbálnának a gyerek fejébe passzírozni.

Komolyan kell venni a gyerekeket

Edward Bond, az angol drámairodalom élő legendája szerint a mai társadalom egyik legnagyobb problémája az, hogy tönkretettük a történeteinket. Ez első sorban az igénytelen TV-műsoroknak, szappanoperáknak és a hollywoodi filmeknek köszönhető, amelyek drogokká változtatták a történeteket. „Ha bekapcsoljuk a TV-t, biztosan meg fog jelenni egy nyomozó, aki megmondja, hogy X hogyan ölte meg Y-t, vagyis elárulja az igazságot, de már nem fog magáról az igazságosságról beszélni.”

Bond fiataloknak szóló drámáiban pont ezt a hiányosságot igyekszik pótolni. Tapasztalatai szerint a gyerekek végtelenül hálásak, amikor olyan mesékkel találkoznak, amelyek nem leegyszerűsítve magyarázzák el az életet. „Ha felnőttként, pedagógusként, darabíróként nem vesszük komolyan a gyerekeket, ők sem vesznek komolyan bennünket.”

Valamiben nagyhatalom Magyarország is

Cziboly Ádám drámatanár, pszichológus Bethlenfalvy Ádámmal közösen készített kutatásából az derült ki, hogy Magyarország az elmúlt 25 évben színházi nevelési nagyhatalommá vált. Annak ellenére, hogy a módszer nem itthonról ered, Magyarországon jelenleg sokkal nagyobb az egy főre jutó színházi nevelési szakemberek száma, mint bárhol máshol Európában.

A mai népszerű színházi nevelési programok azon túl, hogy a legtöbbször olyan klasszikus drámákon alapulnak, mint a Hamlet vagy az Antigoné, előszeretettel dolgoznak fel friss újságcikkeket, a közelmúltban megtörtént eseményeket. A társadalmi kérdések közül a jó főnök, a manipulált média, az igazságtalanság, a fogyatékosságok és a kisebbségek témája került elő a leggyakrabban, ami Cziboly szerint tanulságos korlenyomatot mutat. Kiderült, hogy a felsorolt témák feldolgozása ezerféle lehet, de a cél általában megegyezik: a gyerekek a drámapedagógiai foglalkozás aktív részeseként, a gyakorlatban dolgozhassák fel az aktuális társadalmi problémákat, hogy megtapasztalhassák: ők is felelősek a közösségükért, ők is a társadalom részei.

Cziboly tehát úgy látja, a jó színházi nevelési program és jó történet az, amivel kapcsolatban a gyerekek úgy érzik, hogy közük van hozzá, aminek tétje van számukra.

Színház a cigánygyilkosságokról

A konferencia harmadik napján erre remek példát láthattunk a Káva Kulturális Műhely jóvoltából, akik Szobor című színházi nevelési előadásukban a 2008-2009-ben elkövetett cigánygyilkosságok témáját dolgozták föl középiskolások számára. A darab alapötletét egy szobrászművész megtörtént esete adta, aki fölajánlotta, hogy a saját költségén szobrot állít a meggyilkolt romáknak az érintett falvakban, de az emlékműtervet valamennyi önkormányzat visszautasította.

A Káva, és vezetőjük, Takács Gábor azért építettek fel egy komplex színházi nevelési foglalkozást a romagyilkosságok köré, mert azok valami rendkívül fontosat árulnak el a mai magyar társadalomról.

A Káva tapasztalatai szerint a középiskolások 95 százaléka sosem hallott a cigánygyilkosságokról, és nem tudja értelmezni a cigánygyilkosság fogalmát, azonban szerintük fölösleges lenne direkt módon elmesélni a gyerekeknek az eseményeket a rasszizmust elítélő erkölcsi prédikáció kíséretében. Ők azt a pedagógiai stratégiát sokkal hatékonyabbnak tartják, amikor a diákok az előadáshoz kapcsolódó foglalkozás egyik feladataként a szobor felállításán vitatkozva, észre sem veszik, hogy valójában sokkal általánosabb kérdésen, a cigányokhoz való viszonyukon gondolkoznak.