#sör

Nem a sör tehet róla
 

Nem a sör tehet róla

A történelmet se visszamenőleg nem lehet megváltoztatni, se előre megírni. Az viszont előfordulhat, hogy a legnagyobb héroszokról is előbb-utóbb kiderül, emberből voltak. Mint például az, akiről generációk úgy tudták, élt, él és élni fog.

hvg.hu hvg.hu


A sörös manó visszatért
 

A sörös manó visszatért

Profi legyen a talpán, aki a belga sörök között megpróbál eligazodni, hiszen olyan sokféle van belőlük. A prémium minőségű Chouffe a minap márkafigurájának, a piros sapkás manónak a felbukkanása kapcsán hallatott magáról.

-t- -t-

Ezért jobb a dobozos sör az üvegesnél
 

Ezért jobb a dobozos sör az üvegesnél

Az amerikai sörgyártók egyre inkább állnak át az üveges sörről a dobozosra, több okból kifolyólag is. Egyrészt költséghatékonyabb a dobozos verzió – kisebb és könnyebb ez a csomagolóanyag, olcsóbb szállítani –, illetve fény, levegő sem éri a sört dobozban, így pedig a minőség sem romlik.

hvg.hu hvg.hu


Ízesített sörök: Citromtól a kávéig
 

Ízesített sörök: Citromtól a kávéig

Ha a kísérletező gasztrotörténészek a rendelkezésre álló receptek alapján jól készítették el az 5–6 ezer évvel ezelőtti söröket, akkor azok alapesetben igen vacakok lehettek. Mivel azonban az akkori lényeg az alkohol volt, az ősi sörfőzők igyekeztek azt minden rendelkezésükre álló gyümölccsel, fűszerrel ízletesebbé tenni.

Vétek György Vétek György


Eltűnt a sör felirat sok hazai sörről
 

Eltűnt a sör felirat sok hazai sörről

Ma már az ital és a keverék szavakat használják az ízesített sörök gyártói, ezekben a sör ugyanis csak az egyik összetevője a terméknek - hangzott el az MR1-Kossuth Rádió műsorában.

hvg.hu hvg.hu

Sörisszák Mekkája: Prága
 

Sörisszák Mekkája: Prága

Felesleges álszenteskedni. A Prágába látogató magyar turisták számottevő többsége letudva a kötelező városnézést, elsősorban a jó cseh söröket és a sajátos hangulatú sörözőket keresi a Moldva két partján.



 

"A cider az nem sör"

A nagy nemzetközi sörmárkák mindenütt ugyanolyan minőségben kaphatók – állítja a világ négy legnagyobb sörgyártója közé tartozó Carlsberg magyarországi és horvátországi leányvállalatának az igazgatója. A dán Carsten Haerup Christensen szerint a kis kézműves sörfőzdék ügyesen lesték el a borászoktól, hogyan lehet személyesebben megszólítani a fogyasztókat. A sördivatokkal kapcsolatban pedig örül annak, hogy "ez az egyszerű termék minden irányban talál magának megújulási lehetőséget".

Szabó M. István Szabó M. István

A csehek már kicsiben szeretik
 

A csehek már kicsiben szeretik

Bár a sörvilág zászlóshajójának még mindig Csehország számít, a "fedélzeten" időnként megkongatják a vészharangot, miszerint évek óta folyamatosan csökken az egy főre eső sörfogyasztás. Az ország apraja-nagyját összevéve nem is isznak már többet, mint 144 litert fejenként. Ezt is egyre inkább kicsiben és a kicsiktől szeretik.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu






Ősi gabonából főztek biosört a Corvinuson
 

Ősi gabonából főztek biosört a Corvinuson

Nemcsak vegyszermentes, hanem antioxidánsokban, nyomelemekben is gazdagabb a többi sörnél az első hazai biosör; az egysoros búzából (alakorból) főzött Alakor sört csütörtökön mutatták be a projektben közreműködő Corvinus Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszékén.

MTI MTI

Sörmekkává válik hétvégére Veszprém
 

Sörmekkává válik hétvégére Veszprém

Legalább harmincháromféle házi kézműves sörkülönlegességgel és további, nemzetközileg ismert sörökkel ismerkedhetnek meg azok, akik részt vesznek hétvégén az I. Veszprémi Sörfesztiválon a Historia Kertben.

MTI MTI