#sör

Sajnálatos események: csökkent a sörpiac
 

Sajnálatos események: csökkent a sörpiac

A múlt évben a magyar sörpiac 4,45 százalékkal csökkent az előző évhez képest, a négy legnagyobb gyártócég által értékesített sör mennyiségét alapul véve - közölte Csíkné Kovács Klára, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke kedden.

MTI MTI

 A százéves bohém, akit leginkább egy berúgással ünnepelhetünk
 

A százéves bohém, akit leginkább egy berúgással ünnepelhetünk

Pont 100 esztendeje március 28-án született Bohumil Hrabal. A bohém író nevét szülői tiltakozás miatt nem veheti fel egykori iskolája, megítélése hazájában máig nem egyértelmű. Magyarországon viszont több rajongói köre alakult, akik (naná, hogy!) sörözőkben tartják üléseiket. Utánajártunk a Hrabal-galaxisnak, és mi tagadás, be is rúgtunk kicsit.




Nemzeti italboltokról suttognak
 

Nemzeti italboltokról suttognak

Nemzeti italboltok jöhetnek a választások után, és az élelmiszerboltokban csak a sör és a bor maradhat – a piacon sokan erre számítanak, és kormányzati körökből is ezzel egybecsengő információk érkeznek, ami alapján az ötlet nem tűnik légből kapottnak.

Máriás Leonárd Máriás Leonárd

5 tuti tipp bor-étel párosításhoz
 

5 tuti tipp bor-étel párosításhoz

Nem szerepel a hivatalos programban, de a VinCE-sek még rátettek egy lapáttal az ötödik nagy bor-show alkalmából, amelynek harmadik napját - március 2. - amúgyis gasztro vasárnapnak nevezték ki. Közkincsé tették Tara Devon O' Leary WSET diplomás sommelier, borszakértő tanácsait, ha a kóstolgatások nyomán a tökéletes étel-borpárosítások nyomába erednénk. Tara nem szívbajos, szerinte hagyjuk ezt a professzionistáknak. No stressz, itt az öt tipp.

hvg.hu hvg.hu

Az erős euró is rontotta a Heineken profitját
 

Az erős euró is rontotta a Heineken profitját

Csökkent a Heineken nyeresége 2013-ban. A világ harmadik legnagyobb söripari vállalatának az egyszeri tételeket nem számítva, 4,6 százalékkal, 1,59 milliárd euróra csökkent a profitja – közölték szerdán a vállalat székhelyén, Amszterdamban. Az értékesítési árbevétel 1,3 százalékkal, 21,25 milliárd euróra (6570 milliárd forint) nőtt.

MTI MTI


Kínában izmosít a Carlsberg
 

Kínában izmosít a Carlsberg

Tovább terjeszkedik Kínában a Carlsberg dán söripari csoport. A cégtől hétfőn közölték, hogy átszámítva 250 millió dollárért felvásárolják a Csungking kínai holdingot, amelynek nyolc sörgyára működik Kína három tartományában, és ezek összkapacitása évi 12 millió hektoliter.

MTI MTI



A nők mentik meg a hazai söripart?
 

A nők mentik meg a hazai söripart?

Nőknek szóló sörreklámokkal, kisebb, de formatervezett üveges sörökkel jelentősen növelhetnék eladásaikat a hazai sörgyárak. A sörgyáraknak megérné nagyobb figyelmet szentelni a nőknek, hiszen 50 százalékuk vásárol és fogyaszt is sört rendszeresen, ám a férfiakkal ellentétben jellemző rájuk az impulzusvásárlás: többet és gyakrabban kísérleteznek a különböző termékekkel, 76 százalékuk 2-5 márkát is kipróbál évente, 18 százalékuk pedig ennél is többet.

hvg.hu hvg.hu

Képzett magyar nem iszik sört - és a lengyel?
 

Képzett magyar nem iszik sört - és a lengyel?

Lengyel és magyar megkérdezettekkel készült az a felmérés, amely egyebek mellett a sörfogyasztási és -vásárlási szokásokat elemezte. Kiderült többek között, hogy a sör nem feltétlenül a "szegények itala", de minél magasabban képzett valaki, annál ritkábban nyúl a sörös pohár után. Legalábbis Magyarországon.

hvg.hu hvg.hu

Cseh sörre esküszik a Borsodi
 

Cseh sörre esküszik a Borsodi

A terveknek megfelelő eredményekre számít az idén a Borsodi Sörgyár Kft., a várhatóan szűkülő piac mellet is - összegezte a cég ügyvezető igazgatója a menedzsment 2013-as gazdasági várakozásait pénteken Budapesten.

unknown unknown


Gombamód szaporodnak a minisörgyárak Csehországban
 

Gombamód szaporodnak a minisörgyárak Csehországban

Megduplázódott az utóbbi három év alatt a minisörgyárak száma Csehországban. Jelenleg az országban 215 minisörgyár üzemel - közölte Jan Surán, a minisörgyárak cseh-morva szövetségének elnöke csütörtökön Prágában. Surán szerint a minisörgyárak száma 2015 végére mintegy 350-re emelkedhet.

MTI MTI

Útlevéllel a hűtőbe
 

Útlevéllel a hűtőbe

Bármiben lefogadnánk, nem sokan találnák ki, melyik volt az idei téli olimpia egyik legnépszerűbb objektuma. Helyre, tétre, befutóra eláruljuk: a kanadai olimpiai házban található hűtőszekrény.

T.S. T.S.



Nem ittak elég Carlsberget az ázsiaiak
 

Nem ittak elég Carlsberget az ázsiaiak

A Carlsberg dán sörgyártó fenntartja az idei évre vonatkozó, egyszámjegyű nyereségnövekedésről szóló előrejelzését annak ellenére, hogy az Ázsiában eladott több sör nem tudta ellensúlyozni a csökkenő keresletet Kelet- és Nyugat-Európában - közölte a cég szerdán.

MTI MTI