Kiutasíthatják az országból azt a két román dílert, akik húsz deka füvet vittek egy belvárosi kocsmához
Az elkövetőket az üzlet lebonyolítása közben érték tetten a rendőrök.
Az elkövetőket az üzlet lebonyolítása közben érték tetten a rendőrök.
Az orgoványi sörözőnek éjjel benyomta az ablakát, hogy elvigyen kétszáz kaparós sorsjegyet onnan. A rendőrök elkapták, beismerte bűnösségét.
A II. kerület egyik vendéglátóhelyén történt az eset. A rendőrség keresi az elkövetőt.
Az ügyészség halált okozó testi sértés miatt emelt vádat azzal a 32 éves férfival szemben, aki áprilisban egy veszprémi sörözőben úgy megütötte a vele kötekedő, ittas férfit, hogy az elesett, a padlóba ütötte a fejét, és olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy meghalt.
Ha újjá kell születni, ez egy nem rossz irány.
Csaknem tucatnyi rendőrautó érkezett a helyszínre, egy ideig a nagykörúti villamos sem járt.
Kézműves sörök csarnokává alakítja a Kolosy téri piacot.
Krisztiánnak elég volt négy hónap angliai tartózkodás, hogy egy pubot nyereségesen tudjon odakint működtetni. Azt mondja, kint erősebben, gyorsabban kell melózni, mint Magyarországon. Lengyel dolgozóival nagyon elégedett volt, egyetlen magyar beosztottja a harmadik napon lelécelt. Kényszerűségből mégis hazajött, kézműves, angol típusú sörökre alapozott sörözőt nyitott. A hely idehaza szokatlannak számít, de Krisztián elképzelése mégis beválni látszik.
Ismerősei szerint labilis idegzetű volt az a 24 éves végzős joghallgató, aki bicskával szúrta le egyik ismerősét kedd hajnalban egy szegedi sörözőben – írja a Délmagyarország. A férfi részben beismerő vallomást tett a rendőrségen, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Az egyetemen fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene.
A rendőrség keresi azt a 22 éves férfit, aki késsel sebesített meg egy embert szombat este Budapesten, egy Dohány utcai söröző előtt. Fotót is közzétettek a ságvári Lőrinczfalvi Gusztávról.
Mostantól a derék sörissza akár azt is mondhatja, hogy megy a múzeumba. Mégis csak másként veszi ki magát, mint a kocsmázás. Nem mintha az a jó öreg Angliában olyan kínos lenne.
A CNN Nem séfnek való vidék című műsorának egyik epizódját forgatták a budapesti Élesztő kézműves sörözőben.
A Kertész utcai Csak a jó sör! nevű helyet a világ 21 legjobb sörözőjébe választotta egy külföldi oldal. A szakíró szerint itt minden betévedő ínyenc megtalálja a neki leginkább passzoló ízvilágot.
Vádat emeltek több ember ellen, akiket több nagykanizsai sörözőből és étteremből is kitiltottak, ezért azzal fenyegették meg a tulajdonosokat, hogy felgyújtják a helyeket.
Enne egy finom sütit a WC-ben? Esetleg egy csésze friss, gőzölgő kávé? Sokakat elsőre talán elriaszthat a nyilvános illemhelyből átalakított kávézó gondolata, a képeket nézegetve azonban nem is tűnik annyira ördögtől való dolognak. Az egyre magasabb ingatlanárak kényszerítették e kreatív megoldások felfedezésére a vállalkozókat Londonban. És bár a helyi tisztviselők nem nézik jó szemmel a felújítási és átalakítási akciókat, a második világháború után elhagyatottá váló, ilyen módon újrahasznosított budiéttermek, kávézók és butikok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és gombamód szaporodnak.
„ Sört inni és időnket vendéglőben eltölteni szakrális dolog. Pont úgy, ahogy a pap a templomban celebrálja az Úr ünnepe misét, ugyanúgy celebrálják a sörisszák is a sörcsap ünnepét” /Tomás Mazal/
A Tűzoltó utcai Élesztő rákerült a Guardian legjobb európai sörözőket tömörítő listájára.
A Hrabal-évforduló alkalmából körülnéztünk, hová érdemes eljárniuk a cseh sörök szerelmeseinek Budapesten. Persze, a teljesség igénye nélkül, ami ugyan meglenne bennünk, csak a kapacitásunk véges.
Pont 100 esztendeje március 28-án született Bohumil Hrabal. A bohém író nevét szülői tiltakozás miatt nem veheti fel egykori iskolája, megítélése hazájában máig nem egyértelmű. Magyarországon viszont több rajongói köre alakult, akik (naná, hogy!) sörözőkben tartják üléseiket. Utánajártunk a Hrabal-galaxisnak, és mi tagadás, be is rúgtunk kicsit.
Hatalmas sörözőket, kápolnát és házasságkötő termet szeretne a Parlamentbe Kerényi Imre. Terveiről először a Demokrata című hetilapnak adott interjújában beszélt, de elképzeléseit a Blikknek is megerősítette. A miniszterelnöki megbízott a Miniszterelnökséget a Sándor-palotába költöztetné, így megszűnhetne az épület szigorú őrzése. Az Országgyűlés Hivatalában nem tudnak arról, hogy söröző nyílna az Országházban.