Már az emberi spermiumban is találtak mikroműanyagot, beláthatatlan hatása lehet a gyermeknemzésre
Kínai kutatók egészséges férfiaktól vett spermiummintát tanulmányoztak, és kiderült, nyolcféle mikroműanyag van bennük.
Kínai kutatók egészséges férfiaktól vett spermiummintát tanulmányoztak, és kiderült, nyolcféle mikroműanyag van bennük.
HVG
A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) agykutatói egy rendkívül nagy felbontású mikroszkóp segítségével feltárták, mi történik pontosan az idegsejtek közötti kapcsolódási pontokon, az úgynevezett szinapszisokon.
MTI
Amerikai csillagászok szerint hatalmas aszteroida csapódhatott egy frissen formálódó bolygórendszer egyik bolygójába.
HVG
Amerikai kutatók úgy vélik, megtalálták, miért alakult ki jégkorszak a Földön.
HVG
Akár néhány órával a vírus DNS-ének szekvenálása után meg lehet kezdeni az mRNS-alapú vakcina fejlesztését, szemben a korábbi oltóanyagokkal, melyeknél hónapokba telt, mire érdemi előrelépés történt.
hvg.hu
Az Európai Űrügynökség egyik tudományos műszere a kínai Csang’o-6 szonda fedélzetén landolt a Holdon, majd háromszorosan túlteljesítette az előzetes elvárásokat.
HVG
Egy távirányítású robot segítségével térképezték fel a kutatók a Csendes-óceán azon térségét, ahol úgy vélik, rengeteg különös állatfaj él a víz mélyén.
HVG
A csillagászok egyelőre nem találtak magyarázatot arra, hogyan jöhet egy forrásból két olyan rádiójel a Föld felé, amelyek az ismereteink szerint csak különböző forrásokból származhatnának.
hvg.hu
Legalább 162 megbetegedést okozott az Egyesült Államokban a szalmonellás uborka, a legtöbbet New Yorkban.
HVG
Bár önmagában a szauna és a magas edzettségi szint is jó hatással van a mentális egészségre, ha ezek együtt is jelen vannak, akkor akár össze is adódhat a hatásuk, jelentősen csökkentve a pszichotikus rendellenességek kockázatát.
hvg.hu
Szívósak, nincs természetes ellenségük, és letarolják az őshonos élővilágot – így lehet jellemezni azokat a vaddisznókat, melyek Kanadából most Amerika irányába tartanak.
hvg.hu
Még azelőtt megkezdhető lehet az Alzheimer kezelése, hogy visszafordíthatatlan károsodások történnének – köszönhetően egy nemzetközi kutatócsoport felfedezésének.
HVG
Antonio Guterres ENSZ-főtitkár cselekvést sürget az „éghajlati pokol” elkerülésére, miután a Meteorológiai Világszervezet (WMO) és az EU klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus is a klímaváltozás hatásainak felgyorsulásáról számolt be.
MTI
Különös járvány ütötte fel a fejét az angliai Yorkshire-ben, amit a kutatók a 2020 és 2022 közötti időszakban egyértelműen a koronavírus-járványok hullámaihoz tudtak kötni.
hvg.hu
Finnországban vizsgálták, de nagy valószínűséggel Európában bárhol, Magyarországon is érvényesek a megállapításai annak a kutatásnak, amely a fiatal lányok mobilhasználati szokásait vette górcső alá.
hvg.hu
Mexikóban szedte első halálos áldozatát a madárinfluenza H5N2-es variánsa. A WHO most azt mondja, egyelőre nincs ok aggodalomra.
HVG
A bölények segíthetnek rengeteg szén-dioxid megkötésében, és ehhez nem kell semmi mást tenni, mint hagyni őket legelni – mutatott rá egy új kutatás.
hvg.hu
Kínai kutatók szerint a jövőben könnyebb lesz tanulmányozni az Ebola-fertőzés okozta szembetegségeket, valamint a vakcinát is könnyebb lesz kifejleszteni a kórokozó ellen egy új vírusnak köszönhetően.
hvg.hu
Új korszakot nyithat a rák kezelésében a készítmény, mely a klinikai vizsgálatok alapján példátlan hatékonysággal gyógyítja a béldaganat egy fajtáját – és a tesztek alapján potenciálisan lehet, hogy többet is.
hvg.hu
Olasz kutatók szerint legalább 120 vulkáni aktivitás lehetséges a Vénusz felszínén. A felfedezés veszélyeztetheti a tervezett küldetéseket sikerét.
hvg.hu