Egy legendás autó hamarosan újból feltámadhat
A Mitsubishi Lancer Evolution sokak örömére a közeljövőben utódra találhat, de az újdonság nem pont olyan lesz, mint amire számítanánk.
A Mitsubishi Lancer Evolution sokak örömére a közeljövőben utódra találhat, de az újdonság nem pont olyan lesz, mint amire számítanánk.
A német gyártó ezúttal minden korábbinál nagyobb erőt szabadít rá kizárólag a hátsó kerekekre.
Nem kevés pénzt kérnek el ezért a remekbeszabott amerikai nagyvasért, azonban még így is remek vételnek számít.
Ezúttal egyáltalán nem a környezetvédelemre és a hibrid technológiára, hanem sokkal inkább a több száz lóerőre és a sportos vezetésre fókuszál a csillagos márka.
Az ebben a videóban látható mutatványokkal semmi probléma sem lenne, ha nem városi környezetben vették volna fel őket.
Ez a laikusok számára teljesen hétköznapinak tűnő Golf akár még a szupersportkocsikat is képes legyorsulni.
A Lotus folyton azon fáradozik, hogy kicsit erősebbé és kicsit könnyebbé tegye az Elise-t. Mutatjuk, hogy jelenleg hol tart.
Ha esetleg a normál RS menettulajdonságaival nem lennénk teljesen elégedettek, akkor most itt a nekünk szánt új változat.
Ha kevés a négy kerék által biztosított tapadás, kell még két kerék, és kész is a vadonatúj hatkerekűnk.
Ennek a Ferrarinak a vonalvezetésébe nagyon nehéz belekötni. Egy igen komoly hibája azonban mégiscsak van a gépnek.
Végy egy időtlenül szép, sokak által rajongásig imádott sportautót és villámgyorsan rondítsd el – ezúttal sajnos valahogy így szólt a recept.
Az olasz gyártó hamarosan várhatóan egy minden eddiginél keményebb Huracant dob majd piacra.
Amikor mostanság minden a CO2-csökkentésről és a downsizingról szól, akkor a Shelbynek ismét elgurultak a gyógyszerei.
Nem titok többé, hogy a bajorok új sportszedánja pontosan milyen erővel szaggatja majd az aszfaltot.
Néhány sportos díszítőelem, nagy felnik és egy komolyabb szívómotor - ez az új sportos Sandero receptje.
A hétvégén egészen elképesztő autócsodák bukkantak fel Balatonfüreden és környékén – mutatjuk őket.
A brit luxusautót eredetileg nem pont nagy tárgyak szállításához tervezték, de ezzel a példánnyal ez a feladat is minden további nélkül megoldható.
Balatonfüreden járva alaposan meglestük a cseh-német remeket, ami olyan ritka, hogy szinte nincs is.
Ezt a teljesen gyári karosszériás, elsőre tuningmentesnek tűnő Golfot nehéz lesz legyorsulni a piros lámpánál.