Első kémfotók a következő BMW M5-ről, ami már hibrid lesz
A jelek szerint már javában folyik a plugin hibrid hajtásláncú új bajor sportszedán közúti tesztje.
A jelek szerint már javában folyik a plugin hibrid hajtásláncú új bajor sportszedán közúti tesztje.
Ezzel az egyedi olasz sportkocsival nem nehéz kitűnni a szürkén hömpölygő forgalomból.
Ilyen bajor sportszedán garantáltan ritkán jön szembe velünk az utakon.
Ez kivételesen nem elektromos, hanem egy régi vágású biturbó benzines szörnyeteg.
Sportosabb külcsínt és 105 lóerővel erősebb motort tudhat magáénak a Manhart újdonsága.
A Cullinan különleges új változatát kifejezetten az Egyesült Arab Emírségek tehetős vásárlóinak szánják.
A legerősebb közúti széria BMW egy komolyabb erősítőkúrán esett át.
A négykarikás német prémiummárka középkategóriás SUV-ja egy kis erősítőkúrán esett át.
Az ikonikus brit szupersportkocsi korai példányai idén már 30. születésnapjukat ünneplik, így akár OT rendszámot is kaphatnak.
A fenyőfa jelentősen lerontotta az autó aerodinamikáját, ám még így is sikerült megközelíteni a 300 km/h-t.
A 805 lóerős teljesítményű biturbó V8-as benzinmotor megteszi a hatását.
Az 5,6 literes benzinpusztító erőforrással szerelt apró bajor minden bizonnyal semmi máshoz nem hasonlítható vezetési élménnyel szolgál.
Az egyelőre meglehetősen titokzatos szupersportkocsi magasra helyezett kipufogóvégeket kapott.
Itt a megoldás azok számára, akiket eddig csak a gigantikus "vese" tántorított el a sportos modellek megvásárlásától.
A Manhart munkatársai több mint 200 lóerővel húzták feljebb a méretes német SUV teljesítményét.
A huszonhat új rendőrautó közül kettőt már leszállított a francia gyártó.
A vélhetően ihletadó Lamborghini Urus így is más liga azért.
A Mansory és az MTM összefogott, hogy megalkossák a mindent lebíró Lamborghini Urust.
Az új esztendőt köszöntő videóban alpesi körülmények mellett hajtják meg az új sportkombit.
A limitált szériás E30-as M3 2,3 literes szívómotorja 215 lóerőt szabadít rá a hátsó kerekekre.