Az Amnesty szerint példátlan, hogy képviselőket erőszakkal távolítsanak el közintézményből
A szervezet magyarországi igazgatója, Vig Dávid szerint az incidenst alaposan ki kell vizsgálni, a felelősöket pedig bíróság elé kell állítani.
A szervezet magyarországi igazgatója, Vig Dávid szerint az incidenst alaposan ki kell vizsgálni, a felelősöket pedig bíróság elé kell állítani.
A borsodi megyeszékhelyen forgalomlassítással álltak ki a túlóratörvény ellen.
Persze ezt is csak a valóságnak a számukra kedves szeletéről, a maguk módján, folyamatos minősítések közepette tették meg.
Komoly hatással volt a megszavazott "rabszolgatörvény" miatt napok tartó tüntetéssorozat a televíziós nézettségre. Közben kiderült: Szél Bernadettre majdnem annyian voltak kíváncsiak, mint az M1 műsorára.
A Rádió1 reggeli műsorában Sebestyén Balázs és műsorvezető társai is megemlékeztek az MTVA előtti tüntetésről. Megvan a véleményük, de nem politikai műsort csinálnak.
A köztévében töltötte az éjszakát Hadházy Ákos és több ellenzéki képviselő, egy részüket erőszakkal távolították el az MTVA épületéből. Hadházyt úgy lökték ki a fegyveres őrök, hogy a földre esett, de Szél Bernadett is sírva hagyta el a székházat.
A Reuters, a New York Times, a BBC és a Guardian is kiemelten foglalkozik a magyarországi eseményekkel.
A zöld politikus szerint az új rabszolgatörvény csak a jéghegy csúcsa az állami kontrollba zuhanó országban.
Az Európai Bizottsághoz fordulnak a szakszervezetek, ha hatályba lép a túlóratörvény. Egy ilyen eljárás azonban évekig is eltarthat, addig pedig a munkaadóknak kedvez a most elfogadott szabályozás. Sőt, már most is van olyan cég, amelyik igyekszik kihasználni, hogy három évre elhúzhatja a túlmunka kifizetését.
A korrupciógyanú miatt mentelmi jogától megfosztott politikus ezzel a szöveggel tette ki Facebookjára Hidvéghi Balázs tüntetés utáni sorosozós uszítását.
A tiltakozás élére álló Momentum persze a hétfő esti tiltakozáson is ott lesz. A párt elnökségi tagja kitért az éjjel történtekre és az erőszakos cselekményekre is.
Bejelentést tett a kerületnél, mondván, az ellenzéki képviselők zavarják a köztévé munkáját.
Kövér László házelnök korábban azt mondta, szerdán puccskísérlet történt, mikor az ellenzék akadályozta az ülést. A házbizottság csaknem egy órát ülésezett, de nem került szóba az, ami szerdán történt. Az ülésen "veszekedtünk" - mondta Vadai.
Hódmezővásárhely független polgármestere elmondta, miért nincs ott a tüntetők első sorában.
A pótlékokat pedig 36 hónapon belül köteles kifizetni a munkáltató - kaptunk egy szerződésmódosítást a rabszolgatörvény jegyében. A munkáltató eddig is 250 óra túlórát írt elő, a gyerekeket többször nem tudták emiatt időben elhozni az óvodából.
A propagandaminiszter éppen akkor volt Bayer Zsolt vendége az Echo Tv-ben, amikor vasárnap éjjel a tüntetők odaértek az MTVA székházához.
Ha át is jutnának a biztonsági őrök sorfalán, az ellenzéki képviselők akkor sem tudnák beolvasni a követeléseiket, de a newsroomban rekedt tévések sem fogják már sokáig bírni, hogy nem tudnak kimenni enni, sőt még pisilni sem – mondta egy köztévés forrásunk. Kiderült, hogy a teherportán keresztül még reggel is dolgozni indultak stábok, hiszen a tüntetők a főbejáratnál vannak.
Félpáláys útlezárással blokkolja a határt a magyar-szlovák határszakaszon Komjáthi Imre MSZP-s politikus.
Öt napja van Áder Jánosnak, hogy aláírja a túlóratörvényt.