Nehéz napra készülnek az amerikai tőzsdék is a vámok utáni első hétfőn
Közel két százalékot estek a legfontosabb amerikai tőzsdei indexekhez kötött határidős ügyletek.
Közel két százalékot estek a legfontosabb amerikai tőzsdei indexekhez kötött határidős ügyletek.
Londonból, Frankfurtból és Párizsból is vinnék a pénzüket a befektetők Donald Trump hétvégi mondatait követően.
A BÉT részvényindexe, BUX, valamint az OTP, a Mol és a 4iG árfolyama is zuhant a vámok bejelentését követő első kereskedési nap reggelén.
A rendőrség tiltott piacbefolyásolás gyanújával nyomoz, a jegybank pedig 250 millió forintra büntette a Banus Port Vagyonkezelő Zrt.-t, mely naponta több tízmillió forintot bukott az akcióján. Valaki nyert is rajta, de az MNB nem árulja el, kicsoda.
A következő elnöki ciklus az Egyesült Államokban jelentős változásokat ígér politikai és a gazdasági világban egyaránt. Donald Trump lehengerlő győzelmére már most ugranak a cégek, joggal remélvén, hogy mostantól nem kell drága és macerás környezetvédelmi és szociális inkluzivitási kérdésekkel foglalkozni, hanem Trump filozófiájával összhangban a profitmaximalizálásra koncentrálhatnak.
Nagyon eltalálta 2024-ben a piaci folyamatokat az Nvidia: a chipgyártó halmozza a rekorderedményeket, és várhatóan jövőre is hasonlóan tud teljesíteni. Részvényesei örülhetnek, mivel a cég értéke már olyan nagy, hogy akkor is nevetve tovább tud lépni, ha esetleg az Egyesült Államok gazdasági folyamatai kedvezőtlenre fordulnának 2025-ben, sőt, január 6-án újabb nagy dobás várható.
Elindult a Gránit Bank részvényeinek tőzsdei kereskedése.
A részvényjegyzés már elindult, a kereskedés várhatóan pár hét múlva kezdődik.
Ahhoz, hogy tehetős legyél, türelem, fegyelem és hosszú távú gondolkodás szükséges, foglalja össze tapasztalatait a német lapnak Helmut Jonen.
Jól fogadta a piac Trump ígéreteit.
Pluszban nyitottak a főbb európai tőzsdék: a BÉT is erősödött szerda délelőtt. Még a hajnalban pofonnal ébresztett forint is megrázta magát kissé.
A magyar tőzsde és a nemzetközi tőkepiacok szerepe a magyar gazdaság finanszírozásában továbbra is alacsony arányú, még a magyar gazdaság jelenlegi fejlettségi szintjéhez mérve is – véli Boros Áron ESG- és tranzakciós tanácsadással foglalkozó Stradamus Zrt. elnök-vezérigazgatója. Vélemény.
Októberben nagyot megy az Nvidia, a részvényei értéke 18 százalékot nőttek.
Elnökként még átverésnek tartotta a kriptovalutákat, most saját tőzsdét indít Donald Trump, aki elsősorban a fiatal férfiak szavazataira pályázhat ezzel, valamint az ágazat képviselőinek sok millió dolláros támogatására.
Sorra dönti a rekordokat az aranyár a tőzsdéken az amerikai kamatdöntés előtt, péntek délelőtt az unciánkénti ár túljutott a 2600 dolláron.
Donald Trump cégének, a Truth Socialt is birtokló Trump Media & Technology Group részvényeinek árfolyama július közepe óta közel 60 százalékot esett, a kedd esti elnökjelölti vita pedig egy nap alatt 15 százalékot faragott le az értékéből.
Az USA-ban a foglalkoztatottság a vártnál kevésbé nőtt augusztusban, a munkanélküliségi ráta csökkent, viszont havi alapon 0,7 százalékkal mentek feljebb a bérek.
A tőzsdén kereskedett alapok (ETF) széles választékát bámuló befektetők úgy érezhetik magukat, mint a gyermek az édességboltban, az óvatosságot azonban itt sem érdemes megspórolni.
A világ tőzsdéinek minapi megrendülése után még nem tudni, eljött-e az olcsó bevásárlás ideje, vagy tartós lejtmenetre kell felkészülni.
A cégvezetők szerint saját erőből is képesek lesznek elérni a kitűzött célokat.