Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vak

Windisch Judit Itthon

És akkor az agyam elkezdett dolgozni a szemem helyett

Gábor kisgyerekkorában még látott, most azonban – ahogy ő mondja – már az agya dolgozik a szeme helyett. Ez azonban alig valamiben gátolja: síel, snowboardozik, most pedig lenyomott egy 100 kilométeres teljesítménytúrát a barátjával. Kettejükkel beszélgettünk egy megváltozott világról, erőről, küzdelemről, teljes életről.

Gál Éva Laura Plázs

"Nézzen rám, én is idetaláltam" – igenis lehet vakon dolgozni

Húszévesen veszítette el látását, ma az a foglalkozása Zsoltnak, hogy más látássérült embereknek segít munkát találni. Szükség is van erre, hiszen a fogyatékkal élők közül is a látássérült és a vak emberek találnak legnehezebben munkát.

hvg.hu Tech

Húsz év után először láthatta meg a fiát egy vak nő – megható videó

Egy úgynevezett bionikus szem segítségével újra képes részlegesen látni egy 51 éves amerikai nő. A speciális eszköz bekapcsolásakor hosszú évtizedek után ismét láthatta a fiát. A most 29 éves férfi nagyon kicsi volt, amikor édesanyja úgy-ahogy még tudta használni a szemét. Utána már csak elképzelni próbálta, hogyan is néz ki a gyermeke – egészen mostanáig.

hvg.hu Itthon

Blikk: Falnak vezetik a vakokat a csepeli SZTK-nál

Egyenesen a csepeli SZTK falának viszik a látássérülteket egy nemrég lefektetett vakvezető sávval – írja a Blikk. A Vakok és Gyengénlátók Szövetsége szerint valóban nem szerencsés a sáv elhelyezése, bár a város más részein nagyobb hibák is előfordultak már.

hvg.hu Kult

„Mi van, kisfiú, vak vagy?”

Az élet bár teljesen átrendeződik, de csak kicsit más egy olyan családban, ahol az egyik gyerek vak – derül ki Sándor Erzsi Szegény anyám, ha látnám című kötetéből.

Juhász Tamás Nyüzsi

Weörest a vakoknak – de kell ez nekik?

Balatoni Mónika az EMMI államtitkára bejelentette: a Fehér bot napjára, október 15-re megjelenik Weöres Sándor verseiből egy válogatás Braille-írásban. De valóban erre van szükségünk nekünk, vakoknak ?

hvg.hu Kult

Így lehet vakon bulizni

A fogyatékkal élők is boldogulhattak a Szigeten, de meg kell találniuk a megfelelő segítséget. Vak tudósítónk a Sziget zárónapján hallgatott meg néhány koncertet.

MTI Itthon

A vakvezető kutyával közlekedők is segítségre szorulnak

A kutyák színtévesztők és nem lehet megtanítani őket a számok felismerésére, éppen ezért a vakvezető kutyával közlekedő látássérülteknek is szükségük van a járókelők segítségére például ahhoz, hogy a helyes buszra szálljanak fel, vagy átkeljenek a zebrán - hívta fel a figyelmet a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány a Fehér bot világnapja alkalmából.

MTI Plázs

Évente több mint hatezren vakulnak meg itthon

Idén megváltozott itthon a retinabetegek terápiájának finanszírozása, ennek köszönhetően két és félszer annyi időskori "makula", vagyis a látófolt degenerációjában szenvedő beteg jut korszerű kezeléshez, mint egy évvel korábban - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtökön, a budapesti Semmelweis Egyetem szemészeti klinikáján tartott sajtótájékoztatón.

MTI Világ

Mehet Amerikába a vak kínai jogvédő

Kína beleegyezett abba, hogy Csen Kuang-cseng jogvédő aktivista soron kívüli eljárással megkapja utazási okmányait, amelyekkel az Egyesült Államokba távozhat - közölte Pekingben Victoria Nuland amerikai külügyi szóvivő pénteken.

MTI Világ

Egy vak jogvédő ügye okozhat feszültséget Kína és Amerika között

Az amerikai-kínai stratégiai és gazdasági párbeszéd éves konzultációit tartják Pekingben, ahová szerda reggel megérkezett Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. A nemzetközi média előrejelzése szerint a tárgyalásokat némileg beárnyékolja, hogy feltételezések szerint a nemrégiben házi őrizetéből megszökött vak jogvédő kínai aktivista amerikai védelmet kapott Pekingben.

MTI Plázs

Robotszemekkel segítenének a vakoknak

A légy, a méh vagy a szitakötő összetett szeme szolgál mintául azoknak az európai kutatóknak, akik pehelykönnyű repülő robotok vagy olyan szalagok kifejlesztésén dolgoznak, amelyek képesek jelezni az akadályokat és figyelmeztetni a vakokat a veszélyekre.

1 2 3
Mosás, vágás, terápia

Mosás, vágás, terápia

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly

Toplista: Magyarországon ezek a legnépszerűbb új villanyautók

Toplista: Magyarországon ezek a legnépszerűbb új villanyautók

Így tombolt Demi Moore családja, amikor a színésznő megkapta a Golden Globe-ot

Így tombolt Demi Moore családja, amikor a színésznő megkapta a Golden Globe-ot

Kanyarodó kamionról repült a jégtábla az autók felé a Gyömrői úton – videó

Kanyarodó kamionról repült a jégtábla az autók felé a Gyömrői úton – videó

Az RTL-hez igazol a TV2 egyik arca

Az RTL-hez igazol a TV2 egyik arca

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Elárasztott „patkánylyukban” rekedt bányászokat próbálnak kimenteni Indiában

Elárasztott „patkánylyukban” rekedt bányászokat próbálnak kimenteni Indiában

Az ukránok azt állítják, hogy egyetlen nap alatt öt méregdrága orosz légvédelmi rendszert semmisítettek meg

Az ukránok azt állítják, hogy egyetlen nap alatt öt méregdrága orosz légvédelmi rendszert semmisítettek meg

A címlapról ajánljuk