„A színpadon a szereplők szorosan egymás mellett üldögélnek, mintha erdei tábortűz mellett töltenék az időt, zenélnek. Van, aki csak énekel, van, aki hangszeren játszik. Néha mosolyogva megszólítják egymást, összenevetnek” – valahogy így kommentálja Petneházy Emőke audionarrátor a színpadon zajló eseményeket.

Fülöp Máté

A Kamra kis helyiségében ül a színpad mögött, előtte monitor, füles, keverőpult és adókészülék, ami wifin keresztül közvetíti hangját a nézőtéren ülő látássérült diákok fülébe.

A nagyi már nem lát olyan jól

Petneházy szakmája itthon még nem igazán elterjedt. Az AKKU (Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület) és a Vakok Iskolájának (Vakoda) munkatársa, audionarrátorként nemrég kezdett dolgozni.

„Az első képzést Magyarországon két évvel ezelőtt indította az SZFE (Színház- és Filmművészeti Egyetem) és az FSZK (Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit  Kft.). Le voltunk maradva Európától, de eljött az idő” – mondja.

Petneházy Emőke audionarrátor

Fülöp Máté

„Emellett igaz az is, hogy itthon a látássérültek vannak legkevesebben a testi fogyatékossággal élők között, megközelítően 84 ezren. Nem olyan nagy szám ez, de fontos, hogy sokakról nem is tudunk. A nagyi például, oké, hogy nem lát olyan jól, de lehet, hogy valójában már látássérült.”

A narráció okostelefonnal, bárki számára elérhető, speciálisan audionarrációra fejlesztett appal működik (a Pixar például nemrég hozott ki saját verziót a filmjeihez). A nem látó a saját fülesével valahogy úgy hallja, mi történik a színpadon, ahogyan a siketek számára feliratozott filmeken lehet olvasni: éppen „kopogó zaj” vagy „félelmetes zene” megy.

Petneházy tapasztalata szerint a látássérült nézők között általában a humoros, a már ismerős klasszikus darabok, a mesék és a musicalek népszerűek.

Az audionarrátor beszédszünetekben szólal meg, így rövid időbe kell sok információt sűrítenie. „Mikor egyszerre több dolog történik a színpadon, van, amit előrevetítünk, vagy utólag magyarázunk. Folyamatosan méricskélni kell.”

Előre kapott felvételekkel és szövegkönyvvel készül, de mivel nincs két ugyanolyan este, és ott az improvizáció lehetősége is, mindezt kiindulópontként tudja csak használni. „Ha hirtelen zajt hallunk, a forrását a látó általában azonnal konstatálja, így rögtön mondanom kell nekem is, mi történt, függetlenül az előttem lévő szövegtől.” A tökéletes megértéshez szükséges vizuális jelre figyelő audionarráció összeállítása hetekig is tarthat.

„Sok vizuális effektet vagy mozgást használó előadások problémásabbak narráció szempontjából, de kortárs táncdarabot is akadálymentesítettünk már audionarrációval. Előtte a táncosok megmutatták a mozdulatokat, amit a látássérült nézők megtapinthattak és kipróbálhattak, de ez nehéz műfaj.”

Fülöp Máté

A hangba beleszeretni

„Több szálon futott az esemény, de lehetett követni. A hangsúlyokból az arckifejezést is el tudjuk képzelni” – mondta az előadás után az egyik Vakodából érkező diák, Roli. „Nekem a csatajelenet tetszett a legjobban, a fényviszonyok és a zene összeállítása” – egészítette ki a színeket és alakokat bizonyos távolságból észlelő, vagyis alig látó Ádám, egyike az öt diáknak, akik az Új Európa Alapítvánnyal érkeztek a Katonába. Ő már sokszor járt színházban, idén tíznél több előadást látott.

„A többieknek nem igazán volt alkalmuk korábban színházba menni, abszolút kezdők. A mostani programmal az is célunk volt, hogy végzős diákoknak mutassuk meg a színházi világot. Később felnőttként talán bátrabban mennek majd előadásokra” – magyarázta Petneházy.

A narrált előadásokat általában két másik információforrás egészíti ki. Az előadás előtt, többször is meghallgatható előnarráció elmagyarázza, kik a szereplők, hogy néznek ki, milyen a színpadtér, ki a rendező, mit kell tudni a színházról. Ebben a szövegben „csak az van benne, amit a színház a darabról közvetíteni szeretne”.

Fülöp Máté

Ez a hozzáállás a teljes akadálymentesítési folyamatot jellemzi. „Nem az én hangomba kell beleszeretnie a nézőnek, hanem a színészébe. Mi nem interpretálunk, a rendező elképzelései szerint igyekszünk közvetíteni.” Az előnarrációnak köszönhetően a látássérült néző felkészülve, kész képpel érkezik, és ezután megy színpadbejárásra is. Ádám az előadás után mosolyogva jegyezte meg, hogy ő ennél a résznél direkt nem figyelt, hogy a poénok ne legyenek előre lelőve.

A kamrás program Ónodi Eszternek köszönhetően valósult meg, aki négy éve jószolgálati nagykövet az Új Európa Alapítványnál. Ónodi a kulisszák mögött is végigvezette a diákokat, akik a színpadon megfoghatták a kellékeket, találkoztak és beszélgettek a többi szereplővel – Kocsis Gergő, Pálos Hanna, Hegymegi Máté, a zenét is szerző Keresztes Tamás, Tasnádi Bence és Fekete Ernő – és a rendezővel, Kovács D. Dániellel is.

„Megpróbáltam az ő szemükkel látni a színházat és rácsodálkozni, miből is épül fel egy előadás” – mondta az előadás után Ónodi. „Úgy láttam, az audionarráció olyasmi, mint régen a színházi előadások közvetítése volt a rádióban. Az a benyomásom, hogy mivel élőben, színházi közegben történik, egyedülálló atmoszférát is ad.”

Filmeket is lehetne

Okos eszközökkel pimpelt világunkban a Braille-módszeren túl sokféle módon kaphatnak segítséget nem látó emberek (ez a szemüveg például vezetés közben magyarázza, mi merre van az úton), de a lehetőségek kihasználása itthon még messze esik a hétköznapi gyakorlattól. A nem látó emberek közül sokan ugyanúgy járnak moziba, vagy néznek tévét, mint a látók.

Ónodi Eszter

Fülöp Máté

„Hang alapján tájékozódnak, megkérdezik a környezetüket, mi történik” – magyarázta Petneházy Emőke. A kérdezést váltja ki profi segítségként az audionarráció, ami fülessel kombinálva a nézőtéren senkit sem zavar.

Ahogy azt az angolul beszélő példák mutatják, narrációt színház mellett tévé, film, tánc- és operaelőadások nézésekor, vagy múzeumban is lehet használni. Az amerikai vakok szövetsége 2009-ben alapította meg az Audio Description Projectet, hogy az USA-ban és világszerte segítse a módszer terjedését.

„Az AKKU is foglalkozik filmmel, de ez sajnos a jogdíjak miatt drága projekt. Külföldi filmeket narrálni szinte lehetetlen.” Az AKKU alapvetően Budapesten dolgozik, de idén több vidéki színházzal adtak be pályázatot.

„Miskolcon ebben az évadban négyszer is voltunk. A ritkább vidéki előadásokra hatalmas számban érkeznek az emberek. Pesten hetente lehet audionarrált előadást látogatni, A 2015/2016-os évadban 46 előadással dolgoztunk együtt.” Petneházy elmondása szerint egyre több a látássérült néző az előadásokon, egyre pozitívabbak a tapasztalatok.

Fülöp Máté

A Vakodával együttműködő AKKU célja, hogy az akadálymentesített módszer megismerése után felnőttként az érintettek maguk igényeljék a szolgáltatásokat, éljenek a jogaikkal. „A narráció minden esetben többletmunkát jelent a színházaknak, ezért fontos, hogy a fogyatékkal élők is kiálljanak az igényeikért.”

A tapasztalatok szerint a színházaknak általában se kapacitása, se pénze nincsen akadálymentesítésre, az AKKU viszont a pályázati folyamatban és a megvalósításban is segít. „Az sem magától értetődő például, hogy a látássérült néző teljesen önállóan eljusson a színházba. Az AKKU ebben sem hagyja magukra őket. Önkénteseink találkoznak nézőinkkel jól ismert közlekedési csomópontokon, majd előadás után ide vissza is kísérik őket.”

A Mol Új Európa Alapítványa 11 éve támogat gyerekgyógyító szervezeteket a MOL Gyermekgyógyító Program pályázatán keresztül.