#vállalkozás












A Wizz Air egymilliárd forintos jutalmat adna Váradi Józsefnek, mert kitart a nehéz helyzetben

A Wizz Air új bónuszcsomagot hozna létre Váradi József vezérigazgató számára, amelynek része lenne a 700 ezer fontos (330 millió forintos) éves fizetésének háromszorosát kitevő, azaz körülbelül egymilliárd forintos egyszeri részvényjuttatás is, amelyet október 1-jén kapna meg – írja a Bloomberg az éves közgyűlési felhívás alapján. A vállalat 2026-tól egy hosszú távú ösztönzőcsomagot is adna Váradi számára, amely már az éves fizetésének az ötszörösét tenné ki.





Elon Musk meghátrált, Brazília és a piaci megfontolások győztek az X-szel folytatott csatában

Az üzletember három hétig dacolt a brazil legfelsőbb bíróság döntésével: „a szólásszabadság védelmében” nem volt hajlandó kiiktatni azokat a csatornákat, amelyek Brazília szerint veszélyeztették a helyi demokráciát. Aztán a brazilok elkezdtek átszokni az X-rivális Threadsre, Musknak pedig a jelek szerint már nem volt olyan fontos a szólásszabadság.




Két küldetés, két vízió, két bátor és elhivatott nő

Egy ötezres nemzetközi vállalat HR-vezetői pozíciójából váltott  - komfortzónáját elhagyva - egy magyar fintech startup, a Dorsum vezérigazgatói székébe Mészáros Mariann. Forgács-Fábián Sárát gyerekkori élményei terelték: az általa életre hívott Amigos Alapítványban máig több mint 500 egyetemista önkéntes segítette gyerekek ezreit a gyógyulásban, 18 kórházi egységben, hat városban. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból. Interjú egy, már az első pillanattól összeszokottnak tűnő, mosolygós párossal.