Mindenét egy németországi településre hagyta egy idős fizikus, cserébe egyetlen dolgot kért
Hans-Joachim Neitzel 655 millió forintnyi pénzügyi vagyont és egy 900 négyzetméteres ingatlant hagyott a településre.
Hans-Joachim Neitzel 655 millió forintnyi pénzügyi vagyont és egy 900 négyzetméteres ingatlant hagyott a településre.
HVG
Nem szeretünk a halállal – így a végrendelettel sem – foglalkozni. Pedig fontos lenne megtervezni, mi történjen az értékeinkkel, és ez különösen igaz immár a digitális javainkra, például a kriptopénzekre, a felhőben tárolt adatainkra vonatkozóan is.
Úgy szerezne meg lakásokat a közös képviselő egy I. kerületi társasházban, hogy végrendeleteket mutat fel a családtagokéival szemben. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, a hozzátartozók már csak a bíróságban bízhatnak.
Úgy tűnik, a házaspár 2011-ben gyermekeivel együtt ellátogatott Epstein azóta hírhedtté vált magánszigetére is.
HVG
Mai értéken nagyjából százmillió forintot ér az a Budapest II. kerületében található ingatlan, amelyet egy végstádiumú rákbeteg hét nappal a halála előtt hagyott a szomszédjára a kórházban. A szomszéd ugyanabban a házban már egy másik lakást is hasonló körülmények között szerzett meg.
Lényegesen gördülékenyebbé teszi a generációs vagyontranszfert a bizalmi vagyonkezelés még akkor is, ha van végrendelet, és nem a hagyatéki eljárás sokszor elhúzódó eredményére kell várnia az örökösöknek. Tekintsük át, hogy mitől lehet jobb a bizalmi vagyonkezelés, mint a másik két megoldás!
OTP Private Banking
Lejtmenetben lévő gazdasági helyzetben vagy egészen kusza családi viszonyok közepette is zökkenőmentessé teheti a generációs vagyontranszfert a bizalmi vagyonkezelés. Az adóoptimalizációs előnyökkel is rendelkező megoldással olyan személy is bekerülhet a kedvezményezetti körbe, aki nem tartozik a törvényes örökösök közé.
OTP Private Banking
A nemrég meghalt Oscar-díjas színész 80 millió dolláros vagyona a tét.
HVG
A megrendülés és a gyász mellett a halálnak van egy gyakorlati, nagyon is az életbe ágyazott vetülete, amelyben a hozzátartozóknak és az intézményeknek is jut szerep és feladat. Sokan azért nincsenek tisztában a teendőkkel, mert nem mernek belegondolni szeretteik halálába, másoknak egyszerűen nincsenek információik, és ezért nem tudják, mit tegyenek. A haláltól eltávolodtunk – nemcsak lelki, hanem praktikus szempontból is. Összegyűjtöttük a gyakorlati kapaszkodókat.
Kozek Lél
A színművész visszavonulását sem tervezi, szeretne a lehető legtovább dolgozni.
hvg.hu
Jól gondoljuk meg, hogy hogyan halunk meg, írja némi malíciával szerzőnk, aki – a halottak napjának közeledtével – jegyzetében arról beszél, milyen bugyrokba kell alászállnia annak, aki egy végrendelet körüli (sokszor vitás) ügyek elrendezését veszi a nyakába.
Demény Péter
Kórházban fekvő betegek életkilátásainak megjóslására vetné be a mesterséges intelligenciát egy amerikai nonprofit egészségügyi szervezet, amely több egészségügyi intézményt is működtet. A cél, hogy az eltávozóknak legyen idejük közölni végakaratukat a hozzátartozókkal.
hvg.hu
Smileys aláírás ide, közjegyző oda, így döntött a bíróság.
MTI
Az orgonaművész szerint, ha valaki szorgalmasan dolgozik, egy életen át visszafogottan költekezik,és okosan fekteti be a pénzét, nyugodt öregkorra számíthat.
hvg.hu
Összefügg a vagyonosodással a jogi tudatosság növekedése: a magyar közjegyzők tapasztalatai szerint napjainkban már nagyon másképp gondolkozunk egy végrendeletről, egy házassági vagy élettársi vagyonjogi szerződésről, mint a rendszerváltás idején. Harminc éve még nem sokaknak volt több tulajdona egy lakásnál, kocsinál, esetleg egy nyaralónál, ez azóta sokat változott a középosztály megerősödésével, a vállalkozások megjelenésével. Egyre többen tudatosan, előre gondolkodva rendezik el vagyonuk sorsát, amire jó példa a családi vagyontervezés és a bizalmi vagyonkezelés terjedése.
MOKK
Minden évben kb. 4,5 milliárd forint száll az államra olyan elhunytaktól, akik nem írtak végrendeletet. A vagyon nagy része ingatlan, a bennük lévő tárgyak szinte értéktelenek, és van, hogy sokkal több az adósság, mint az államra szálló vagyon.
unknown
Sajtóhírek szerint az elhunyt színésznő írásban is rendelkezett erről.
hvg.hu
Egy kanadai magyar úgy rendelkezett, hogy halála után 300 ezer dollár kerüljön a szolnoki Hetényi Géza Kórházért Alapítványához.
hvg.hu
A pannonhalmi emeritus főapát gondolatai a járvány és az élet körül. Karácsonyi esszé.
Várszegi Asztrik
Már az felelős hozzáállás, ha valaki ír végrendeletet. Ez azonban még nem elég, nem szabad azt hinni, hogy nincs több teendő, végleg elrendezte a vagyona sorsát. Sok esetben ugyanis a végrendelkező még évtizedekig él, ezalatt érdemben megváltozhat az anyagi vagy az élethelyzete, a családi állapota. Ezért érdemes a végrendeletet időről időre karbantartani, az aktuális élethelyzethez igazítani, akár teljesen megújítani.
MOKK