Kapás Boglárka és férje a vendéglátásban kezdenek tempózni
Közös vállalkozást indított el Telegdy-Kapás Boglárka és Telegdy Ádám.
Közös vállalkozást indított el Telegdy-Kapás Boglárka és Telegdy Ádám.
Amikor Ranjeet Singh Dhillon egy jómódú indiai család tagjaként úgy döntött, Európában próbál szerencsét, semmit nem tudott Magyarországról, azt gondolta, biztos nagy ország, ha annyi érmet szerez az olimpián. Több üzlettel próbálkozott, köztük volt az Aboriginal ruhamárka is, és húsz éve nyitotta meg az egyik legismertebb budapesti indiai éttermet, az Indigót. A HVG-nek arról is beszélt, igaz-e, hogy minden indiai étel csípős, és arról is, nyitna-e éttermet hazájában.
Találóan foglalja össze a G7 elemzése a vendéglátás jelenlegi helyzetét, amikor azt írja, csak három dolog hiányzik belőle: a vendég, a pénztárca és a szakács. A költségek növekedését a vendégek egyre kevésbé képesek megfizetni, javulásra pedig nincs kilátás.
A nagyvállalkozó szerint az önkormányzati választások miatt a vártnál lassabban ment az engedélyek beszerzése, a szeptemberi nyitás így nem jött össze, de az év végére elkészülhetnek.
Egymilliárd forintos program indul a kávéházi cigány zene megőrzésére. A vidéki vendéglátóipar 13 milliárdot kap, a Tourinform-irodák korszerűsítésére egymilliárd forint jut.
A pandémia előtt több, mint 45 ezer vendéglátóhely működött, ma már csak szűk 39 ezer. Különösen nagy a visszaesés az italüzletek és a zenés-táncos szórakozóhelyek körében, négy év alatt a helyek száma negyedével csökkent. Igaz, ez hosszú évek óta tartó folyamat.
Egy bajor család alapozta meg a „magyaros vendéglátás” világhírét. A 140 évvel ezelőtt, 1883. szeptember 23-án született Gundel Károly adaptálta a magyar konyhát az európai gasztronómiához. Arra született, hogy híres apja árnyékában éljen, de a hírneve túlnőtt még az apjáén is. Sohasem főzött, de híres ételek hosszú sorát ihlette és alkotta meg. Az ő szakácskönyveiből ismeri a világ a magyar konyhát. A páratlanul népes család élete tele volt sikerekkel és tragédiákkal. Magyar és világhírességek tömegei kötődtek a Gundelekhez és vendéglőikhez.
Az Emirates légitársaság földi kiszolgáló vállalataként működő Dnata a World Travel Catering & Onboard Services Expo (WTCE) kiállításon mutatta be legújabb eszközét, a világ első mesterséges intelligenciával működő főzőrobotját.
A londoni szállodák kihasználtsága 95 százalékos.
A Covid-járvány előtti találmány, de a pandémia idején vált igazán népszerűvé a QR-kóddal elérhető digitális étlap. De egyre többen követelik vissza a hagyományos menüt.
Nagyon drága lett minden, a tulajdonos pedig nem akar annyit elkérni egy tortáért, amennyit ő sem fizetne érte.
A parkoló autók helyén létesítendő teraszok témáját a Szabad Bisztró karolta fel, akik egy előzetes petíció gyűjtése után elindították a kampányteraszukat. A Király utcában üzemelő hely kerülethatáron helyezkedik, mivel az utca túloldala már VI. kerület, ahol támogatják a teraszok telepítését parkolóhelyeken. Az Anker közben Soproni Tamás polgármester segítségével is állandósultak a teraszok, mely az egyik helyi vendéglátós, Takács György kezdeményezésére történt, aki szerint a terasz a túlélés kulcsa az elmúlt évek deficitje miatt.
A munkaerőhiány súlyosabb gond még az alapanyagok drágulásánál is - tartják a szakemberek.
Az 1,7 milliárd forintos uniós támogatásból a Magyar Turisztikai Ügynökség 23 céget, illetve egyéni vállalkozót szponzorált, 630 millió forintot azonban gyakorlatilag saját alapítványának osztott vissza.
A kisvállalkozásoknál már a magántartalékok is fogyóban vannak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint.
A forgalmas nyár után most – ha teljes lezárás lesz a vírus miatt – összeomlás következhet a szektorban.
A BÁV Zálog szerint a cégek háromnegyede kevesebb év végi forgalommal számol idén.
A szállodákhoz hasonlóan a vendéglőktől és a rendezvényektől is statisztikai információkat vár az állam reklámért cserébe, de ezúttal nem a kuncsaftok adataira kíváncsi. A rendszer újabb terhet jelent a megtépázott ágazatnak.
Az ágazat pedig már így is féltérden áll a munkaerőhiány miatt.
Az újranyitás ellenére egyre nagyobb a baj a vendéglátásban; az eddiginél jóval több vendégmunkást hívna ide a kormány; visszavonták a civilek támogatóinak listázásáról szóló rendeletet. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.