#világ


Két újabb figyelmeztetés Orbánnak Brüsszelből

Az európai értékekért felelős bizottsági alelnök kijelentette, minden lehetséges eszközt bevetnek, nehogy Magyarország és Lengyelország megszeghesse a demokratikus játékszabályokat, ám közben Brüsszel civilizált, nyílt párbeszédre törekszik mindkét kormánnyal. Utóbbi így volt már a járvány előtt is, és így lesz utána is.


Sorrendben a harmadik elnök vesztét okozhatja a senkitől sem félő brazil bíró

Máris a 2022-es brazil elnökválasztás egyik esélyes résztvevőjeként kezelik Sérgio Morót, aki vizsgálóbíróként felgöngyölítette országa és Latin-Amerika legnagyobb korrupciós botrányát. Az igazságügyminiszteri posztról pedig olyan állításokat megfogalmazva mondott le, amelyek elvezethetnek akár a hivatalban lévő Jair Bolsonaro államfő elleni alkotmányos vádemelésig is.








A melegeket vette célba a győzelem reményében a lengyel államfő

Végül a Jog és Igazságosság és a Polgári Platform sokadik politikai párbajává vált a vasárnapi lengyel elnökválasztás, ahol az a tét, hogy az ellenzék az államfői poszt megszerzésével féket tud-e rakni a kormány társadalomátalakító törekvéseire. A hivatalban lévő, kormánypárti Andrzej Duda még Donald Trumptól is támogatást kapott.










Bloomberg: Az USA-nak el kell engednie Orbán kezét

Itt az idő, hogy az Egyesült Államok lépéseket tegyen, miután magyar szövetségese többször gátolja az amerikai érdekeket, mint ahányszor segíti azokat - véli a hírügynökség szemleírója. Szerinte ugyanis Orbán Viktor alatt a magyar kormány belülről gyengíti a NATO-t és az EU-t, miközben kívülről erősödik az orosz és kínai nyomás mindkét szervezetre.