Videó: lehányták a tajvani elnököt a holdújévi ünnepségen
„Nagyon sajnálom. Nem tudtam visszatartani” – mondta később az elnököt lehányó templomi elöljáró, aki szerint norovírus fertőzhette meg.
„Nagyon sajnálom. Nem tudtam visszatartani” – mondta később az elnököt lehányó templomi elöljáró, aki szerint norovírus fertőzhette meg.
HVG
A BBC úgy tudja, a király öccsét közhivatalban elkövetett visszaélés gyanúja miatt vitték el a rendőrök. András ma ünnepli a 66. születésnapját, a jelenlegi állás szerint ezt rendőrségi őrizetben teszi.
HVG
Orbán Viktor stratégiája a felperzselt föld, egy szexvideóval „atombombát” is ledobott. Ajánlatos óvatosan megítélni a Tisza előnyét mutató közvélemény-kutatásoket. A MAGA-mozgalom még sajnálni fogja, hogy felkarolta az európai szélsőjobbot. A Hitlerjugend egykori bécsi székházában tart előadást a MAGA-mozgalom hírhedt ideológusa. Trumpnak nem szabad bedőlnie Hszi Csin-ping kínai elnöknek Tajvan ügyében a közelgő csúcstalálkozón. Témák és vélemények a világsajtóból.
hvg360
Kérdés azonban, hogy Varsó végre tudja-e hajtatni, miután a magyar kormány törvénymódosítást is bevetett, hogy megvédje Marcin Romanowskit és egykori főnökét.
HVG
A magyar kormány az egyetlen uniós tagállam, amely egyértelműen kinyilvánította csatlakozási szándékát Donald Trump Béketanácsához. A többi európai állam vagy nem képviselteti magát a január 19-i alakulóülésen, vagy csak megfigyelőként vesz részt.
A céget Löb és Moses Simson testvérpár alapította a türingiai Suhlban – ma az AfD egyik fellegvárában.
HVG
Egy, a környéket jól ismerő idegenvezető szerint az elefántok jellemzően nem támadnak emberre, de néhány szabályt be kell tartani.
HVG
Belpolitikai viszály áldozatául eshet, mert a jobboldali ellenzék vétóra biztatja a hozzá közel álló Nawrocki elnököt. Német túlerőtől félnek.
A háború sújtotta ország demográfiai katasztrófa előtt áll, ezért anyagilag is segítik a katonákat, hogy lefagyasszák a spermájukat.
HVG
A síugrásból és sífutásból álló északi összetett, amely a sportolók robbanékonyságát és állóképességét is kemény próbára teszi, a kezdetektől fogva szerepel a téli olimpiák programján, de mindig csak férfiak indulhattak rajta. A nők időről időre figyelemfelhívó akciókkal igyekeznek elérni, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékesei odafigyeljenek rájuk, de lehetséges, hogy nem ők kerülnek majd be a játékokra, hanem a sportáguk esik ki onnnan.
A férfit egy szélsőjobboldali csoport azonosította mint az esetleges támadók egyike.
HVG
Beatrix és Eugénia egyelőre nem vesztette el a királyi címét és a trónöröklési sorrendben is megtartották a helyüket, kérdés, hogy ez változik-e a jövőben annak hatására, hogy most kiderült: ők is kapcsolatban álltak Jeffrey Epsteinnel.
HVG
A Benes-dekrétumok alkalmazása elleni tiltakozásul önmagát feljelentő politikus, Orosz Örs egészen fiatalon lett „gerilla”, mozgalmával azért küzdött, hogy a szlovákiai magyaroknak ne kelljen félniük, ne kelljen másodrendű állampolgárokként élniük. Szerepe volt a felvidéki magyar pártok kiegyezésében, bár egyelőre a közös indulás sem eredményezett parlamenti mandátumot. HVG-portré.
Keserű Fidel Castro hatalomra jutásának 67. évfordulója Kubában. A rendszer fennmaradását egyszerre fenyegeti Donald Trump harciassága és a venezuelai olaj nélkül krónikussá váló benzin- és áramhiány, miközben a gazdaság példátlan válságba süllyedt.
Vass Péter
Kim Dzsong Un meglátogatott és megvizsgált több lakást is, ahova az áldozatok családjait költöztették.
HVG
Az elnök összerúgta a port emiatt az Andrej Babis vezette koalícióval, most országszerte szimpátiatüntetéseket tartanak mellette.
MTI
Mihail Gorbacsov, bárhogy állítják, nem kért és nem kapott ígéretet arra, hogy a NATO nem terjeszkedik Keletre – erősítette meg a HVG-nek Pavel Palazscsenko, a szovjet vezető egykori angol nyelvű főtolmácsa. Arról is beszélt, milyen ember volt a politikus, s szerinte milyen hibákat követett el.
Őrizetbe vették a korrupcióval vádolt Herman Haluscsenko volt energetikai, illetve igazságügyi minisztert az ország elhagyásának kísérlete során – közölte vasárnap az Ukrajnai Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) és a Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) a Telegramon.
MTI
A legmagasabb rangú tábornok, régi szövetségese eltávolításával Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfő tovább erősítette egyszemélyi hatalmát. A szándéka a hadsereg Tajvan elfoglalására alkalmassá tétele.
Elképesztően hosszú a listája azoknak a merényleteknek, szabotázsakcióknak, illetve katonai akcióknak, amelyek a GRU parancsnokhelyetteséhez, Vlagyimir Alekszejev altábornagyhoz köthetők. Bár saját egységei imádták, rengeteg ellensége volt, nemcsak külföldön, hanem Oroszországban is. Minél mélyebbre ástunk az ügyben, annál több furcsa részletre bukkantunk.