7 üléses támogatás és zöld rendszám: nagycsaládos álomautó lehet ez az új Transporter
Mutatunk egy olyan új járművet, mellyel elvileg egyszerre akár több állami támogatás is igénybe vehető lesz.
Mutatunk egy olyan új járművet, mellyel elvileg egyszerre akár több állami támogatás is igénybe vehető lesz.
A négykarikás német prémiumgyártó Genfben tárja a nagyközönség elé legújabb tisztán elektromos hajtásláncú modelljét. Ami kívül kicsi, belül nagy.
A VW konszern cseh márkája újdonságát élőben először a márciusi Genfi Autószalonon lehet majd megtekinteni.
A belsőégésű motoros és hibrid luxusszedánok után a bajorok hamarosan egy villanymotoros 7-es típust is piacra fognak dobni.
A Volkswagen a Genfi Autószalonon tárja a nagyközönség elé retró húrokat megpendítő villanyos újdonságát.
Ezzel a villanyautóval az elmúlt időkben rengeteg kilométert tettek meg, de az akkumulátorának kapacitása ehhez képest elfogadható mértékben csökkent.
Zord mínuszokban fogtuk vallatóra a törpe Smartnál 80 centiméterrel hosszabb ForFour elektromos változatát, ami minden riválisánál kedvezőbb áron kínál néma suhanást.
Az első európai vásárlók néhány héten belül átvehetik majd a megrendelt amerikai villanyautóikat.
Vázoljuk, hogy néhány évtized múlva milyen lehet az autóversenyzés királykategóriája.
A környezettudatos termékcsalád tagjai frissített designt és modernizált technikát vonultatnak fel.
A futurisztikus külcsínű, tisztán elektromos hajtásláncú sportkocsi zöld jelzést kapott Ingolstadtban.
Aki olcsó Model S-re vagy Model X-re vágyik, annak most nem árt sietnie a megrendelés leadásával.
A teljesen új fejlesztésű modellnek már tavaly meg kellett volna érkeznie a kereskedésekbe, erre azonban végül csak idén fog sor kerülni.
Megérkezett a japán gyártó új elektromos autója, mely az eddigi alapmodellnél mintegy másfélszer nagyobb hatótávolságú.
Kontinensünkön minimum 17 millió forintot kell fizetni az amerikai gyártó kompakt villanyautójáért.
Ehhez képest még az Audi A8 vagy a Teslák high-tech műszerfala is visszafogottnak mondható.
A japán és az amerikai technika ezúttal egyedi és igen látványos randevút adott egymásnak.
A japán gyártó a közeljövőt illetően igen fontos szerepet szán ennek a tisztán elektromos hajtásláncú városi kisautónak.
Viszont a piac minden évben 60 százalék felett bővül, igaz nagyon alacsony számokról.
Az Infiniti új SUV-ja hatalmas méretekkel és lőrésszerű, vékonyka ablakokkal rendelkezik.