Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó
Sietni kellett a Budapest-Belgrád vasúttal.
Sietni kellett a Budapest-Belgrád vasúttal.
Szerencsére inkább látványos, mint súlyos következményekkel járt egy baleset.
Az önkormányzat szerint sokba került volna az oszlopok áttelepítése.
Rosszul lett a sofőr a Széll Kálmán téren.
A felvételt egy térfigyelő kamera rögzítette.
A cég olyan szerkezeteket szerelt fel, amelyek megakadályozzák, hogy a madarak áramütést szenvedjenek.
Sok madarat a villanypóznákon éri áramütés, de az extrém aszályos nyár is betett nekik. A brit közmédia videóriportot forgatott róluk.
A sofőrnek nem volt jogosítványa, ráadásul a rendőrség kereste egy korábbi balesete miatt.
Egy szemtanú szerint a sofőr ellenszegült a mentőknek.
Cirmi állítólag több órát töltött a magasban, de szerencsére nem szenvedett áramütést.
A néhány hete átadott villanyoszlopok miatt kutyatulajdonosok tettek bejelentést.
Nem volt egyszerű kibogozni a drótokból.
Egy férfit életveszélyes és egy nőt súlyos sérülésekkel vittek kórházba.
A baleset az Andrássy és a Fürdő utcák kereszteződésében történt.
Szokatlan megoldást választottak, de megvolt rá az okuk.
A három utas sértetlenül megúszta az ütközést, viszont a mentésük nem bizonyult egyszerűnek.
A sofőr a helyszínen életét vesztette.
Az Űrhajós utcában történt a baleset, a mentők is a helyszínen vannak.
Az oszlopot csak a vezetékek tartották, amikor a tűzoltók a helyszínre értek.
A baleset a Szentendrei úton történt, az 1-es villamos közlekedését is érintette, a de forgalom mostanra helyreállt.