Tamás Ervin: Előválasztás – ősszel a tavaszt
Furcsa játékot űznek a pártok, mintha legszívesebben megúsznák, hogy a közönség válasszon képviselőket.
Furcsa játékot űznek a pártok, mintha legszívesebben megúsznák, hogy a közönség válasszon képviselőket.
Péni István a közösségi oldalán írta le, miért döntöttek úgy, hogy kiszállnak Sidi Péter mellől a csapatversenyből. A sportági szövetség vizsgálatot ígér a botrány után.
A Zöld-foki Köztársaság válogatottja koronavírus-fertőzések miatt nem tud egy csapatot kiállítani az Egyiptomban zajló világbajnokságon.
Kiderült, az országos elnökség mindkét helyi polgármesterjelöltet alkalmatlannak tartja, ezért a párt jelöltje, Dobrosi Péter is indul a választáson november 10-én.
Szeged utolsó fideszes polgármestere, Bartha László visszalépett, mert nem akarja rontani az esélyét Botka leváltásának. Négyen maradtak versenyben.
Hat nappal az önkormányzati választás előtt mind a négy jelöltjük visszalépett az egyéni választókerületi jelöltségtől.
Kulcsár Gergely önkormányzati képviselőnek indult volna Debrecenben, az LMP és a Momentum is mögötte volt. Visszalép. Továbbra is hisz a Jobbik–LMP–Momentum összefogás erejében.
Sorra lépnek vissza a Demokrata Párt esélytelen jelöltjei az elnökjelöltségért, most a nem túl ismert Seth Moultonon volt a sor.
Sermer Ádám Karácsony Gergely javára lép vissza, őt fogja támogatni a kampányban.
De semelyik másik eddig bejelentkezett főpolgármester-jelölt nevét nem említette.
Egyeseket alacsonyabb bérekkel, másokat pedig munkanélküliséggel riogattak, ezért vállalják ismét a túlmunkaszerződést.
A pártból kizárt politikus bíróságra megy az ügy miatt.
Galgóczi Péter Pest megyében, a 11-es választókerületben lépett vissza a helyben legesélyesebb ellenzéki javára, az MSZP-P jelöltje javára. Most eljárás zajlik ellene párton belül.
Kassai Dániel volt az első, aki a választások előtt úgy döntött, visszalép körzetében, ezzel javítva az ellenzék esélyeit a győzelemre. Kunhalmi Ágnes MSZP-s jelölt győzött, a Fidesz mandátumot bukott itt. Kassait mégis példásan megbüntette saját pártja.
1998-ban ezen a napon tartották a választás első fordulóját, amelyben a Fidesz második lett, majd Orbán nagy taktikával mindent megfordított.
Nincs béke az LMP-ben Hadházy Ákos és Sallai Róbert Benedek szombati incidense óta sem. Az országos elnökség titkára – aki fellökte székével a társelnököt – a hvg.hu-nak kitartott amellett, hogy a párt visszalépett jelöltjei fizessék meg a kampánytámogatásból miattuk elbukott 150 milliót. Az LMP több elnökségi tagja és a tagság rendkívüli tisztújítással csitítaná a feszültségeket, amelyek Hadházy Ákos szerint nemcsak az LMP-re, hanem a teljes ellenzékre veszélyesek.
A hódmezővásárhelyi független polgármester szerint további visszalépések segítettek volna a kétharmad megakadályozásában, és azt is elmondta, mit kell tennie az ellenzéknek a jövőben.
Még szombat tizenegy óra előtt sikerült három egyezséget megkötni az ellenzéki oldalon.
Aki eddig nem tette, most már késő. A lemondott jelöltek nevét pedig "lehúzzák" a szavazólapról.
Ugyan maga a jelölt jelentette be visszalépését az LMP javára egy nagyobb alku jegyében, a pártelnök cáfol.