Önkormányzati választás 2019
Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.
Bartha László kedden jelentette be, hogy visszalép, mert úgy véli, hogy a túl sok jelölt Botka László malmára hajtja a vizet. A Tisza Koalíció civil szervezet egy komplett képviselő jelölti gárdát állított ki az önkormányzati választásokra, ők továbbra is versenyben maradnak. Sőt, Bartha listavezetője maradt a szervezetének.
Bartha azt korábban is hangsúlyozta, hogy jobboldali, konzervatív értékek mentén szállnak be a választási küzdelembe. Az évekkel ezelőtt megalakult Tisza Lajos Közéleti Egyesület rendszeresen szervez közéleti rendezvényeket, azzal a nem titkolt céllal, hogy leváltsák a Barthát 2002-ben a nyeregből kiütő Botka Lászlót. Úgy tudjuk, hogy az utolsó fideszes polgármester már a 2014-es választásokon is elindult volna, akkor a Fidesz-központból befékezték az egyébként bukása óta már nem párttag Barthát. Most szabadkezet kaphatott, de visszalép.
Bartha egyébként a kampányban többször is felhívta a figyelmet a közösségi oldalán arra, hogy programja a Fidesz támogatta „független” jelöltével (ő Nemesi Pál) szinte azonos. Bartha visszalépésével négyen maradtak versenyben.