szerző:
hvg.hu

Kiderült, az országos elnökség mindkét helyi polgármesterjelöltet alkalmatlannak tartja, ezért a párt jelöltje, Dobrosi Péter is indul a választáson november 10-én.

Megírtuk a Szoljon cikke alapján, hogy visszalép a Mi Hazánk polgármesterjelöltje a megimsételt jászberényi választáson, mert nem tartják alkalmasnak Budai Lórántot a város vezetésére. A Berénycafé még az aláírt nyilatkozatot is lehozta:

Erre a Mi Hazánk országos vezetése a következő nyilatkozatot küldte el a szerkesztőségünknek:

"A Mi Hazánk is indul a jászberényi polgármester-választáson

A sajtóban megjelent közlemény a Mi Hazánk Mozgalom jászberényi tagszervezetének álláspontját tükrözte, amit az országos elnökséggel nem egyeztettek. Az országos elnökség azzal egyetért, hogy a jobbikos-balliberális Budai Lóránt alkalmatlan a városvezetésre, ráadásul egy elveit az érdekei és a pénztárcája szerint váltogató megélhetési politikus,

ugyanakkor a Fidesz polgármesterjelöltje, Szabó Tamás is alkalmatlan,

aki polgármesterként egy háromgyermekes család elől nyúlta le magának az önkormányzati lakást. Egyik polgármesterjelöltet sem tudjuk tehát támogatni, ezért az elnökség döntése értelmében, a Mi Hazánk polgármesterjelöltje, Dobrosi Péter is indul a megismételt választáson.

A Mi Hazánk Mozgalom elnöksége"

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gulyás Gergelynek fiatalon Torgyán József volt a kedvenc politikusa

Gulyás Gergelynek fiatalon Torgyán József volt a kedvenc politikusa

Halódik-e az MSZP?

Halódik-e az MSZP?

Lemondott a pécsi közgyűlés gazdasági bizottságának botrányba keveredett elnöke

Lemondott a pécsi közgyűlés gazdasági bizottságának botrányba keveredett elnöke

Pikó András: Rendőrhiány van a Józsefvárosban

Pikó András: Rendőrhiány van a Józsefvárosban

Kilenc évfolyamos iskola: szorít az idő, még sincs válasz a kérdésekre

Kilenc évfolyamos iskola: szorít az idő, még sincs válasz a kérdésekre

Egyetlen ismert járműre sem hasonlít a világ legdrágább szabadidő-autója

Egyetlen ismert járműre sem hasonlít a világ legdrágább szabadidő-autója