Gázolás miatt leállt a vasúti forgalom Újpest és Aquincum között
Vonat elé lépett egy ember az Újpesti vasúti hídon. Nem élte túl.
Vonat elé lépett egy ember az Újpesti vasúti hídon. Nem élte túl.
Letört áramszedő, leszakadt felsővezeték, rosszul lett utas, elromlott váltó: kimaradt járatok, késések szinten minden elővárosi vonalon a főváros környékén, és messzebb is.
Túl sok a késés, ez „kellemetlen” a MÁV-nak és „frusztráló” az utasoknak. Hegyi Zsolt pályafelújítást és járműbeszerzést ígért, de konkrétumok nélkül. Addig is a járműbeszerzés „0. pontja”: a karbantartás.
A szombati vasúti káoszért Lázár János minisztert okolja Vitézy Dávid közlekedési szakértő.
A különös adatokra Vitézy Dávid hívta fel a figyelmet.
Egy szakaszon pótlóbuszok viszik az utasokat.
Leszakadt a felsővezeték Cegléd és Ceglédbercel-Cserő között az egyik vágány felett, a másikon pedig pályakarbantartás miatt szünetel a forgalom; a ceglédi vonalon ezért jelentősen nő a menetidő - közölte a Mávinform a honlapján szombat délután.
A fiatalok nem jelentették be előre utazásukat, a Ljubljanába induló InterCityn pedig eredetileg 228 ülőhely volt. Nem csoda, hogy problémát okoztak, aminek háromórás veszteglés lett a vége a Kelenföldi pályaudvaron.
Spanyol fiatalok lepték el csütörtök reggel a Budapestről Ljubljanába induló InterCity-t a Kelenföldi pályaudvaron. A tömegjelenetek miatt többen rosszul lettek, egy állapotos és egy idős nőt is ki kellett menteni a zsúfolt kocsikból. A vonat reggel kilenc helyett délben indult el, az utasok tapssal üdvözölték a fejleményt.
Ha Budapest-Miskolc között vonatozna, ne számítson sok jóra.
Ugyanaz lett a legzűrösebb vasútvonal tavaly, amelyik az előző két évben is, de sokkal szorosabb lett a verseny. A problémásak mellett összegyűjtöttük az év legjobb vasútvonalait is, és néhány különleges pillanatot is bemutatunk a vasút mindennapjaiból.
Egy újonnan indult Twitter-fiók arról igyekszik tájékoztatást adni, hogy mennyit késtek a MÁV szerelvényei. A fejlesztés két programozó munkája.
Még mindig tart a megrongálódott felsővezeték helyreállítása.
Egy kecskeméti iskola osztályának budapesti kirándulása sem volt zökkenőmentes, ők hét órát utaztak.
Meghibásodott a biztosítóberendezés, a Keleti pályaudvar csak korlátozottan tud fogadni és indítani vonatokat, emiatt késések várhatók több vasútvonalon - tájékoztatta Kavalecz Imre, a Mávinform ügyeletese szombat reggel az MTI-t.
A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon még nem hárultak el a nagy szél okozta gondok.
Levideózták, ahogy a Szegedről Békéscsabára tartó személyvonat egyik mozdonya és egy személykocsija kisiklott Szeged-Rókus állomáson.
A hattyú odatelepedett a másik, elpusztult állat mellé a sínekre, blokkolva a vonatközlekedést. A tűzoltóknak kellett elszállítani.
Felkerült a netre egy úgynevezett Problématérkép, amely készítője szerint a magyarországi vasúthálózaton történt késéseket mutatja napi bontásban. A hétfői havazás miatti állapot is nézhető rajta.
Ha van téma, amire ugrásra készek a digitális népművészek, az biztos, hogy a hó és a tömegközlekedés.