Íme a világ 50 legvonzóbb vállalata, pályakezdőknek
Összeállították azt az ötvenes listát, ami megmutatja, mely cégek a legvonzóbbak a pályakezdők számára.
Összeállították azt az ötvenes listát, ami megmutatja, mely cégek a legvonzóbbak a pályakezdők számára.
Mit tenne, ha egyik napról a másikra egyszer csak kikerülne a jelenlegi munkaköréből, és egy önhöz abszolút nem illő pozícióba kerülne? A jelenség nem általános, de igenis előfordulhat és elő is fordul. A Forbes írói összegyűjtöttek 10 tippet, hogyan kezelje az ilyen helyzeteket.
A legnagyobb cégek rájöttek, hogy a kiválasztási folyamat nem megfelelő kezelése súlyosan rombolhatja a munkáltatói márkát, ezért nem csupán a jelölteknek, hanem nekik is komolyan fel kell készülniük arra, hogyan is toboroznak új munkatársakat.
Néha egészen szokatlan módon motiválják dolgozóikat a tech cégek, hogy az alkalmazottak minél kreatívabbak lehessenek - írja összeállításában a Business Insider.
Egyre nagyobb a vállalatok érdeklődése a Növekedési Hitelprogram iránt. Elsősorban az I. pillér, azon belül is főként a forint beruházási hitelkiváltás, a forgóeszköz és gépbeszerzés finanszírozása jutott a cégek ingerküszöbe fölé.
Javult a hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőinek várakozása, a K&H kkv bizalmi index 2013 első negyedévi értéke 9 ponttal mínusz 26 pontra emelkedett a megelőző negyedéviről - közölte a K&H Bank szerdán.
A Business Insider gyűjtése szerint jó IT-s szakemberekből mindig hiány van, a legnagyobb vállalatoknál akár több ezer nyitott pozíció is van.
Százhalombattán létesít gyárat a TS Tech Co. Ltd. japán autóalkatrész-gyártó vállalat - közölte Magyarország tokiói nagykövetsége szombaton.
Egy egészségesen működő szervezet természetesen nem csak azt biztosítja, hogy a benne dolgozó munkatársak örömüket lelik a munkában, és jól érzik ott magukat, arra is odafigyel, hogy a vevők is kiemelkedő minőségű terméket, vagy szolgáltatást kapjanak, és mindezt úgy, hogy közben a szervezet gazdaságosan, hatékonyan működik.
Sok cég bulival lepi meg a dolgozóit év végén, de ilyenkor is vigyázni kell arra, nehogy elveszítse a kontrollt.
Több ezer milliárd dollárnyi készpénztartalékon ülnek a világ legnagyobb vállalatai, várva a befektetési környezet javulását - derül ki az egyik legnagyobb globális üzleti jogi tanácsadó cég kedden Londonban ismertetett felméréséből.
Miközben nem enyhül a közösségi média jelentőségének hangsúlyozása a vállalkozások életében, felbukkannak a Facebook és társai rejtette veszélyekről szóló vélemények is. Több kutatás is kifejezetten veszélyesnek tarja a cégekre nézve a közösségi oldalakt, mert a nyitott és átlátható kommunikáció gyakran sebezhetővé is teheti a vállalatokat az érkező kritikák révén.
A köztulajdonban levő és a tőzsdén jegyzett olasz vállalatok igazgatótanácsában résztvevő nők létszámát augusztus 12-től törvény szabályozza.
Igazi ritkaság, hogy egy vállalat korlátlan mennyiségű szabadnapot biztosít a dolgozóinak. A világ cégeinek mintegy 1 százalékánál működik ez - írja a Forbes.
A japán gyártó autórészelge növelni tudta eladásokból származó bevételeit és nyereségét is. Az első negyedévre 30 százalékos nettó profitnövekedést jelentett.
Tavaly a pozsonyi Volkswagen, a Mol csoporthoz tartozó Slovnaft és a zsolnai KIA érték el a legnagyobb bevételt Szlovákiában a nem pénzügyi vállalatok közül - derült ki a Trend szlovák gazdasági hetilap Top 200 című, csütörtökön megjelent kiadványából.
A General Electric, a Procter&Gamble, az IBM, a Microsoft és a Coca Cola a világ legjobban vezetett vállalatai egy friss vizsgálat szerint.
A világ top 500 vállalatából 490-nek vannak befektetései Kínában, s ezek összesen 1.600 kutató-fejlesztő, illetve regionális központot hoztak létre - hangzott el egy pekingi fórumon pénteken.
A hazai céges hitelpiac változatlanul nem talál magára, és egyre inkább kezd leszakadni a régiós országokétól. A piac gyengélkedése nyomán a hazai cégek jelentős része a hitel nélküli létre rendezkedett be.
Német lapértesülés szerint energetikai nagyvállalatok összességében tizenötmilliárd euró kártérítést kérnek a kormánytól azért, hogy be kell zárniuk atomerőműveiket. Érvelésük szerint a bezárásról tavaly született döntés alkotmányellenes.