44 milliárdot zuhant az illetékbevétel
Nagyjából 44 milliárd forinttal csökkent tavaly az illetékbevétel a 2009. évihez képest. 133,8 helyett 89,5 milliárd forint folyt be.
Nagyjából 44 milliárd forinttal csökkent tavaly az illetékbevétel a 2009. évihez képest. 133,8 helyett 89,5 milliárd forint folyt be.
Megszűnt a tevékenységre jellemző kereset (tjk), de nincs vége a bosszantásnak, januártól a garantált bérminimum szerint kell egyes esetekben a járulékokat fizetni.
A 2009-ben mérleget leadó, 10 milliárd forintot meghaladó árbevételű magyar cégek között mindössze 15 olyan található az Opten cégadatbázisában, amelyek tulajdonosi köre tisztán visszavezethető magyar magánszemélyekre.
A leggyorsabban növekvő vállalkozások közül - a 2007 és 2009 közötti árbevétele alapján - tizennyolcat díjaztak a teljesítményéért. A Pegazus-díjjal elismert cégek közül négyben lát befektetési potenciált a díjalapító. Szempontok, amelyek alapján dönthet a befektető.
A félmillió forint értékű kommunikációs kampány mellé fél millió forint értékű különdíjat is kaptak azok a női vezetők, akik az Országos Fiatal Vállalkozói Díj kiválasztottjai 2010-ben.
Az év eleje óta először nőtt azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek beruházást terveznek.
Októberben 340 céggel szemben indult felszámolási eljárás az építőiparban, ami 10 százalékkal több a megelőző év azonos hónapjához képest - közölte az Opten Kft. hétfőn.
Hivatalos becslések szerint már évekkel ezelőtt is 10 milliárd forintot tett ki a hazai cégek informatikai adatlopásokból eredő kára, miközben minden ötödik hazai cég áldozatául esett külső (hacker) vagy belső (munkatársi) visszaélésnek. Mindezek fényében különösen lesújtó a hazai cégek adatbiztonsági állapota. A gyakorlati tapasztalatok mellett a cégek számára javasolt lépésekről is szól a BDO Magyarország IT Megoldások üzletágának alábbi összeállítása.
A Pest Megyei Cégbíróságon öt év alatt háromszorosára nőtt a törvényességi felügyeleti eljárások száma. Az idén szeptember 30-ig kis híján 3300 esetben tette meg a bíróság az előírt intézkedéseket a „problémás” társaságok törvényes működésének helyreállításáért.
2010-ben 3822 építőipari vállalkozás ellen kezdeményeztek felszámolási eljárást, ez 14,5 százalékkal több, mint az előző esztendőben. Emellett 2010-et 2009-cel összevetve nőtt a végelszámolások, végrehajtások és az új cégalapítások száma is – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból. Mindez annak ellenére, hogy az év utolsó hónapjait összehasonlítva az eljárások számai csökkentek.
Alkalmazottaknak vagy vállalkozóknak is nőhet a nyugdíja? Olvasói kérdésre Molnár László, az Adózóna nyugdíjszakértője válaszol.
Borúsabb lett a vállalkozások jövőképe, a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) várakozásait jelző K&H bizalmi index jelenleg mínusz 10 ponton áll, ami jelentős romlás az előző negyedévhez képest.
Alig négy nap, és új vissza nem térítendő támogatásokat pályázhatnak a cégek a Széchenyi-terv keretében.
Elindult szerdán az önkormányzatok és a vállalkozások összefogásán alapuló turisztikai desztináció menedzsment (TDM) regisztráció, amely előfeltétele a hamarosan megjelenő Regionális Operatív Program TDM pályázati kiíráson való részvételnek.
A helyi utazási bérlet után jövőre 6 százalékkal kevesebbet kell adózni. De ha a 2011-es bérlethez még decemberben hozzájut a dolgozó, akkor még a 2010. évi szabályok szerint, vagyis többet kell adózni utána.
Csődvédelem ide vagy oda, a kisebb hitelezők általában pórul járnak, érdekeiket gyakorlatilag semmi nem védi. A csődtörvény módosítása helyett a Coface szakértői szerint, egy teljesen új szabályozásra lenne szükség.
Átláthatóság és dinamikus növekedés, így foglalható össze röviden, hogy mit értékelnek az alapítók a Pegazus díjra jelölt leggyorsabban fejlődő kis- és középvállalkozások működésében. Lényeges szempont az is, hogy többségi magyar tulajdonban legyenek. De mik a kizáró okok? Tüske Tamást, az Enterprise Investors (EI) – az egyik díjalapító vállalat - ország igazgatóját kérdeztük.
A nő tárgyaljon, legyen szerény és várja meg, amíg mások mesélnek a sikereiről, a férfi viszont nem baj, ha dicsekszik és olykor provokatív. A férfiak és a nők karrierépítési stratégiája felidézi azokat a hagyományos nemi szerepekben elvárt viselkedéseket, amelyek ma már többnyire kimentek a divatból.
A generációváltás előtt álló családi vállalatok tulajdonos-vezetői a felmérés szerint jellemzően nem gondolnak cégük eladására, nem veszik számításba cégük/cégcsoportjuk lényeges átstrukturálásának lehetőségét, és nem vonják be az alattuk dolgozó menedzsereket a komoly döntésekbe, miközben a kulcsinformációkat döntően megtartják maguknak, a legtöbb lényeges kérdésben ők maguk döntenek.
A kormány gazdaságpolitikájának két fontos alappillére van, a munkahelyek létrehozásának ösztönzése, valamint a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások gazdasági lehetőségeinek szélesítése - hangoztatta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.