szerző:
MTI

Újabb tizenegy, a vörösiszapömlés által sújtott vállalkozás esetében fejezték be a kár felmérését, a szakértői csoport tájékoztatása szerint még huszonkét kárigény kivizsgálása van hátra - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán az MTI-vel.

A vállalkozások kárigényének vizsgálatára alakult munkacsoport kárszakértői január végéig összesítik az önkormányzathoz beadott kárigény-bejelentőlapokat. A katasztrófavédelem közlése szerint megkezdték a kolontári mintaház cserepezését és építik a lakóparkon átvezető utat. Kedden a kivitelezők újabb ház alapját betonozták le, folytatták a gázhálózat bekötési munkálatait és zajlik az áramvezetékek átkötése is. A következő három napban Kolontáron a lakópark villamoshálózatán dolgoznak majd a szakemberek. A jogi munkacsoport kedden kilenc új építésű ház és egy lakás vásárlásáról szóló támogatási szerződést kötött meg a károsultakkal. A lerakókba kedden Devecser és Kolontár külterületéről 6836 köbméternyi szennyezett anyagot szállítottak, az újjáépítésen 436 szakember dolgozott 281 munkagéppel - áll a közleményben.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai szerint az ivóvíz továbbra is biztonságosan fogyasztható. Devecseren és Somlóvásárhelyen a mobil mérőállomások adatai azt mutatták, hogy a szállópor napi átlagkoncentrációja egész nap az egészségügyi határérték alatt volt. Kolontáron a mért adat meghaladta az egészségügyi határértéket, de a tájékoztatási küszöbértéket nem érte el.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. Mintegy egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki, az áradás három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - öntött el. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Több mint kétezer római kori pénzérme került elő Baranyában

Több mint kétezer római kori pénzérme került elő Baranyában

Kúria: lehet népszavazást tartani a tervezett csepeli atlétikai stadionról

Kúria: lehet népszavazást tartani a tervezett csepeli atlétikai stadionról

Hogyan kezelhetők a magánéleti krízisek a munkahelyen?

Hogyan kezelhetők a magánéleti krízisek a munkahelyen?

"Titkosított" címlappal küzd a demokráciáért az ausztrál sajtó

"Titkosított" címlappal küzd a demokráciáért az ausztrál sajtó

Hatalmas sport-divatterepjárót leplezett le a VW

Hatalmas sport-divatterepjárót leplezett le a VW

Radikális muszlim tanokat hirdető alapítvány nyit iskolát Budapesten?

Radikális muszlim tanokat hirdető alapítvány nyit iskolát Budapesten?