Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A cég a szénalapú acélgyártásról a környezetkímélőbb, elektromos ívkemencés technológiára térne át.
A dunaújvárosi kohászat megmentése érdekében Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter támogató nyilatkozatot adott a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. és a Fejér Vármegyei Kormányhivatal közötti környezetvédelmi szerződés megkötéséhez – közölte a Miniszterelnökség.
Mint írták, a dunaújvárosi kohót üzemeltető új tulajdonos – élve a jogszabályi lehetőséggel – kérte a környezetvédelmi hatósági szerződés megkötését. A Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. a szénalapú acélgyártásról a környezetkímélőbb, elektromos ívkemencés technológiára kíván áttérni, amellyel mintegy 80 százalékkal csökkenti a működése során keletkező szén-dioxid-kibocsátást.
A környezetvédelmi hatósági szerződés lehetővé teszi, hogy ezt az átállást a kohó leállítása nélkül végre tudják hajtani. Ez azért kiemelten fontos, mert technológiai okokból a kohó leállása esetén százmilliárdos költséget jelente egy újraindítás, ez pedig az üzem bezárásával és több ezer munkahely megszűnésével járna – írták.
Ahogy arról beszámoltunk, a kormány szeptemberben hozott egy rendeletet, amely lehetővé tette, hogy a környezetvédelmi szabályokat megszegők környezetvédelmi szerződést kössenek a kormányhivatalokkal. A "Lex Akkugyárként" elhíresült rendelet a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva felpuhította a szennyező és jogszabályellenesen működő gyárakkal szembeni szankciós gyakorlatot, mivel lehetővé tette, hogy szabálysértés esetén büntetés helyett írásban vállalják, hogy majd megoldják a helyzetet, de addig sem lehet súlyos szankciót kiszabni rájuk, például bezárni az üzemeket.
Akkor sokan úgy gondolták, a rendelet az akkugyárak miatt született, de később a kormány azt közölte, a Dunaferre célozták a változást. Ezek után kiderült, ez mégsem csak rá vonatkozik. Az ügyről itt írtunk részletesen:
Sorra változtatja a kormány a jogszabályokat, hogy életben tartsa a Dunaferrt
Miközben nem tudni, hogy a Dunaferr leendő tulajdonosa eleget tesz-e környezetvédelmi vállalásainak, a kormány duplán mentesíti az acélművet a jelentős szennyezés anyagi következményei alól.
Október második felében zárult le a Dunaferr eladása, a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. és a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. 55 millió euróért került a Liberty Steel Central Europe Kft. tulajdonába. A Dunaferr nevét az új tulajdonos Liberty Dunaújvárosra változtatta.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.