#válság

A románoknak nincs kedvük vállalkozni
 

A románoknak nincs kedvük vállalkozni

A románok 87 százaléka nem akar saját vállalkozást indítani a következő időszakban, de akiknek már van, azoknak a többség nem kényszerült bezárni meglévő vállalkozását a gazdasági válság miatt, derült ki egy közvélemény-kutatásból.

MTI MTI

Lengyelország: 0,8 százalékos gazdasági növekedés
 

Lengyelország: 0,8 százalékos gazdasági növekedés

Lengyelország hazai összterméke (GDP) a második negyedévben közel 0,8 százalékkal meghaladta a tavalyi második negyedévit, közölték a lengyel statisztikai hivatalban csütörtökön előzetes, nem hivatalos becslésként. Az első negyedévről is 0,8 százalékos éves növekedést tart nyilván a hivatal.

MTI MTI


Az amerikai recesszió véget ér idén, de megtorpanhat a fellendülés
 

Az amerikai recesszió véget ér idén, de megtorpanhat a fellendülés

Az amerikai recesszió az idei második félévben jó eséllyel véget ér ugyan, és jövőre 1 százalék feletti növekedés valószínű az amerikai gazdaságban, a fellendülés azonban 2011-ben megtorpanhat a szövetségi gazdaságélénkítő programok kifutásával - áll londoni elemzők legújabb előrejelzésében, amely szerint az Obama-kormánynak a várhatóan 15 százalék körüli államháztartási hiány miatt nincs sok lehetősége újabb ösztönző csomagok összeállítására.

MTI MTI


Szűk esztendők jöhetnek a szállodafejlesztőkre
 

Szűk esztendők jöhetnek a szállodafejlesztőkre

Bár a szállodafejlesztés az elmúlt években kifejezetten kedvelt terület volt a bankok és ingatlanfejlesztők szemében, a jövőben egyre inkább érdektelenség, legrosszabb esetben a kényszereladási szándék megjelenése fogja jellemezni ezt a szegmenst - vélekedik Balla Ákos, a Colliers Magyarország Kft. értékbecslő és piackutató divíziójának igazgatója.

MTI MTI


Válságban is szeretjük, ha vetítenek nekünk
 

Válságban is szeretjük, ha vetítenek nekünk

A gazdasági válság és a csökkenő reálbérek ellenére újra nőtt a magyarok mozilátogatási kedve: idén az első öt hónapban ugyanis 12 százalékkal, 3,99 milliárd forintra nőtt a pénztári jegybevétel, miközben a nézők száma négy százalékkal, 3,88 millióra növekedett úgy, hogy az előadásszám 196 ezerről 176 ezerre csökkent - írta a Napi Gazdaság hétfői száma.

MTI MTI

KSH: tovább szűkült a kiskereskedelem
 

KSH: tovább szűkült a kiskereskedelem

A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2009 első öt hónapjában 3,6 százalékkal, májusban 4,2 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI MTI

Teljesen „bedöglött
 

Teljesen „bedöglött" a pécsi ingatlanpiac

Pécsett, de gyakorlatilag az egész megyében "bedöglött" az ingatlanpiac. Míg korábban a panellakásoknál, illetőleg olcsóbb házaknál, lakásoknál volt megfigyelhető a kínálati dömping, mára a jelenség átterjedt az értékesebb belvárosi ingatlanokra is - írta pénteki számában az Új Dunántúli Napló.

MTI MTI

IMF: jó jel a magyar eurókötvény-kibocsátás sikere
 

IMF: jó jel a magyar eurókötvény-kibocsátás sikere

Magyarország múlt heti, euróban jegyzett kötvényeladása azt jelzi, hogy nő a befektetői bizalom a kormány politikája iránt, az országnak azonban az adósság csökkentésére kell összpontosítania - jelentette ki Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti állandó irodájának a vezetője.

MTI MTI


Válságadót szedne a horvát kormány
 

Válságadót szedne a horvát kormány

Válságadót tervez bevezetni a horvát kormány, a recessziótól megtépázott államkincstár bevételeinek felduzzasztására. Az új, 3 százalékos adót a 3000 kuna (mintegy 120 ezer forint) feletti jövedelmekre vetnék ki.

MTI MTI

A Credit Suisse 31 százalékkal növelte profitját
 

A Credit Suisse 31 százalékkal növelte profitját

A világ egyik legnagyobb magánügyfél-kiszolgálója és vagyonkezelője, a svájci Credit Suisse bankház nagy léptekkel lábal kifelé a nemzetközi pénzügyi válságból, amely tavaly 2,85 milliárd dollárnyi értékleírásra kényszerítette: csütörtökön 31,1 százalékos profitnövekedést jelentett a második negyedévről.

MTI MTI

Tizedeli a brit pubokat a recesszió
 

Tizedeli a brit pubokat a recesszió

A Brit Sör- és Pubszövetség szerdai helyzetjelentése szerint az idei év első felében hetente átlagosan 52 hagyományos ivó húzta le végleg a redőnyt, harmadával több, mint a tavalyi azonos időszakban.

MTI MTI

A világkereskedelmen tavaly még nem látszott a válság hatása
 

A világkereskedelmen tavaly még nem látszott a válság hatása

Tavaly nominálisan 15, reálértéken - az ár- és árfolyam-ingadozásokat kiszűrve - 2 százalékkal nőtt a globális áruexport, 15,78 ezer milliárd dollárra, míg a szolgáltatásoké 11 százalékkal 3,73 ezer milliárd dollárra bővült - közölte szerdán a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), amely az idei évre egyelőre nem adott újabb előrejelzést.

MTI MTI


A Fed elnöke szerint javul az amerikai gazdaság
 

A Fed elnöke szerint javul az amerikai gazdaság

Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) elnöke szerint az amerikai gazdaság kilátásai javulnak, és a Fed már vizsgálja, miként vonja vissza a hatalmas pénzügyi ösztönzőket, amikor azt a körülmények lehetővé teszik.

MTI MTI


Lassul a gazdasági visszaesés Németországban
 

Lassul a gazdasági visszaesés Németországban

Németországban a második negyedévi teljesítmény jobb volt a vártnál, a fő mutatók pedig arra vallanak, hogy a gazdaság hamarosan túljut a visszaesés legrosszabbján – olvasható a német pénzügyminisztérium hétfőn megjelent, júliusi havi jelentésében.

MTI MTI