Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vérminta

MTI Világ

Mentális sérülést szenvedhetett az idegméregtől Szkripal és a lánya

A londoni felsőbíróság csütörtökön ismertetett végzéséből derült ki, hogy az egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya stabil állapotban van ugyan, de sérülhettek mentális képességeik. Ennek mértékéről azonban nem tudni semmit, mint ahogy arról sem, fel fognak-e épülni.

hvg.hu Itthon

Csőpostával szállítják majd a vért a szegedi klinikákon

Beteghordók helyett csőpostával küldik a vérmintákat a következő hónaptól egyik helyről a másikra a szegedi klinikákon. Így szeretnék felgyorsítani azok elemzését. A kémcsövek egy perc alatt odaérhetnek majd a vizsgálóhelyre – írja a Délmagyarország.

MTI Tech

Sikerült vérmintát venni Ötziből?

"Ötzi", az 5300 évvel ezelőtt élt kora rézkori vadász vérmintája lehet a világ tán legrégebbi ismert vérmintája német és olasz tudósok vizsgálatai alapján. A kutatásról a Journal of the Royal Society Interface folyóiratban jelenik meg tanulmány.

Medipress Plázs

Vérmintából kimutatható a tüdőrák

Az Ohio Állami Egyetem munkatársai azonosították a tüdőráksejtek mikro-RNS mintázatát, melynek segítségével a jövőben egy vérből végezhető teszt segítségével kimutatható a daganat, és meghatározható annak agresszivitása.

hvg.hu Plázs

Egyszerű vérmintából kimutatható lesz a rák

Előrejelzések szerint két éven belül elérhető lesz az az új (nem invazív) vizsgálat, amely lehetővé teszi a rákos sejtburjánzás korai felismerését. A vizsgálat egy egyszerű vérmintából fog állni, s bármilyen rákos elváltozás kimatatható majd a betegség kezdeti szakaszában.

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Tóta W. Árpád: Állítsátok meg a Fideszt, Gulyás Gergő ki akar szállni!

Tóta W. Árpád: Állítsátok meg a Fideszt, Gulyás Gergő ki akar szállni!

Beperelné Kalifornia főügyésze a Trump-adminisztrációt az Apple miatt

Beperelné Kalifornia főügyésze a Trump-adminisztrációt az Apple miatt

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

A csontritkulás nemcsak megelőzhető, de úgy tűnik, visszafordítható is – így fogjunk neki

A csontritkulás nemcsak megelőzhető, de úgy tűnik, visszafordítható is – így fogjunk neki

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Itt valami nem működik: a 95%-os szankciók ellenére lubickol Oroszország a legjobb chipekben

Itt valami nem működik: a 95%-os szankciók ellenére lubickol Oroszország a legjobb chipekben

Több tucat halott egy gázai segélyközpont elleni támadásban

Több tucat halott egy gázai segélyközpont elleni támadásban

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

A címlapról ajánljuk