szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

A nők vonzóbbnak találják arcképük alapján azokat a férfiakat, akiknek tesztoszteronszintje magas, amelyhez erősebb...

A nők vonzóbbnak találják arcképük alapján azokat a férfiakat, akiknek tesztoszteronszintje magas, amelyhez erősebb immunrendszer is társul főként azoknál, akik keveset stresszelik magukat - idézte egy európai kutatócsoport friss megállapítását a LiveScience című ismeretterjesztő portál.

Brit, finn, észt és lett kutatók 74, húszas éveiben járó lett férfit vontak be vizsgálataikba. A férfiaktól vérmintát szereztek be a hepatitisz B védőoltás beadása előtt, majd egy hónappal a vakcinálást követően. Mérték a részt vevő férfiak tesztoszteronszintjét, a kortizol nevű stresszhormon szintjét, valamint a védőoltás után a vérükben megjelent ellenanyag mennyiségét, amely immunválaszuk erősségét jelzi.

A következő vizsgálatban szintén a 20-as éveikben járó lett nőket - összesen 94 főt - kértek meg, hogy a férfiakról készült fotók alapján osztályozzák a tesztben szereplő fiatalemberek vonzerejét egy 10 pontos skálán.

Kiderült, hogy a férfiaknál a magas tesztoszteronszint összefüggésben volt a vonzó arccal és az erőteljes immunválasszal is. A nők a legerősebb immunválaszt adó férfiakat vonzóbbnak értékelték, mint azokat, akik immunválasza gyengébb volt. A vérmintákban mért hormon- és ellenanyagszinteket a tesztelést végző nők természetesen nem ismerték.

A tesztoszteronszint és a vonzerő közti kapcsolat azoknál a férfiaknál volt a legerősebb, akiknél a stresszhormon legalacsonyabb szintjét mérték. Ez arra utal, hogy a stressz az immunrendszert is gyengíti, ezzel együtt pedig csökkentette a nők által adott pontszámokat.

A férfiak tesztoszteronszintje és immunrendszerük erőssége közti kapcsolatot már korábbi tanulmányok is vizsgálták, ám a mostani vizsgálatsor az első, amely a férfiak vonzerejét is összefüggésbe hozta az előbbiekkel. A tanulmányt a Nature brit tudományos magazinban kedden ismertették szerzői részletesen.

Dadogva indultak az európai tőzsdék

Dadogva indultak az európai tőzsdék

Kijev szerint közel az ukrán–amerikai megállapodás az ásványkincsekről

Kijev szerint közel az ukrán–amerikai megállapodás az ásványkincsekről

Magyar gratulált Orbánnak a csütörtöki interjúhoz, majd vitára hívta

Magyar gratulált Orbánnak a csütörtöki interjúhoz, majd vitára hívta

Ezerszámra jöttek az autóroncsok Amerikából – lebukott egy maffiacsoport, aminek magyar szála is van

Ezerszámra jöttek az autóroncsok Amerikából – lebukott egy maffiacsoport, aminek magyar szála is van