Egy vadonatúj Ferrari árában kínál valaki egy Lada Nivát
Pirosnak ez az autó is piros, mint egy maranellói paripa, de az összeg azért megdöbbentő.
Pirosnak ez az autó is piros, mint egy maranellói paripa, de az összeg azért megdöbbentő.
Ebből a különleges kivitelű 960-as Volvóból nagyon kevés példány készült.
Az elektromos autók térnyerése ráadásul úgy tűnik, még tovább növeli majd a klasszikus járművek értékét, amelyek egyre inkább dollármilliókat érő kincsekké válnak.
Ez az erős szívómotor még egyértelműen nem a downsizing jegyében fogant.
Ebben a 2,5 évtizedes múltra visszatekintő Integra Type R-ben kevesebb, mint 10 ezer kilométer van.
A 320 lovas 5 literes V8-as motorral szerelt német sportkocsival eddig kevesebb, mint 4 ezer kilométert tettek meg.
Az eladósorba került példány érdekessége az alig több mint 200 kilométeres futásteljesítmény és az egyedi, kivételesen nem vörös fényezés.
Igényli a törődést, ahogy mondani szokás.
A patinás japán sportkocsi eddig alig több mint 30 ezer kilométert hagyott maga mögött.
Ez a közel 3 évtizedes szupersportkocsi eddig alig több mint ezer kilométert hagyott maga mögött.
Az erősen limitált mennyiségben gyártott luxusautó kevesebb, mint 44 ezer kilométert hagyott maga után.
Ez a youngtimer turbó nélkül is pokoli erővel gyilkolja a hátsó gumijait.
Egy legendás Impreza azokból az időkből, amikor a Subaru márkanév még nagyon mást jelentett, mint 2023-ban. És amelynek az első tulaja a Codemasters egyik alapítója volt.
Abszolút egyedi hangulattal támad ez a 4,4 literes léghűtéses farmotorral szerelt patinás luxusautó.
Az 1,5 literes motorral szerelt orosz járgány eddig kevesebb mint 5 ezer kilométert hagyott maga mögött.
Minden jel arra mutat, hogy ez a nyitható tetejű szupersportos BMW egészen kiváló egészségi állapotnak örvend.
Ilyen az, amikor egy 32 esztendős kopottas Kadett komoly meglepetéseket tud okozni a piros lámpánál történő elinduláskor.
Ez a vörös fényezésű olasz sportkocsi 3 évtizeddel tekeri vissza az idő kerekét.
A közel 4 évtizedes múltra visszatekintő olasz sportkocsit alig több mint 5 ezer kilométerrel kínálják eladásra.
Nem kifejezetten sportos megjelenésű az egyik legritkább Lamborghini, amelyből alig háromszáz darabot készítettek.